Álmos meccsen sikerült a kötelező győzelem a kézilabda-vb-n

2019.12.04. 12:34
Tíz góllal, 30-20-ra verte a magyar női kézilabda-válogatott Szenegált a világbajnokságon. A győzelem azt jelenti, hogy ki-ki meccs következik pénteken Románia ellen. Csak az jut tovább, aki megnyeri azt a mérkőzést.

Első félidő: megjött az átlövőink lövőkedve

Kapkodva kezdte a meccset (itt olvashatja vissza percről percre) mindkét csapat, már az első két percben három-három támadásszerűséget láthattunk, ebből pedig a magyarok kerültek ki jobban, mert mi szereztük meg a vezetést. Ezúttal Triffa Ágnes kezdett a kapuban, az elején hárítani is tudta a szenegáli lövéseket.

Támadásban Tomori Zsuzsa volt aktív, az első két gólunkat ő szerezte. És most láthatóan felszívták magukat a belső poszton játszó emberek: Kovacsics Anikó is nagy kedvvel és hatékonysággal lőtt. A magyar csapat ezúttal pontosan támadott, fegyelmezetten védekezett, így a 10. percben már öt góllal vezetett (6-1).

Az első negyedórában a leghízelgőbb adat magyar szempontból az volt, hogy mindössze két gólt kaptunk. Támadásban viszont becsúsztak pontatlan lövések. A magabiztos vezetésünket azonban így sem veszélyeztette semmi. Örömteli fejlemény volt, hogy a jobbátlövő posztra érkező Kovács Annának is megjött a góllövő kedve, zsinórban háromszor volt eredményes.

A félidő hajrájára már nyolc gól volt az előnyünk (13-5). Ezt a különbséget pedig az első félidő végére is megőriztük, 17-9 volt az állás, ami mutatja, hogy hatékonyan védekeztünk, és a támadásban sem volt probléma a kihagyott helyzetek ellenére sem.

Második félidő: álmos játékkal letudva a kötelező győzelem

Kis technikai problémával (nem indult el az időmérő), majd Kiss Éva védésével indult a második félidő. Kovács Anna kirobbanó formája megmaradt: újabb két gólt lőtt, amivel már meglett a tízgólos vezetés (20-10). Ezután picit ráléptünk a fékre, és gyengült a hatékonyság: a félidő első tíz percét döntetlenre tudta hozni Szenegál (21-13).

Ezután mintha álomra tért volna a magyar csapat, lelassítottunk támadásban, és a védekezésünk sem volt olyan szervezett, mint az első félidőben. Bár a vezetésünk nem forgott veszélyben, a mutatott játékra nem lehetünk büszkék.

Az utolsó tíz percre 11 gólos előnnyel érkeztünk (27-16), de különösebben senkinek nem kellett már izgulnia. Bosszantó volt ugyanakkor látni, hogy mennyi ziccert hibázunk, főleg a szélekről. Bal szélen sem Márton Grétának, sem Schatzl Nadine-nak nem ment a játék, holott az eddigi meccseken éppen a szélsőjáték volt a legbiztosabb pont. Jól jelzi a hullámzó teljesítményt, hogy a Háfra Noémi, aki a meccs utolsó gólját lőtte, 20 százalékos lövési hatékonyságot tudott produkálni (tíz lövésből két gól).

A vége 30-20 lett, a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben. Mindez azt jelenti, hogy Románia ellen ki-ki meccset játszunk pénteken 11 órakor.

Rasmussen:  Több játékos önbizalmat szerzett

A győzelem után a meccsen hatgólos Kovács Anna arról beszélt, hogy a mostani győzelem jó alapot adott a románok elleni pénteki meccsre: „Megtaláltuk azt a ritmust, amit az egész vb alatt kerestünk, nagyon remélem, hogy a későbbiekben is ezt tudjuk folytatni, mert akkor nem lehet probléma. Ezen a mérkőzésen sikerült a betörések, átlövések, ezt próbáltuk felépíteni, hogy a későbbiekben jól menjenek.”

Márton Gréta passzolja a labdát
Márton Gréta passzolja a labdát
Fotó: Jamamura Hirosi / MTI / EPA

A mérkőzés legjobbjának választott Márton Gréta azt mondta, hogy nagyon jó helyzetekből lőhette a góljait. „Nagyon szerettünk volna itt győzni, és megmutatni, mit is tudunk. A spanyolok elleni meccs után szintet léptünk, és sajnáltuk, hogy vesztettünk Montenegró ellen, de reméljük, a románok ellen még jobban fogunk játszani. Vannak jó játékosaik, de reméljük, ki tudjuk majd őket venni a játékból.”

Tóth Gabriella szerint támadásban rendben voltak, a védekezés itt-ott nem volt a legjobb a teljesítmény, de a mai mérkőzésre elég volt. „Holnap van egy pihenőnapunk, maximálisan fel fogunk készülni a pénteki, románok elleni meccsre, mindenképp nyerni akarunk.” 

A csapatkapitány Kovacsics Anikó annak örült, hogy felszabadultan tudtak játszani. „Azon voltam, hogy visszajöjjön az önbizalmam, görcsösség volt bennem eddig, de sok támogatást kaptam, tényleg csak az kellett, hogy próbáljam játszani, amit tudok. Mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez.” 

A szövetségi kapitány Kim Rasmussen is elégedett volt a mérkőzéssel. „Nagyon koncentrált első félidőt játszottunk. A csapat játékosai nagyon segítették egymást, a támadás is jól működött, jól játszottak a támadóink, minden játékos hozzátett ehhez a győzelemhez. Több játékos önbizalmat szerzett, köztük a kapusaink a románok elleni meccs előtt” – értékelt az M4-nek. Rasmussen elmondta, hogy nem volt könnyű meccs azért, de sikerült távoli gólokat szerezni, ami fontos volt.