Németországban nyilvános alvókabinokkal akadályoznák meg a hajléktalanok fagyhalálát

2021. január 23. – 21:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a tesztüzem sikeres, egész Németországban lehetnek ilyen kabinok.

Egy német kísérleti projekt nyilvános alvókabinok kihelyezésével előzné meg, hogy a hajléktalan emberek halálra fagyjanak a téli mínuszokban.

Egy német projektcsapat a németországi Ulmban (Münchentől 70 kilométerre) már másodszor állított fel kísérleti víz- és szélálló, napelemes kabinokat, hogy a hajléktalan embereknek biztonságos alvóhelyet nyújtsanak. 2019-ben két prototípussal indultak, amiknek a fejlesztését a Kasseli Egyetem támogatta.

A kabin fából és fémből készült, akár két ember is elfér benne, és véd a hidegtől, széltől és a nedvességtől, illetve szellőzőt is építettek bele.

Az alvókabin prototípusának belseje borítás nélkül – Fotó: Ulmer Nest
Az alvókabin prototípusának belseje borítás nélkül – Fotó: Ulmer Nest

2021. január 8-án mutatták be a tavalyi tapasztalatok alapján továbbfejlesztett kabinokat a város azon pontjain, ahol a hajléktalanok aludni szoktak.

A kabinokat mozgásérzékelőkkel szerelték fel, ami jelez a szociális munkásoknak, hogy az alvóhely használatban van, így biztosítják a rendszeres tisztítást, illetve az emberi segítséget annak, aki használni kényszerül.

Az „Ulmer Nest” készítői elmondták, hogy elsősorban azoknak szánják a kabinokat, akik valamiért nem tudnak a hagyományos hajléktalanszállókon aludni, például ha pszichiátriai betegségük, esetleg kisállatuk van.

Hangsúlyozzák, hogy a kabin nem a hagyományos hajéktalanszállók alternatívája, hanem a szabadban alvásé, tehát vészhelyzet esetére szánják, nem tartós használatra.

Jelenleg tesztüzem zajlik, és ha a kabin valóban alkalmas a fagyás elleni védelemre, akkor akár országosan is bevezethetik a nyilvános alvókabinokat.

(The Independent)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!