Giro: Valter megőrizte az első helyet, szombaton is rajta lesz a rózsaszín trikó

2021. május 14. – 18:13

frissítve

Giro: Valter megőrizte az első helyet, szombaton is rajta lesz a rózsaszín trikó
Valter Attila a Giro d'Italia 7. szakaszán – Fotó: Dario Belingheri / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila megőrizte a rózsaszín trikót a Giro d’Italia pénteki szakaszán. A mezőnyhajrát Caleb Ewan nyerte, az ausztrál sprinternek ez már a második szakaszgyőzelme volt az olasz körversenyen. A hétvégén két hegyi etappal folytatódik a Giro.

2021. május 14. a magyar kerékpársport rózsaszín betűs ünnepe lett: magyar bringás először vezetett háromhetes körversenyt. A Groupama-FDJ versenyzője, Valter Attila a Giro hatodik szakaszán szinte végig a legerősebbekkel tudott maradni, így átvette a vezetést az összetettben. Remco Evenepoelt 11, Egan Bernalt 16 másodperccel előzte meg.

A hetedik szakasz jó lehetőséget kínált a Groupama-FDJ-nek, hogy megőrizzék a rózsaszín trikót. A Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres etap nagyrészt sík volt, ezért mezőnyhajrára lehetett számítani. A csütörtöki esős, szeles szakasz után most végre jó időben tekerhettek a bringások. A Qhubeka Assos veterán olasz kapitánya, Domenico Pozzovivo viszont már nem volt köztük. A 38 éves hegyimenő a hatodik szakaszon keveredett bukásba, és pénteken már nem állt rajthoz.

Az éles rajt után egyből kialakult a nap szökése, amibe ismét a három olasz kiscsapat versenyzői kerültek be. Simon Pellaud (Androni Giocattoli) és Umberto Marengo (Bardiani-CSF) nem először szökött ezen a Girón, hozzájuk ezúttal Mark Christian (Eolo-Kometa) csatlakozott. A legnagyobb előnyük öt perc fölött volt.

A főmezőny a szakasz elején lazára vette a tempót, Valtert a csapattársai elől tartották, az élen pedig a sprinterek csapatai forogtak. Termoli felé közeledve a tempó fokozatosan nőtt, a szökevényeket 17 kilométerre a céltól érték utol. Valter az utolsó tíz kilométeren belül a mezőny elején tudott maradni, a csapattársai figyeltek, hogy még véletlenül se keveredjen bukásba.

A Giro d'Italia 7. szakaszának győztese, Caleb Ewan – Fotó: Dario Belingheri / AFP
A Giro d'Italia 7. szakaszának győztese, Caleb Ewan – Fotó: Dario Belingheri / AFP

Ez szerencsére ma mindenkinek sikerült, nem történt nagyobb bukás a hajrában. Az utolsó másfél kilométer kissé emelkedett, ami érdekessé tette a befutót. Az UAE Team-Emirates sprintere, Fernando Gaviria egy hosszú hajrával próbálta meglepni az ellenfeleit, de a cél előtt elfogyott az ereje. Az ötödik szakaszt megnyerő Caleb Ewan (Lotto Soudal) viszont jó pillanatban kezdett sprintelni, lehagyta Gaviriát, és a második szakaszát is megnyerte az idei olasz körön. A második Davide Cimolai, a harmadik Tim Merlier lett. Valter Attila azonos idővel, a 36. helyen gurult be a célba, így a nyolcadik szakaszon is rajta lesz a rózsaszín trikó. Dina Márton a 99. helyen ért célba.

Szombaton megint egy hegyesebb szakasz jön a Girón, a 170 kilométeres etapon egy második kategóriás emelkedőt is meg kell mászni, a befutó pedig egy rövid, de annál meredekebb kaptatón lesz Guardia Sanframondiban.

Sagan már tudja, hol lakik Valter Attila

„Rózsaszínes, mosolygós nap volt a mai!” – kezdi pénteki esti Facebook-bejegyzését Valter Attila.

„Egy nyugodtabb sprintszakaszon sikerült megtapasztalnom, mit is jelent a Maglia Rosát viselni Olaszországban. Az egész napot élveztem, és nagyon büszkén viseltem a kerékpársport talán legszebb mezét. Tényleg nehéz leírni, hogy milyen érzés is ez, de lehet csak azért, mert még én magam sem fogtam fel az egészet.

A versenytársaktól kapott elismerés szintén semmihez sem fogható, a szemüveget a szakasz előtt például Filippo Gannától kaptam kölcsönbe, Peter Sagan pedig már tudja, hogy Budapesten élek. Ezek olyan dolgok, amiket egy nap alatt nem lehet megszokni, de nem is szeretném!

A támogatás és szurkolás, amit otthonról kapok, példaértékű, nem lehetek elég hálás ezért. A nemzetközi sajtó rengeteget érdeklődik Magyarországról és látják, mekkora hatása is van a trikónak kis hazánkban is. Milánó még messze van, ekkora motiváltságom azonban még sosem volt, mindent megteszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el, és addig lássam rózsaszínben a világot, amíg megérdemlem azt!”

Valter a Groupama-FDJ honlapjának is értékelte a hetedik szakaszt. „A csapat végig elől tartott. A hajrá természetesen hektikus volt, de ebben a mezben más versenyzőnek éreztem magam. Általában a helyezkedés nem az erősségem, de azt hiszem, ez ma megváltozott. Úgy éreztem, hogy nagyon tisztelnek a pelotonban. Sikerült eléggé az élen maradnom, és kimaradtam a bajból” – mondta Valter, majd kitért a következő szakaszra is.

„Nehéz megmondani, hogyan fog alakulni. Trükkös lehet, és az időjárás sem biztos, hogy a mi oldalunkra áll. Ha jó lábaim lesznek, akkor szerintem sikerülhet a favoritokkal együtt maradni, de Evenepoelhoz képest csak tizenegy, Bernalhoz képest pedig tizenhat másodperc az előnyöm. Ez egy olyan különbség, amit könnyen le lehet dolgozni. Teljes mértékben bízom a csapatban, ma hihetetlenül jól vigyáztak rám. Megpróbálom élvezni a holnapi napot, és mindent megteszek, hogy rózsaszínben maradjak.”

Eredmények:

7. szakasz:
1. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Soudal) 4:42:12
2. Davide Cimolai (olasz, Israel Start-Up Nation) azonos idő
3. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix)
4. Matteo Moschetti (olasz, Trek-Segafredo)
5. Andrea Pasqualon (olasz, Wanty-Gobert)

36. Valter Attila (Groupama-FDJ)
99. Dina Márton (Eolo-Kometa) + 54 másodperc

Összetett:
1. Valter Attila (Groupama-FDJ) 26:59:18
2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck–Quick-Step) + 11 másodperc
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers) +16 másodperc
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana) + 24 másodperc
5. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) + 25 másodperc

87. Dina Márton (Eolo-Kometa) + 40:16 perc

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!