Három hónapos mélypontra zuhant a bitcoin

2021. május 17. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 9%-ot esett hétfőn a bitcoin, február 8. óta most érte el az elmúlt három hónap legmélyebb pontját, írja a Reuters.

Korábban többször az egekbe lőtt a kriptopénz árfolyama, áprilisban még napról napra döntögette meg a bitcoin saját csúcsait. Május közepén azonban Elon Musk bejeletette, hogy a korábbi elhatározásukkal szemben mégsem száll bele a bitcoinozásba a Tesla: a bitcoin emelkedése Musk bejelentése után egyből megfordult.

A Tesla klímavédelmi okokból függesztette fel a bitcoinos autóvásárlás lehetőségét, miután a Tesla vezérigazgatója erről tweetelt, a kriptovaluta árfolyama 10 százalékot zuhant. Musk korábban elkötelezettnek látszott a bitcoin mellett, februárban derült ki, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt belőle befektetés gyanánt, majd márciusban azt is bejelentette, hogy a jövőben a cég elfogadja a digitális fizetőeszközt. Utóbbi hír jókora port kavart, de a kriptovaluta befektetőinek öröme mellett sokan aggályokat is megfogalmaztak a fejlemény kapcsán.

Végül a Tesla környezetvédelmi okokból hátrált ki a bitcoin-biznizsből, miután felhívták Musk figyelmét arra, hogy a bitcoin karbonlábnyoma Új-Zélandéhoz mérhető, a rendszer működtetése 36,95 megatonna szén-dioxidot lök a légkörbe egy év alatt. A Tesla vezetője később posztjában arról írt, hogy a kriptovaluták alapötlete jó, és hisz benne, hogy ígéretes jövő áll előttük, de ez nem jöhet el olyan áron, hogy közben tönkreteszik a természetet.

7%-kal esett vissza a dogecoin is, melynek árfolyammozgásában nagy szerepet játszik Elon Musk: a tavaszi bitcoinos bejelentések után a viccnek induló dogecoinról is elkezdett tweetelni, ami ennek köszönhetően vált a negyedik legnagyobb kriptopénzzé, majd a napokban egy viccelődése után beszakadt az árfolyama.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!