Hosszú Katinkáé a budapesti úszó-Eb első aranyérme

2021. május 17. – 18:15

frissítve

Hosszú Katinkáé a budapesti úszó-Eb első aranyérme
Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti úszó-Európa-bajnokság első döntőjében, a 400 méteres vegyes úszásban Hosszú Katinka aranyérmet szerzett.

Hosszú a legjobb idővel került a fináléba, első számú favoritként tekinthettünk rá. A második legjobb időt Mihályvári-Farkas Viktória teljesítette délelőtt, a Ferencváros 17 éves versenyzője azért is iparkodott, hogy a második legjobb magyar legyen, mert Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsa is benevezett erre a számra, de hiába érték el a harmadik, valamint az ötödik legjobb helyet, ők nem juthattak be a fináléba, mert egy nemzetet csak két versenyző képviselhetett. Mihályváriról fontos kiemelni, hogy olimpiai A szintet úszott, így ők ketten ott lehetnek Tokióban, ha nem úszik addig valaki gyorsabban.

Hosszú 2016-ban nyűgnek érezte az Eb-részvételt, most viszont nagyon élvezte, hogy versenyezhet, hogy ismét kapott egy adrenalinlöketet, mert idén lényegesen kevesebb versenyt rendeztek meg, mint az előző években a koronavírus-járvány miatt. Ettől még nem könnyített, hanem edzésből ment neki ennek a versenynek.

Az első száz méter, vagyis a pillangó után Hosszú rögtön az élre állt, és magabiztosan, egy testhosszal vezetett, egy teljes másodperc volt az előnye. Háton csökkent valamelyest az előnye a brit Willmott előtt, de 52 századdal így is vezetett. A mellúszásban 1,5 másodperc lett az előnye, a mozgása teljesen rendben volt, és amikor átfordultak a gyorsra, egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelme.

Hosszú 4:34,76-os idővel nyert, ami a legjobb az idén, és ezzel üzent is egyben az olimpiai kihívóinak. A japán Jui Ohasi vagy az amerikai Melanie Margalis sem volt ennyire gyors eddig 2021-ben. A második helyre Mihályvári-Farkas jött be, 4:36,81-nél állította meg az órát, hajszálra ennyit teljesített a brit Aimee Willmott is, így ők mindketten ezüstérmet kapnak. Hosszúnak a medencét körülölelő LED-falon édesanyja integethetett, ha már nem lehetett ott a nézőtéren.

„Nagyon biztató az idő, nagyon örülök neki, ahogy az aranyéremnek is. 4:35 alatt szerettem volna úszni, most már elárulhatom, hogy ez volt a fejemben, és ez alatta van”

– mondta a boldog győztes az M4 Sportnak.

50 háton az orosz Kliment Kolesznyikov világcsúcsot ért el a Duna Arénában, hét századot faragott le saját idejéből, és 23,93-mal ért célba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!