Az Egyesült Államok 80 millió adag oltóanyagot oszt szét világszerte

2021. május 17. – 22:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát oszt szét világszerte a következő hat hétben – írta meg az MTI Joe Biden bejelentése után.

„Ma újabb lépést teszünk a világ megsegítésére” – fogalmazott Joe Biden elnök hétfőn a Fehér Házban. Hozzátette, hogy mindaddig, amíg a világ más országaiban nem sikerül ellenőrzés alatt tartani a járványt, az Egyesült Államok sem lesz biztonságban. „Segítenünk kell a betegség elleni küzdelmet szerte a világon, hogy biztonságban maradhassunk itthon. Ez a helyes dolog. Ez az okos dolog. Ez az erős dolog” – fogalmazott az elnök.

Azt is kiemelte, hogy ezzel a felajánlással az Egyesült Államok lesz az az ország, amely a legtöbb vakcinát osztotta meg világszerte, megelőzve Kínát és Oroszországot is. Biden ugyanakkor hozzátette, hogy nem szívességért cserébe osztják szét a vakcinákat, hanem azért, hogy a világjárvány véget érjen.

A külföldre küldendő 80 millió adag tartalmazza az Egyesült Államokban gyártott 60 milliónyi AstraZeneca-vakcinát – amelynek külföldi adományozását már korábban bejelentették. Az AstraZeneca vakcináját még nem engedélyezte a helyi gyógyszerfelügyelet. Emellett szétosztanak összesen 20 millió adagot a többi, Pfizer-, Moderna-, és Johnson&Johnson-féle oltásból.

Biden nem részletezte, hogy Washington mely országokba szállít majd oltóanyagokat.

Azt is bejelentették, hogy az amerikai felnőttek 60 százaléka megkapta legalább az egyik oltását. Ennek köszönhetően mind az 50 tagállamban csökkent a koronavírus okozta megbetegedések száma, a koronavírushoz köthető halálesetek aránya pedig 81 százalékkal esett vissza. Biden ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem ígérheti, hogy ez mindig így marad, lehetnek még hullámvölgyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!