Orbán: Brüsszel elárulja Magyarországot és az európai embereket

2021. szeptember 22. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szerint a magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon – írja az MTI. A miniszterelnök szerdán látogatott el a röszkei határra a cseh kormányfő, Andrej Babiš társaságában.

A határszemlét követően a kormányfő újságíróknak azt mondta, hogy a kerítés jó és erős, lehet, hogy több emberre lesz szükség, de akkor kérnek és vezényelnek ide embereket. A gyenge pont Brüsszel, amely azt mondja, hogy aki el akar jönni Afganisztánból, azt be kell engedni. Szerinte „ez árulás”.

Orbán úgy látja, hogy itt több ezren dolgoznak, hogy Európa belsejében mindenki biztonságban élhessen, Brüsszel azonban elárulja Magyarországot és az európai embereket.

Itt „mi egész Európa biztonságát védjük”, és reméli, hogy sikerül megállítani azt a tervet, hogy Afganisztánból hozzanak ide embereket. Szerinte oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarország, Csehország vagy az Európai Unió területére.

Azt mondta, hogy 175 kilométer határt védenek teljes hosszában kerítéssel, a magyar–horvát szakasz felét pedig szintén ilyen fizikai akadályokkal védik. Ebből az irányból 2015-ben néhány hónap alatt több mint 400 ezer ember lépett be mindenfajta papír és engedély nélkül – „valóságos invázió volt” – arra hivatkozva, hogy őket Angela Merkel német kancellár meghívta Németországba – állítja a miniszterelnök. Szerinte a közbiztonság szinte fenntarthatatlanná vált, kibírhatatlan állapotok voltak, ezért döntötték el, hogy megépítik a kerítést.

Orbán Viktor és Andrej Babiš cseh kormányfő határszemlén a magyar–szerb határnál 2021. szeptember 22-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Orbán Viktor és Andrej Babiš cseh kormányfő határszemlén a magyar–szerb határnál 2021. szeptember 22-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Azt mondta, hogy ha az ember akarja, meg tudja védeni a határt, és az EU-ban nem a képesség, hanem az akarat hiányzik.

4500 emberrel védik a kerítést, ez az egyik legnagyobb költségvetési kiadás a rendészeti fejezetben. Ehhez az EU-tól „nem kapunk semmilyen különleges segítséget”, csak amit minden más tagállam.

A cseh kormányfőnek azt mondta, hogy ez a schengeni külső határ is, és amikor a legnagyobb volt a baj, sokat jelentett a Csehországtól és a visegrádi négyektől kapott politikai és fizikai támogatás.

Megjegyezte, hogy szívesen fogadja a cseh miniszterelnök ajánlatát, hogy szükség esetén most is segítséget nyújt.

A kormányfő kiemelte: a kerítés másik oldalán Szerbia van, de nem kéne itt lennie kerítésnek, mert Szerbiának az Európai Unió és a schengeni zóna tagjának kellene lennie, védekezni délen kellene, nem itt. Kijelentette, hogy ha az EU, a brüsszeli bürokraták törődnének a biztonsággal, már fel kellett volna venni Szerbiát, és akkor mind nagyobb biztonságban lennénk.

Orbán Viktor szerint ha nem lett volna kerítés, az elmúlt években több millió bevándorló lépett volna be ellenőrzés nélkül Schengen területére, a terrorcselekmények és a bűncselekmények száma a többszöröse lett volna, továbbá Németországban a nők kevésbé érezhetnék magukat biztonságban. Most még mindig zajlik a beáramlás, és azt állította, hogy ha a kerítést lebontanák, holnap tízezren jönnének át, a jövő héten százezren, egy hónap múlva millióan.

„A migránsok nem menekültek, hanem jobb életet akarnak”

– szögezte le.

Szerinte a migráció nem emberi jog, mindenkinek van hazája, azt kell rendben tartani, élhetővé és fejlődővé tenni. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen. Hozzátette azonban, hogy segíthetünk, hogy az ő országaik is rendbe jöjjenek, „erre készen állunk”.

Andrej Babiš kijelentette, hogy az EU sok értelmetlen dologgal foglalkozik, mint például a kvóták, amelyek helyett más megoldásokat javasoltak. Szerinte az embercsempészek ellen kell fellépni, és Európán kívül kell segíteni, ott kell megállítani a migránshullámot.

Azért látogatott el ide, hogy a gyakorlatban is megnézze, miért jött létre a kerítés, mi a jelentősége. Azt mondta, hogy 2015-ben, amikor 400 ezer bevándorló jött ide, Orbán Viktor várta, hogy mit tesz Brüsszel, de nem történt semmi. Amikor megépült a kerítés, ez volt az egyetlen jól működő schengeni határ, és azért itt épült meg, mert erre vezet a legrövidebb útvonal a migránsoknak Németország felé.

Megjegyezte, vannak, akik azt mondják, hogy nincsenek migránsok, de idén az ő számuk és az embercsempészek száma is a háromszorosára nőtt. Azt állította, hogy embercsempészek 3500 eurót kérnek fejenként, hogy segítsenek a migránsoknak Németországba jutni.

A cseh kormányfő szerint lassan változik az álláspont Európában, de több országot kellene bevonni a schengeni zónába, és a tengeri határ védelmére is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!