Visszalép a zuglói előválasztástól az MSZP-s Tóth Csaba

Legfontosabb

2021. szeptember 27. – 14:05

frissítve

Visszalép a zuglói előválasztástól az MSZP-s Tóth Csaba
Tóth Csaba a visszalépéséről szóló bejelentésnél – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Visszalép az előválasztási indulástól Tóth Csaba, az MSZP–Párbeszéd zuglói jelöltje – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle.

Sérelmezte, hogy míg más, kétes ügyekkel terhelt jelöltek mellett az ellenzéki pártok vezetői kiálltak, addig mindenféle bizonyíték nélkül, mendemondákra hivatkozva „az én volt miniszterelnök-jelöltem nemhogy kiállt volna mellettem, hanem megvonta tőlem a támogatását”.

Nem tudott védekezni a támadások ellen

Tóth Csaba úgy gondolta: egy tisztességes választáson győzelmet aratott volna, de a sejtetéseken, nem egyszer már perekben cáfolt állításokon alapuló, „a Fideszt idéző módszerekkel folytatott lejárató kampány” után (amelyhez szerinte a sajtó is asszisztált), nem tudja napi szinten képviselni tovább a zuglói polgárokat. Az ellene felhozott vádakra azt mondta: egy ilyen támadáscunamiban a helyreigazítási kérelmek és a perek elveszítik az értelmüket. A néhány hónap múlva megjelent néhány soros helyreigazítások már senkit sem fognak érdekelni. Ezek ellen nem lehet védekezni.

Karácsony Gergelyt többször is „a volt miniszterelnök-jelöltem”-nek nevezte. Elmondta azt is, hogy a kampány előtt azzal fenyegették meg, hogy ha nem száll ki a politikából, akkor megölik. A rendőrség megtalálta az elkövetőt, és lezárta a nyomozást. Erről Tóth állítása szerint Karácsony Gergely is tudott, de semmit nem tett, nem állt ki mellette.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Tóth szerint Karácsony Gergely és a mögötte felsorakozott pártok úgy hátráltak ki mögüle, hogy módja sem volt az ellene felhozott vádakat cáfolni.

„Nem vagyok naiv, tisztában vagyok a politika természetével. Nem gondoltam, hogy így kell megismernem Churchill igazságát: az ellenségek nem velünk szemben, hanem mögöttünk vannak, és nem válogatnak az eszközökben. Persze csak addig, amíg nem fog velük is ugyanez megtörténni”

– mondta vészjóslóan Tóth, majd megjegyezte: lehetne keményebb dolgokat is mondani azokra, akik elárulták őt, de nem a bosszú vezérli, a képviselőségéből hátralévő időt a zuglóiak képviseletére szeretné fordítani. Nyilatkozatát ezzel zárta:

„Nincs rá szükségem, hogy ebben a politikai mocsárban tovább küzdjek, amelyben nem az értékek, csak az érdekek a fontosak. Úgy döntöttem, hogy visszalépek a jelöltségtől.”

A Telex több forrásból úgy értesült, Tóth visszalépése mögött nem csupán Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének, majd több, korábban mögötte álló párt támogatásának megvonása áll, hanem az is, hogy az előválasztási részvételi, valamint a lebonyolító pártok által ismert adatok fényében Hadházy Ákos, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által támogatott jelölt áll nyerésre Budapest 8. választókerületében, ahol – szintén nem hivatalos – információink szerint

országosan a legmagasabb arányú a részvétel másfél nappal az urnazárás előtt.

Tóth Csaba Facebook-oldaláról a bejelentés előtt eltűnt a politikus profilképe és az a borítókép, amelyen Karácsony Gergellyel közösen szerepel.

Mi történt?

Az elmúlt napokban sorra hátráltak ki az ellenzéki szövetségesek Zugló erős embere mögül, egyedül saját pártja, az MSZP támogatta volna Tóthot.

Zuglóban gyakorlatilag nyílt politikai háború zajlott máig, mióta Fekete-Győr Andrásék bejelentették, hogy a korrupció elleni küzdelem élharcosának nevezett Hadházy Ákost indítják az elmúlt két választáson győztes szocialista Tóth Csaba ellen az előválasztáson. Hadházy mögé azonban a Momentum mellett eleinte csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom (ez Márki-Zay Péter politikai formációja) állt be, miközben a DK és Jobbik is az MSZP–Párbeszéd jelöltjét támogatta.

A Fidesz által kevéssé piszkált, kétes ügyekkel évek óta kapcsolatba hozott Tóth támogatását a Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András többek közt az első miniszterelnök-jelölti vitán is számonkérte ellenfelein.

A szocialista jelöltet támogató többi párt számára végül a döntő tényező egy Hadházy Ákos által, dokumentumokkal alátámasztott leleplezés volt. Eszerint Tóth nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy XXII. kerületi gyárat, ami ugyan papíron nem is a tulajdona, de gyakorlatilag ő rendelkezik felette.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ezt követően a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett Tóth Csaba ellen, amit az Országos Előválasztási Bizottság elutasított. Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltek vitáján nyilvánosan elhatárolódott Tóth Csabától, mondván:

Én Zuglóban biztosan nem Tóth Csabára szavaznék.

Ezután a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is jelezte, hogy visszavonják helyben a szocialista jelölt támogatását, az MSZP pedig a Telex többszöri megkeresése ellenére csupán annyit közölt:

A logókat senki nem tudja visszavonni, így mi sem, de az az álláspontunk, mint az összes többi pártnak, hogy majd a választók döntenek Zuglóban

Tóth Csaba fordulatos múltjáról ebben a cikkünkben olvashat, a zuglói előválasztási küzdelem hátterét, esélyeit, tétjét a Telex Magyarázóban is kiveséztük:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!