Bűnösnek találták R. Kellyt bűnszövetkezet vezetése és emberkereskedelem vádjában

2021. szeptember 27. – 22:25

Bűnösnek találták R. Kellyt bűnszövetkezet vezetése és emberkereskedelem vádjában
R. Kelly 2019 óta börtönben várta a tárgyalást – Fotó: Antonio Perez / Pool / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több vádpontban is bűnösnek találta az esküdtszék R. Kelly énekes-producert – írja a CNN. A döntés egy New York-i bíróságon született, és a vádpontok között szerepelt zsarolás, emberkereskedelem, bűnszövetkezet felállítása, gyerekek szexuális kizsákmányolása, emberrablás, vesztegetés és egy államközi emberkereskedelmi törvény, a Mann Act nyolcrendbeli megsértése.

Ez azt jelenti, hogy az esküdtszék szerint Kelly egy bűnszövetkezetet irányított, amit azért hozott létre, hogy behálózhasson és szexuálisan kihasználhasson fiatalokat.

A tárgyalás során az esküdtek több tanútól is meghallgathatták, hogy (Robert) Kelly hogyan ígérte meg neki, hogy beindítja a karrierjüket, csak hogy később fizikailag és szexuálisan bántalmazza őket. A vád több felvételt is lejátszott, hogy alátámassza a tanúvallomásokat.

Helyi beszámolók szerint Kelly a döntés kihirdetését rezzenéstelen arccal hallgatta végig, bár az arcát napszemüveg és maszk takarta. Az 54 éves zenész 2019 óta börtönben várta a tárgyalását. Az ügyvédje szerint nem erre az ítéletre számított.

Ahogy arról korábban már írtunk, a bírósági ügyek közvetlen előzménye a Surviving R. Kelly című dokumentumfilm volt, aminek az a legnagyobb érdekessége, hogy sok újdonságot nem mondott, csak egymás mellé tette az énekes korábbi ügyeit – R. Kelly ugyanis nagyjából 15 éven keresztül megúszta a komolyabb felelősségre vonást. Jelenleg nemi erőszakkal nem vádolták, csak azzal, hogy egy bűnszervezetet élén állt, amelynek explicit célja az volt, hogy fiatal nőkre vadásszon, valamint hogy több alkalommal megsértette az államközi emberkereskedelmi törvényt.

A New York-i tárgyalással párhuzamosan Chicagoban is van egy bírósági ügye, abban a vád gyerekpornó készítése és az igazságszolgáltatás akadályozása. Illinois-ban és Minnesotában szexuális bántalmazással vádolják.

A New York-i bíróság május 4-én dönti el, hogy milyen büntetést szab ki Kellyre, de akár több évtizedes börtönbüntetésre is számíthat. Az ügyvédje azt mondta, hogy a fellebbezésen gondolkodnak, mert szerinte a tanúvallomások több ponton is zavarosak voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!