Duplán divatos a legújabb Audi

2018.04.25. 13:06

Rég ismerjük a kínai autóvásárlóknak azt a különös igényét, hogy egy autó elsősorban hátul legyen tágas, bármilyen kategóriához is tartozzon. Az okokat csak sejtjük – akinek van pénze autóra, annak általában sofőrre is van, így szívesebben terpeszkedik hátul – mindenesetre nyújtott autókat Kínában bármilyen mennyiségben el lehet adni, és ezt az Audinál is tudják.

Ugyanakkor Kínában is ugyanolyan gyorsan terjed a szabadidőautók műfaja, mint a világon bárhol másutt, így aztán logikus, hogy az Audi is megnyújtsa saját aszfaltra való terepjáróját. Így született a Q5 L, amely 8,8 centivel lett hosszabb a világ más részein kínált Q5-ösnél. Azt azért nem mondanánk, hogy a látványnak is jót tett a hosszabb hátsó ajtó – hiszen a nyújtás teljes egészében a hátsó lábtérben jelentkezik – de a tervezők valahogy elérték, hogy a tető és az ablakkeret vonalai töretlenek maradjanak.

A beavatkozás nyomán a hátsó ülésen ülők térdének 11 centivel több hely jut, ezen felül az 550 literes csomagtér 1550 literig bővíthető. A Q5 L persze még inkább luxusautónak számít Kínában, mint mifelénk, így viszonylag gazdag felszereltséggel kínálják: már az alapkivitelbe is jut háromzónás klímaberendezés és mobiltelefon-integrációra képes fedélzeti számítógép. Motorból viszont csupán kétféle kerülhet ebbe az Audiba: a kétliteres, négyhengeres TFSI turbómotor 190, illetve 252 lóerős változatai, amelyekhez hétfokozatú automata váltó és Quattro összkerék-hajtás jár.

Úgy tudjuk, a Q5 L-t nem is tervezik másutt forgalmazni, csak Kínában, és a gyártás is helyben folyik majd.