Használtan is ragyog még a csillag?

Használtteszt: Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEFFICIENCY T-modell (S204) - 2013.

2018.12.17. 15:44

Mindannyiunk elgondolkozott már használt prémium vásárlásán. Van, akit a márkajelzés mögött bújó (magasabbnak vélt) státusz csábít, másokat a kényelem és a minőségi összeszerelés, egy harmadik vélekedés szerint pedig akkor növünk fel igazán, ha veszünk egy rendes hátsókerekes autót. A kipróbált S204-es Mercedes használtan is tudja ezeket, de kérdés, milyen színvonalon.

A Mercedesnek nem volt egyszerű dolga, amikor nekilátott a W204 kódjelű C-osztálynak. Az előző széria minden dimenziójában méltatlan volt a márkához, ráadásul akkortájt eléggé tartottak attól, hogy az ügyfeleik reménytelenül elöregednek, és oda se szagolnak többé a kisebb autóikhoz. Ezért 2007-ben, a harmadik generációnál egyértelműen a fiatalabbakra céloztak. A tetszetős külső mellé már elfogadható belső társult, ráadásul megjelent a vezetési élmény.

Mindezt úgy hozta az autó, hogy nem kellett megrendelni hozzá az AMG csomagot. Inkább két jól elkülöníthető táborra osztották az alapmodelleket. A klasszikus hűtőrácsos Elegance változatok (tudják, amelyek a motorháztetejükön ágaskodó csillagot hordanak) megmaradtak kényelmes autónak, míg a látványosabb orrú Avantgarde kiviteleket kicsit feszesebbre hangolták, és látványosabb orrot kaptak. Általános vélemény volt, hogy W204-es C-osztály az első olyan Mercedes, ami úgy fiatalos, hogy közben igazán jó autó is lett.

Közel egy és negyedmillió ilyen Mercedest adtak el Európában, tehát a használt példányok közt is könnyedén válogathatunk. Hozzám egy faceliftes T modell (S204, vagyis a kombi) jutott el, a legerősebb négyhengeres dízelmotorral (C 220 CDI), közel 160 ezer kilométerrel. Őrületes lelakottságra nyilván nem számítottam ilyen futásteljesítménynél, de arra sem, amit végül tapasztaltam.

A harmadik generációs Mercedes C-osztály karosszériaváltozatai

A Mercedes legkisebb hátsókerékhajtású szedánját 2007-től 2014-ig gyártották W204 kódjellel, a kombit S204-nek hívták. A háromajtós kupé változat csak egy erős ráncfelvarráson esett át, egészen 2011-ig CLC-osztály néven árulták a régi sportcoupé átpofozott változatát.

Ekkor jött a facelift, amit az elhúzottabb első lámpákról, az új, ledes tükörbe épített indexekről és a kulturáltabb belső térről (új kormány, integrált központi kijelző) lehet felismerni. Ekkor búcsút intettek az öreg technikát hordozó CLC-osztálynak, és a C-osztály is kapott rendes, új kupé változatot.

Kívülről még ma is igazán szép ez a C-osztály, nekem ráadásul a kombi mindig is jobban tetszett. Az ívelt övvonal így adja ki igazán, csak egy kicsit kellett volna jobban lekerekíteni a tetejét, és már nevezhetnék shooting brake-nek. Az eltelt öt év alatt kapott néhány kisebb sérülést a kipróbált autó, de minden elemet javítottak. Egyedül a motorháztető kavicsfelverődésein látszik, hogy típushiba a könnyen sérülő fényezés.

Mercedes-Benz C-osztály T-modell (S204) forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 93 750
Forgalmi 6 000
Törzskönyv 6 000
Eredetiségvizsgálat 20 000
Regadó 70 300
Rendszám 8 500
Kötelező biztosítás (26 éves férfi, 2,5 éves jogsi) 92 110 Ft-tól

Beülve rögtön látszik, mi az, amiért én mindenképpen faceliftes változatot keresnék. A modellfrissítésnél kicserélték a kormányt, a középső kijelzőt beépítették a műszerfalba, és javítottak a felhasznált anyagok minőségén. Igazán tisztességes munkát végeztek, minden alkalommal élmény volt beszállni az autóba. Ehhez persze kellett egy olyan használó is, aki mindvégig nagyon vigyázott a kocsira, így a elhasználódásnak szinte nyomát sem látni az utastérben.

A két szélső levegőbeömlőt és az óracsoportot leszámítva mindent szögletes formákból raktak össze, de az ergonómia példás. Beindítás után persze jön a meglepetés: a C220 CDI egyáltalán nem halk. Pár perc után, bemelegedve már javul a helyzet, de még mindig van egy jellegzetes, dörmögő hangja. A furcsa az, hogy engem egyáltalán nem emlékeztetett négyhengeres dízelhangra, sőt, kifejezetten tetszett is, amit fordulaton hallatott. Mivel egyszer már megpróbált átverni a Mini a Cooper SD a hangmodulátorával, napokig hajolgattam a hangszóróhoz, és próbáltam utánanézni, tettek-e ilyet az S204-esbe, de úgy tudom nem. Ez ilyen.

Finoman krúzolva egyáltalán nem hangos, de ekkoriban csináltak már halkabb autót a nem prémiumgyártók is. Aki igazán csendes C-osztályt akar, keresse a benzineseket. Akkor is, ha rövidebb utakat jár, hiszen a start-stop rendszerrel együtt képtelen bemelegedni a motor, ezért simán megeszi a 8,6 litert városban. Ha már bemelegszik, városon kívül simán hozható vele a 6,5 liter.

Motor- és hajtáslánc-választék

Összesen tízfajta motorral lehetett ilyen C Mercit rendelni, így nem könnyű kiválasztani a legjobbat. Azok a motorok, amiknek volt gazdájuk, elég sokáig bírják megbontás nélkül (a tesztelt példányon már volt egy turbócsőcsere).

A benzineseknél a négyhengeres, 1,8-as kompresszorossal indul a kínálat, ami C 180-asnál 156, C 200-asnál 184 lóerőt tud, utóbbi már egészen dinamikusan mozgatja az autót. Felfelé már 2,5, 3 és 3,5 literes V6-osok közül válogathatunk, de ezeknél a kiegyensúlyozó tengely okozhat meglepetéseket. Alapos állapotfelmérés és a vezérműlánc gyakori ellenőrzése alap. A csúcsot a C 63 AMG V8-asának mennydörgő hangja jelenti. A 2011-es modellfrissítéstől számítva az összes benzinmotor közvetlen benzinbefecskendezésű, így a szívóoldali kokszosodással egy idő után itt is számolni kell.

Dízelfronton a gyártás elején a tesztelt 2,1 literes motor gyengébb változatával indult a kínálat (C 200 CDI, 136 LE). A modellfrissítéskor behozták egy 120 lóerőset is (C 180). A C220 CDI-vel már dinamikusan lehet közlekedni, de a Delphi befecskendezőrendszer szeret meghalni, amit annak idején nem kezelt a Mercedes visszahívási akcióval, csak költségkompenzációval. A hibát az egyértelmű check engine feliraton kívül a gázadáskori megtorpanásról ismerhetjük fel. A dízelkínálat tetejét a V6-os motorok jelentik akár 265 lóerővel.

Váltóból is volt dögivel. A leggyengébb, facelift előtti C 180-asba öt, a kínálat java részébe hatsebességes manuális váltó volt az alap. Opcióként illetve a legerősebb motoroknál a 7G Tronic Plus automata a jellemző (ezeknek a Merciknek a 65%-át ilyen váltóval találjuk), de egyes változatokhoz ennek az ötsebességes verzióját adták a facelift előtt. A hétsebességes automata nyomosámoduláló szelepei sokat futott autókban megadhatják magukat, ezt recsegő hang jelzi váltáskor. A megfelelő váltóolaj-csereintervallum betartása nagyon sokat segíthet. Az erősebb motorokat 4Matic összkerékhajtással is lehetett rendelni. Aki nem ragaszkodik a hátsókerék-hajtáshoz, annak érdemes ezeket a modelleket keresni, mert télen hamar kerülhetünk trükkös helyzetbe.

Ahogy egyre több kilométert raktam az autóba, feltűnt, hogy nem csak a motorzajból maradt sok, de a futómű is viszonylag hangosan zajongja be az egyébként még mindig merevnek és összeszedettnek tűnő utasteret. Nagyobb útegyenetlenségeken, fekvőrendőrökön fel is nyöszörög az autó eleje.

A műszerfal felől egyetlen random pattanást vettem észre időnként, amelynek forrását csak a nálam töltött néhány nap végén fedeztem fel: a klímakezelő tekerentyű külső műanyagja csinálja.

Mennyire biztonságos?

A harmadik generációs Mercedes-Benz C-osztályban alapfelszereltség a hat légzsák, az ABS és az ESP, valamint a két isofixes ülés a hátsó sorban. Rendelhetővé vált a Mercedes Pre-Safe rendszere is, ami az ütközés előtti pillanatokban az utasokra feszíti az öveket, becsukja a napfénytetőt és még sok más aprósággal igyekszik fokozni az utasok biztonságát.

A C-osztály nem vallott szégyent, hozta az elvárható 5 csillagot a törésteszten. Átlagos, 82%-ot szerzett a felnőttek utasvédelménél, viszont igen magas, 70%-ot gyűjtött a gyermekek védelménél.

A zörgés mellett kicsit ráz is a nagyobb úthibákon, de engem nem zavart, valahogy illett a vaskos, kicsit nehezebben tekerhető kormány hangulatához. Az erős motor, a jó futómű és a pontos kormányzás miatt még most is benne van a potenciál az élvezetes autózáshoz. Mivel hátul hajt, viszonylag hamar meg is lehet úsztatni a farát az ilyen nyálkás időben, de érezni, hogy nem erre való, a kipörgésgátlót sem lehet teljesen kikapcsolni. A szereptévesztés leginkább a 7G-Tronic Plus nevű automataváltón érhető tetten. Kicsit lustán kapcsol vissza, amikor nyomnánk neki, viszont ha normálisan közlekedünk az autóval, abszolút észrevétlenül teszi a dolgát.

Bár a Mercedesnél hagyomány, hogy minden bajuszkapcsolót bal oldalra raknak, de az indexkart így nem komfortos kezelni. Valahogy nem találták el a kar helyzetét, ezért én gyakran önkéntelenül levettem a kezemet a kormányról, amikor indexeltem. Ez minden, ami zavart, egyébként az általánosan jó minőségérzeten túl az ötéves Mercedes tele van olyan apró, de mégis kellemes dolgokkal, melyektől úgy érezhetjük, hogy megérte egy kicsit többet költeni a vásárlásra.

Népítélkezőink pontszám alapján (7,44) hasra nem estek a harmadik generációs C-osztálytól, de általában jó véleménnyel vannak róla. Gyakran éri panasz a gyenge fényezést és a nehezen cserélhető izzókat. Bár egészen fiatal autóról van szó, a legidősebb példányok már több, mint tízévesek. Azoknál a csomagtérfedél nyitója körül megjelenhet a rozsda. A helyzet messze nem olyan rossz, mint a W203-nál, de azért figyeljünk oda erre.

A félbőr ülések is hajlamosak elfáradni az öltéseknél és szintén típushiba a bepárásodó első fényszóróház, amit néha ez autó is produkált. Az elektromosan behajtható tükrök állítómotorjai is elromolhatnak, ahogyan megadhatja magát a bennük lévő index is. Ilyenkor nem villog szinkronban a hagyományos indexlámpákkal. A felsoroltakon túl előforduló probléma a kulcs meghibásodása is, amit elég drágán 50-60 ezer forintért cseréltethetünk ki.

A W204/S204/C204-es C-osztályhoz csak három nagyobb visszahívási akciót hirdettek a gyártása során, bár azok elég lényegiek voltak. Ha a kiszemelt autó érintett ezekben, ellenőrizzük, hogy az előző tulajdonos elvégeztette-e a javításokat:

  • A légzsákokat vezérlő elektronika (SRS) meghibásodhat, így akár működésképtelenné válhatnak a légzsákok (2007-2009 közötti gyártás)
  • A kormányoszlop hibás földelése miatt a légzsák indokolatlan helyzetben is elsülhet (2011-2015 közötti gyártás)
  • Bizonyos esetekben nem húzták meg megfelelően a kormánykereket, ami leválhat a tengelyéről (2013 január – 2014 október közti gyártás)
Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Bárdi Autó bruttó kisker ár (egységár)
Akkumulátor Bosch 68 542 Ft
Levegőszűrő Mann Filter 17 563 Ft
Pollenszűrő Hengst 9 889 Ft
Lengéscsillapító (első) Japanparts 21 439 Ft
Első fékbetét garnitúra Bosch 17 297 Ft

A W204/S204/C204 trió ára most 2,5 millió forinttól indul a magyar használtautó-piacon, ennyiért leharcolt kombikat kapunk, javarészt 200-as dízelmotorral. A kínálat tetején a V6-osok és az AMG-k trónolnak 6-8 millió környékén. A kipróbált 2013-as, egygazdás, végig vezetett szervizkönyves dízelért 4,8 millió forintot kérnek, ami az állapotát sejtve nem is csoda.

Automatikus lenne, hogy egy ilyen autóról a közvetlen vetélytársaihoz hasonlítva mondjam el a véleményemet, de nekem az E91-es BMW és a B8-as Audi A4-es egyelőre kimaradt. Viszont közvetlenül előtte ültem át egy aktuális (tehát a Mercinél egy generációval újabb), használt Mondeóból, ami árban és futásteljesítményben is elég hasonló volt, így érdekes lehet a kettő összevetése már csak azért is, mert ha megnézzük, mennyibe kerül manapság egy ilyen, nem prémiumnak mondott felső-közepes autó, azt láthatjuk, hogy sokkal kisebb lett a szakadék, mint akár 10-15 éve. És ez nem csak az árban mutatkozik meg. 

Nem lennék könnyű helyzetben, ha a Mercedes és a Ford közül kellene választanom. Nyilván az előbbi fenntartása lesz drágább, de például a biztosítás szög ugyanannyi mindkét autóra. Ugyanakkor a Mondeo sokkal tágasabbnak érződött, míg a Mercedest a hátsókerékhajtás helyigénye miatt egyértelműen csak négy személyre találták ki.

A Ford sokkal kényelmesebben rugózott, és zajkomfortot tekintve egy fél kategóriával komolyabb autónak tűnt. A C-osztály viszont praktikusabb csomagtartójával, minőségi kidolgozásával és a kellemes vezetési élményével tud rálicitálni egy átlag nagy kombira. Végül persze ott az érzelmi faktor is, de azt mindenki maga árazza be.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Mercedes-Benz C-osztály (S204) C 220 CDI BlueEFFICIENCY T-modell - 2013.
Üzemanyag gázolaj
Lökettérfogat (cm3) 2148
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 126 (170)/4400
Nyomaték Nm/1/perc 400/1400-2800
Könyezetvédelmi besorolás Euro 5
Váltó 7 fokozatú, automata
Végsebesség km/óra 219
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 8,3
Kombinált fogyasztás l/100 km 5,3
Saját tömeg kg 1655
Hosszúság mm 4606
Szélesség mm 1770
Magasság mm 1459
Tengelytáv mm 2760
Csomagtartó l 485
Tank mérete (l) 59
Újkori alapár 12 362 200 Ft

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.