Elkészült Giugiaro mester terep-sportautója

2019.12.06. 12:17

Arról már korábban is érkeztek hírek, hogy miután a nevüket viselő céget elhagyták, a Fabrizio és Giorgio Giugiaro GFG Style néven új céget alapított. Ez a cég készítette a 2030 elnevezésű különös zöld sportkocsi-terepjáró keveréket, amelyet Szaúd-Arábiában mutattak be néhány napja, az előtt a közönség előtt, amely talán meg is vásárolhat néhányat belőle.

Az autónak nem csak a színe zöld, de környezetvédelmi szempontból is annak tekinthető, hiszen tisztán elektromos hajtású. Mind a négy kereke hajtott, és a villanymotorok összteljesítménye 540 lóerő, így 3,5 másodperc alatt érhető el vele a 100 km/h. A végsebessége ugyan 200 km/h, ami nem tűnik soknak, viszont a hatótávja egész tisztességes, 370 km. Ráadásul a középmotoros arányú karosszériában a motor helyén szép nagy csomagteret alakítottak ki, így kétüléseshez mérten a használati értéke is kiválónak tűnik.

A lényeg persze az, hogy a sportkocsikra jellemző megjelenés ellenére, a 22-es felnikre szerelt normál oldalfal-magasságú gumikon ez a jármű elég hasmagassággal rendelkezik, hogy akár enyhébb terepen is boldoguljon, ha nem is úgy, mint egy terepjáró, de legalább annyira, mint a mai SUV-k többsége.

A típus nemzetközi bemutatóját állítólag a jövő évi Genfi Autószalonon tartják, ott várhatóan több is kiderül majd a GFG terveiről az új terep-sportkocsi kapcsán.