Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hogy nem az aláírás dátuma szerepel Semjén ügyiratán

Előzmények:

Screenshot_03270

– 2017. április 3-án, április 3-i dátummal Semjén Zsolt aláírásával beterjesztették az Országgyűlésnek, hogy a Lex CEU-t sürgősséggel kívánják tárgyalják
– Csakhogy aznap már Semjén Zsolt Iránban bizniszelte az atomot az irániakkal
– A Miniszterelnökség elismerte, hogy Semjén az előző héten, március 31-én írta alá a beterjesztést
– És szerintük  „az ügyirat kelteként pedig nem az aláírás, hanem a benyújtás napja került feltüntetésre, amelyet semmilyen szabály nem zár ki.
– Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint „valaki valahol közokirat-hamisítást követett el, ami a Büntető törvénykönyv 342-343 szakaszai szerint bűncselekmény, hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel.
– Tényi István feljelentést tett
– Amit a kerületi ügyészség áttett a Központi Nyomozó Főügyészséghez

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Időközben Varjú László írásban kérdezte meg ugyanezt Semjén Zsolttól, aki azt válaszolta, hogy ő még Budapesten, az elutazása előtt írta alá a javaslatot, és az ügyben sem ő sem más nem követett el közokirat-hamisítást.

Majd ezután megjött a Központi Nyomozó Főügyészség elutasító határozata is.

Screenshot_03265 Screenshot_03268 Screenshot_03269

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás