Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„Bírósági eljárás nélkül, szabadon likvidálható háborús bűnösök” – Földi László a Helsinki Bizottságról

 

Mészáros Lőrinc tévéjében túlszaladt a gyűlöletpropaganda: hazaáruló szabotőröknek nevezték a menekülteknek segítő civileket, akiket „nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk”.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Természetesen lehet a Magyar Helsinki Bizottságot nem szeretni azért, mert menedékjogi programot működtet, ahogy a Migration Aid munkája is szabad kritika tárgya. Értelmes közéleti vitákba az is belefér, ha migrációellenes nézőpontból valaki eleve károsnak és kockázatosnak gondol minden civil fellépést a területen, pláne ha – ki tudja ugyan, mi alapján, de – őszintén hiszi, hogy a magyar állam mindig méltányos és humánus mindenkivel, ezért a jogvédelem csak zavarkeltés.

Demokratikus vitában ugyan már nem lenne normális, de mostanra azt is megszokhattuk, hogy a sikeresen sulykolt kormányzati kommunikációs narratíva a menekültekkel foglalkozó magyar civileket saját tetteikért felelős polgárok helyett egy nemzetközi összeesküvés agyatlan és önálló akarat nélküli katonáinak mutatja.

Hiába tudja például mindenki, aki a politikából él, hogy a Helsinki „migránsügyi” tevékenysége kimerül abban, hogy jogsegélyt nyújtanak azoknak a menedékkérőknek és menekülteknek, akik Magyarországon állnak hatósági eljárás alatt – már senki nem kapja fel a fejét arra, ha őket számító és hazug módon az illegális határátlépést fizikailag segítő civil szervezetekkel vagy egyenesen embercsempészekkel mossa össze a kormányzati és kormányközeli kommunikáció. Ilyen kemény dolog a politika, ráadásul a választási kampány is közeleg elkezdődött, plusz az ország és Európa sorsáról van most szó, rá kell ébreszteni a tömegeket a helyzet súlyosságára, meg egyébként is minek mentek oda, miért fogadnak el Soros-támogatást – gondolja erről magában az egyszeri kormánypárti.

Mindezek megítélésétől függetlenül mindenkinek, még a Helsinki és a Migration Aid legkeményebb kritikusainak is érdemes megnéznie az Echo Tv múlt heti, Informátor című magazinműsorából az alábbi párperces részletet, csak hogy lássák, hogy hol jár most Mészáros Lőrinc tévéje, benne Földi László „biztonságpolitikai szakértő”, és velük együtt a magyar közélet.

Aki esetleg nem tudná: Földi tényleg igazi szakértő a maga módján, hisz a pártállam idején a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének hírszerző tisztje és az MSZMP tagja volt, majd a rendszerváltás után a hírszerzés tényleges operatív tevékenységének közvetlen irányítója lett, 2015 óta pedig sűrűn szerepel a kormánypárti médiában vadabbnál vadabb elméletekkel.

12:46-tól:

 

Igen, tényleg az alábbiak hangzanak el. (Az önmagában is minimum csúsztatások és alátámasztatlan állítások sorozatából álló, de a szokott sorosozós gyakorlaton túl nem lépő felvezetőt elsősorban azért közöljük, hogy egyértelmű legyen az utolsó két megszólalás kontextusa.)

Narráció: Olyan közel-keleti tolmácshálózat alakult már ki Magyarországon, hogy egy csapat migráns elfogását követően pillanatokon belül megjelennek a megfelelő emberek. akik a bevándorlók szájába adják a kívánt szavakat. Katona Nasrin szerint ebben nyakig benne vannak a jogvédők is.

Katona Nasrin: Az ilyen jogvédőknek nem is Orbán Viktor az ellensége, a magyar állam az ellensége vagy Junkers úr az ellensége, hanem az igazi menekültek az ellenségei, mert egyrészt ott nem lehet üzletelni, másrészt meg nem lehet velük zsarolni az államot.

Narráció: A hatósági tolmácsolás területén más most döntő befolyást szerzett Soros György egyik kedvenc szervezete, a Magyar Helsinki Bizottság. Soros civil szervezetei és a nyílt társadalom úttörői már a bevándorlásiakra és a tolmácsokra is kivetették hálójukat. A Helsinki Bizottság évek óta igyekszik elérni a hatósági tolmácsolás rendjének megváltoztatását, a szakmai érvek mellett azonban olyan követeléseket is megfogalmaztak, amelyek a Soros-hálózat befolyásszerzését segítenék elő. Hihetetlen, hogy nincs egy olyan terület, amit Soros és civiljei ne akarnának lefedni.

[a Helsinki Bizottság képviselője megtagadja a nyilatkozatot]

Narráció: … pedig kíváncsiak lettünk volna, hogy a Helsinki Bizottság által fizetett tolmácsok milyen hazugságokkal tömik a migránsok fejét, de ezt most nem tudtuk meg Soros szeme fényeitől. A bizniszből a Migration Aid, a milliárdos másik kedvence is megpróbálja kivenni a részét.

[a Migration Aid csak élőben nyilatkozna]

Narráció: Tuti, hogy összebeszéltek.

Narráció: Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint ezek a civil szervezetek nem egyszerűen csak kártékony munkát végeznek, hanem háborús bűnöket követnek el.

Földi László:Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer: embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.

Sokakkal ellentétben nem gondolom, hogy a harmincas évekbe mentünk volna vissza időgéppel, úgyhogy adottnak vettem, hogy az idegenellenes-sorosozós politikai hangulatkeltésnek (fideszesek kedvéért: tájékoztatásnak) is vannak határai. Ezek közül az egyik biztosan a mások elleni erőszakra uszítás, azaz pont az, aminek a tiszta, tankönyvi, semmilyen nyelvi ügyeskedéssel nem menthető példáját a fenti riportban összehozta közös erővel a szerkesztő és Földi.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, hiszen Földi Lászlóval gondolataival ellentétben az ország nem áll hadiállapotban, de szerencsére Földi faszságot beszél „a háborús törvényről”, amin talán a hágai egyezményeket értheti. Ha hadiállapot lenne, akkor sem lehetne senkit, így a hadijog alapján harcoló katonaként nem védett személyeket sem hazaárulásért vagy szabotázsért bírósági eljárás nélkül elítélni, mert a büntetőügyekben való bírósági ítélkezés előírása az Alaptörvény rendkívüli jogrendben is felfüggeszthetetlen rendelkezése. A halálbüntetés tilalma pedig szintén nem csak békeidőre vonatkozik. Ezt tudjuk be annak, hogy Földi úrnak nem nagyon van meg az elmúlt harminc év jogfejlődése, ami valószínűleg szocializációs probléma, és már késő lenne pótolni.

Amúgy meglepő módon az uszító tartalom mögött még így is felsejlik a riportban az esendő ember, akinek egy erős mezőnyben, a kormánypárti biztonsági szakértői piacon kell durvábbat mondani egy Nógrádinál vagy egy Spöttlénél. Ez tényleg nehéz lehet.

Nincs kétség ugyanakkor afelől, hogy önmagában ez a megszólalás nem akadályozza azt, hogy Földi továbbra is megbecsült nyilatkozója maradjon a kormányzati médiának és fideszes lakossági fórumoknak. Foglalkoztatóinak figyelmét azért felhívnánk arra, hogy egy kicsiny, de lelkes, mindössze egy jogászból, egy pszichológusból és egy kommunikációs szakemberből álló csapat csodákat tehetne vele.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás