Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy hét alatt Macron, Arimont, és 184 nyugati értelmiségi is beleszállt Orbánba

 

Tisztán látszik, hogy most, hogy a Fidesz kormányon maradt, egyre jobban kongatják a vészharangot az Európai Néppártban, és nem kérnek belőle tovább. 


[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Tegnap a Politico Europe hasábjain megjelent nyílt levélben közel 200 nyugati professzor, újságíró és közszereplő kezdte el számon kérni Angela Merkelt, amiért tétlenül nézi, ahogy leépítik a demokráciát Magyarországon. Vagyis a szégyent, amit az országunk szavazópolgárainak 30%-a vagy nem vesz észre, vagy nem foglalkozik vele.

Tegnapelőtt Emmanuel Macron francia elnök, egy hete pedig Pascal Arimont belga EP-képviselő állt bele Orbánba.

Most abba ne menjünk bele, hogy az ellenzéknek mekkora szerepe van abban, hogy nem tudott értelmes alternatívát mutatni a népnek. Arra azonban Orbánéknak sincs ráhatásuk, hogy a Nyugat objektíven tudja megítélni azt, ami itt folyik. Még akkor is, ha a kormányunk rendszeresen jár hazudozni és tetszelegni Brüsszelbe.

A Politicoban megjelent levél írói Angela Merkel felelősségét firtatják, és keményen nekimennek a német politikusnak, amiért hallgatásával elősegíti a magyar demokrácia leépítését. Az aláírók között vannak professzorok és oktatók a Harvardról, a Rutgersből, több író, politikai szakértő, illetve publicisták a német Spiegeltől és a Washington Post konzervatív blogjától.

A kőkemény hangvételű levélben olyan állításokat fogalmaznak meg az Orbán-kormányról, mint hogy

– a közmédiát a propagandagépezet szolgálatába állította;

– átvette az uralmat a fontosabb intézmények felett;

– akadályozza a független intézmények és civil szervezetek munkáját;

– a választási bizottságba a saját embereit ültette be;

– úgy írták át a választási szabályokat, hogy azok a Fidesznek kedvezzenek.

A levélben a Fideszt az antiszemitizmus terjesztésével és közpénzből folytatott végtelen propagandával is vádolják, és itt különösen a Soros György elleni lejárató hadjáratra utalnak. Persze a kormánymédia szerint a levél mögött majd valószínűleg Soros emberei állnak, akik épp “támadást intéztek Magyarország ellen”.

Az aláírók szerint politikai szakértők hiába figyelmeztetnek régóta, hogy a magyar demokrácia a túlélésért harcol, Angela Merkel kancellár egyelőre nem emelte fel hangját Orbán antiszemita retorikája és a demokratikus intézmények elleni támadásai miatt. Azt is írják, hogy a Merkel vezette CDU (a Kereszténydemokrata Unió, Németország egyik nagy konzervatív néppártja, az Európai Néppárt tagja) a Fidesz szövetségese az Európai Parlamentben, politikusai pedig folyamatosan legitimálják Orbán akcióit, és egyelőre Merkel sem tett semmit annak érdekében, hogy ebben változás álljon be.

A levélben arra is figyelmeztetnek, hogy Orbán rossz példát mutathat más európai vezetőknek, és a demokrácia leépítése más országokra is átterjedhet.

Végül azzal zárják: a minimális becsület is azt kívánná, hogy Merkel határolódjon el nyilvánosan Orbán politikájától, és szólítsa fel az Európai Néppártot a Fidesz kizárására soraiból.

Szólítsa fel, pontosan úgy ahogyan azt tette a másik EPP tag Pascal Arimont, a belgiumi német ajkú közösség Keresztényszociális Pártjának (CSP) elnöke is múlt héten. A képviselő elmondta, hogy az EPP megosztott a kérdésben: többek szerint ha a párt meg akar felelni saját értékeinek, akkor ki kell zárnia soraiból a Fideszt, a többségi vélemény jelenleg azonban még az, hogy ezzel az egyetlen módját is elveszítenék Orbán kordában tartásának.

Arimont hangsúlyozta, hogy ő maga a kizárás pártján van, de a másik álláspontban is van valami, látva ugyanis Orbán rendkívül Brüsszel-ellenes és idegengyűlölő választási kampányát, jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy mi lenne még akkor, ha a Fidesz tagja sem lenne az Európai Néppártnak.

A francia elnök vasárnapi interjújában több más téma mellett  szóba került Európa jövője is, a riporter pedig megkérdezte Macront, hogyan lehet megújítani az Európa Uniót azokkal a volt kommunista országokkal, amelyek elutasítják a menekültek befogadását, és azzal az Orbánnal, akinek a beszédmódja a háború előtti korszakot idézi. Macron erre így válaszolt:

– Úgy tekintek Európára, ahogyan van. Elítélhetjük, én is ugyanúgy elítélem, ahogyan önök. Egyetlen értéket sem vallok magaménak, amelyet ő (Orbán – a szerk.) képvisel. De ott van, megválasztották.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás