Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

választás

Miskolcon valaki indít egy névrokont az ellenzék által támogatott Erdei Sándorral szemben

Igen-Igen. Miután kiderült, hogy Hódmezővásárhely után Miskolcon is egy jelöltet indít az ellenzék a fideszessel és az „apróval” szemben, hirtelen megjelent két új jelölt is a képben, és az egyiket pontosan úgy hívják, mint az ellenzék jelöltjét. Nem lesz nehéz összekeverni őket.

Igazából ebben nem is az a szörnyű, hogy minden jogi kiskaput kihasználva próbál „valaki” hatalmat szerezni/hatalom maradni, hanem az, hogy az ellenzék még mindig azt hiszi, hogy ő itt összefogásdival, tisztán nyerhet. Már a parlamenti választáson is el kellett volna indítani egy Fibesz-Kbmp pártot, nem tartott volna semeddig. Még kék kör is lehetett volna a logója, úgyis fekete-fehér a szavazólap. Törvényt sem sért. Aztán a Fidesz szavazók ikszelgethetnek össze-vissza.

Május vége óta tudjuk, hogy  az MSZP, a Jobbik és az LMP  vállvetve beáll a függetlenként induló jelölt mögé, aki amúgy nem más, mint a miskolci lokálpatrióta, humorista Rokker Zsoltti, polgári nevén Erdei Sándor. Ellene eddig a fideszes dr. Nagy Ákos ügyvéd, és a Munkáspárt jelöltje, Fülöp József Istvánné indult. (Annyira durva, hogy a Munkáspártnak még mindig vannak csontvázai a szekrényben…)

Azonban most Rokker Zsolttinak két új kihívóval is szembe kell néznie. Az egyiket Molnár Zsoltnak, a másikat pedig szintén Erdei Sándornak hívják. A szavazólapon a két Erdei között csak a születési idejük alapján lehet majd különbséget tenni, hisz mindkét induló „független”.

De ha mi az ellenzéki jelölre voksolnánk, és ki akarjuk deríteni, hogy mikor is született Rocker Zsolti, bizony nincs könnyű dolgunk, mert még a Wikipédián nincs fent az év, és Zsolti saját oldalán is csak annyit látunk, hogy március 2-án. Jaj.

De azért mi próbálunk segíteni, kedves miskolciak, ha már valaki így kibaszott veletek. A honlapjáról kiderül, hogy a humorista 1996-ban felvételizett a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi karának Kulturális Antropológia szakára, így könnyen megfejthető, hogy nem ő az az Erdei Sándor, aki 1983-ban született.

Szóval, ha az MSZP, a Jobbik és az LMP által támogatott Rokker Zsolttira szavaznál, tegyél X-et az 1976-ban született Erdei Sándor neve mellé. Szívesen!

foto: hvg.hu

Amúgy az időközi választás időpontja  július 15-e. És azért lett esedékes, mert Hubay György (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása miatt lemondott miskolci közgyűlési mandátumáról.

Megosztás