Ugrás a fő tartalomra

Házfelújítás: a három fő munkázat

Meséltem, hogy az egyik fagyos, koratavaszi napon három brigád jött egymás után felmérni a ház állapotát - árajánlatot kértem tőlük, kiderítették a lefalazott tároló-stiklit, plusz még egy alaprajz és metszet is született aznap. Egy év rákészülés után most már szembe kell nézni azzal, hogy keményen költeni kell a házra - de mivel az efféle százéves épületek igazi pénznyelők, nem mindegy, hogy melyik problematikus terület kap prioritást. A kisfiam szavát kölcsönvéve: a munkázatok sorrendje következik. 


Mostanra elég jól kiismertem a ház erősségeit és gyengeségeit, és ugyan napestig tudnám sorolni, hogy mi minden érett meg a cserére, van pár fontos szempont: ennek a régi háznak a szépségét szerintem konzerválni kell. Nem feltétlenül mindent maira cserélni, és emlékeztetni magam arra, hogy nem állandó lakhelyünk. Egyébként a fenti fotóval történelmet írunk ám. Képpremier van itt, a blogon, mert ilyen szögből még sohasem mutattam meg a háznak egyetlen részletét sem.


1. Utólagos vízszigetelés: nincs kecmec, meg kell csinálni. Egy ekkora épületnél (100m2) az acéllemez-besajtolás már több mint egymillió forintba kerül, sajnos. Ha mégis később történik meg, és most nem véve tudomást róla csak kijavíttatnánk egy kőművessel a falhibákat, később húzogathatjuk el a bútorokat, vakolhatnák újra a falat...

2. Nyílászáró-cserék. A nyári konyha ajtaja jó széles (majdnem 1 méter), a faanyag és a zsanérok állapota miatt viszont nem lehet már megmenteni. A másik neuralgikus pont a bejárati dupla ajtó, amelyik kicsit olyan, mintha egy szekrényt építettek volna be. Több helyen van vele probléma.


3. Tető itt-ott. Azt mondta a tetőfedő-bádogos fiú, hogy nem kell aggódni, a gerendák is szépen vannak rakva, és bírni fogják még jó ideig, illetve a tető is szépen kitartott az évtizedek során. Van egy ázás az előszoba környékén, illetve a veranda felett az az ultraronda palafedés (engedély kell a leszedetéséhez, satöbbi), valamint a ház nagy részén elegánsan hiányzik az ereszcsatorna, ahol pedig mégis akad, az házilagos, toldott-foldott.


"Ízlések és pofonok" rovat:
A lányom szerint "sárgadinnye," illetve "sárgabarack színű" a házunk külső falának festése, és "ez gáz" - de egyrészt ő kiskamasz korban van, tehát überkritikus, másrészt az ő kedvencei amúgy éppen a napsárga és a barackszínbe hajló, hungaro-mediterrán stílben felújított kockaházak, úgyhogy nem tudom, mennyire adjunk a szavára... :-) Mivel én sárgadinnye színűként ismertem meg, nekem ez a ház most így autentikus, és nagyon tetszik. Így tetszik nagyon.




Megjegyzések

  1. A házatok gyönyörű, pontosabban nekem ez a gyönyörű. Az a homlokzatdíszítés!!! Már a faluban is ismerik a lökött ízlésem. Régen természetes színeket festettek, ez is ilyen színű. A mai kékek, lilák, brrrr. Ezzel a vízüggyel jól felpiszkáltál engem. A miénk valamiért most kezdett el vizesedni, évtizedek után. Miért? Ezt nyomozzuk. Igazad van, csináltassátok meg. Nézem a fotóidat, s eszembe jutott róluk"a házam". Egy faluban van, sarki épület, régen bolt volt, annak van ilyen elvadult kertje, évek óta üresen áll. Imádom. A színe is ilyen, s annak is megvan a maga romantikája. Nem tudom eladták-e már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, a vizesedés engem is piszkál, mert kb. elveszi a forrást a többi munkázattól, de elkerülhetetlen. Köszönöm a történetet - igen, a régi "köz"épületek többnyire nagyon érdekesek építészetileg, nekem titkos vágyam volt ilyet venni.

      Törlés
  2. Nálunk sem volt ereszcsatorna, és azzal magyarázták, hogy a tető nem bírta volna el, és állandóan leszakadt volna a hótól vagy a sok esőtől.
    A hirtelen vizesedés szerintem lehet a talajvíz megváltozása, nem építkeztek a környéken?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yvonne, fú, remélem, a bádogos ezt is felmérte. Azt hiszem, igen, mert azt mondta, az alsó pár sor cserepet fogják újrarakni. Hirtelen vizesedés: passz; Holdgyöngy, olvasod?

      Törlés
  3. Építkezés nem volt. Felmerült a vízvezeték ki- és befolyása, esetleg csőtörés. A szomszéd szerint palatető van, s az ázhat át. Most utánajárhatunk ezeknek.

    VálaszTörlés
  4. A házatok színébe szerelmes vagyok! (A lányod milyenre festené? Csak érdekel.)
    A többi meg sajnos muszáj-munka, túl kell rajta esni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Napsárgára vagy világosabb sárgára" - most kérdeztem meg. Én mondtam... :-) Még részletezem majd, hogy idén egyáltalán mi fér(het) bele a költségvetésbe..

      Törlés
    2. Én is a ház színére szavazok. Nekem az így tökéletes.

      Törlés
  5. Nekem (is) csodás ez a sárga, és mellé az a fáradt zöld is klassz - a "ne változzon"-ra szavazok :) A vízszigetelés meg amennyire nem látványos, annyira hasznos - gyakorlatilag a jobb életminőség záloga a házban, így sz'tem jó döntés azzal kezdeni. De megértem a foghúzás szerű fájdalmat, mert az árából tényleg millió szépséget lehetne megejteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Manzard9, kösz a szín-szavazatot és azt, hogy figyelemmel kíséred a házunk ügyét! Ez a masszív és szép épület szerintem is megérdemel már egy kis törődést. Amikor megkezdődik az első nagyobb munkázat, ideöntöm majd az összes tapasztalatot - mert tudom, hogy itt értitek.... :-)

      Törlés
    2. Kíváncsian várom a fejleményeket :) Nekem amúgy az a tapasztalatom, h elindulni sokkal-sokkal nehezebb, mint aztán lendületből tolni. Szóval, hajrá, klassz lesz! :)

      Törlés
    3. Köszönöm. Közben olvasom a földszinti kislakás projektedet lelkesen. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p