Ugrás a fő tartalomra

Szombat, macskakő

Részt lehet venni egy (tök)fesztiválon úgy is, hogy az ember csak néhány percig sodródik a hömpölygő tömeggel.

Több módszerünk van erre: az egyik a korán érkezés, a másik a véletlen vagy direkt (!) eltévedés, a harmadik a standok mögötti illegális elsurranás, a vezetékekben lehetőleg nem elbotolva, a negyedik az, hogy mást csinálunk, mint amit a főprogram javasol. Mellékutcák: szeretlek benneteket.


Azért nagyon tudták a festők, hol kell letelepedni (lásd még: Szentendrén). Olyan gyönyörű volt Zebegény ezen a szombaton, hogy úgy éreztem: vagy benne vagyok, vagy fényképezek, de ha az utóbbit csinálom, kimaradok a varázslatból. 

Vissza is fogunk menni rétest enni, emlékházat és múzeumot látogatni, alig várom. Most viszont meg kell mutatnom, hogy helyi védelem alatt álló műemléképületek esetében mit nem csinálunk a faragott tornáccal, avagy műanyag álmennyezet és gázcső-szerelés fail.

Mindjárt kiderül, hogy jön ez ide, és valószínűleg a rádiók hibája, de évekkel ezelőtt besokalltam az Abba életművétől. Elég meghallanom valamelyik kulcsszót, például dancing queen, tambourine, voulez vous, "take a chance," "sending out an SOS" és ááá. A néptáncbemutató után valamiért funky Abba-feldolgozások szóltak a hangszórókból, és nagyon jók voltak: a friss megközelítés elvette a szövegek idétlenségét és nyálasságát, hogy úgy mondjam. Talán ez a felvétel volt, de nem biztos (majd egyszer valaki mondja meg, Nils Landgren miért öltözött benzinkutasnak/vegyi tisztítónak, addig együtt tudok élni a dologgal). 


Egy extrastresszes hét és reggel után ülni a zebegényi patakparton, a nap felé fordulni, és hagyni, hogy két séta között átmosson a meglepően jó zene: rengeteget segített abban, hogy nagyjából újra megtaláljam a fókuszt. Receptre írnám fel magamnak. So, I say: thank you for the music, for giving it to me.








Megjegyzések

  1. Mostanában mint a mesében vagyok, hol volt, hol nem volt.. Most olvastalak, gépen. Jók a fotóid, még nézni is, nemhogy átélni. Tavaly jártunk arra, nem mentünk át, már sajnálom, de egy napba sok nem fért bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, örülök, hogy látlak! Zebegény minden évben szerepel az őszi terveim között; csak elindulni volt nehéz. Ott már minden magától értetődő és sétatávra van.

      Törlés
  2. Direkt eltévedni - ezt hogy lehet kivitelezni? :-) A célját érteni vélem: kaland, felfedezés, spontaneitás, remélem kijavítod, ha más... :-)
    Szuper feltöltődés lehetett!
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, nem részleteztem a bejegyzésben, pedig eléggé vicces: most például a rétesezőnél bekapcsoltam a GPS-t a telefonomon (a kisfiam gurgulázva nevet a gépi hangon jövő utasításokon), hogy vigyen el a Szőnyi-emlékházhoz, és szögesen ellentétes irányba fordítva minket, felvezetett a hegyre. 200 méter után lehetett tudni, hogy ez nem az az irány, mi mégis mentünk még egy kicsit, és nagyon szép helyekre tévedtünk.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p