Ugrás a fő tartalomra

A zöld asztal története I.

A házzal együtt járt egy parasztbarokk stílusú asztal, amelynek négy helyett összesen fél talpa volt.


Szimbolikus bútordarab a szememben, mert gyönyörűen demonstrálja, hogy milyen fáradságos munka az értékmentés. Az "innen szép nyerni." Hogy végül, de ez csak a végén tudható meg, a felújítás valószínűleg megéri a vért, verítéket és könnyeket -- még ha közben sokszor nem úgy tűnik is. 

Ha ma, ez után a blogposzt után rendesen dolgozom, akkor összesen egy munkanapot kellett rászánnom, ez azonban csak az én munkám 2 + 2 + 2 + 2 intenzív órája; előtte szükség volt arra, hogy eléggé erőszakosan rávegyem az asztalost: legyen szíves legyártani a kellő mennyiségű fac simile "pogácsát," azaz korong alakú lábat -- nyilván nem a megfelelő elnevezés, csak én szeretem péknyelven hívni --, azokat ide kellett hozni, felszerelni és így tovább.

Győzelemnek könyvelem el, hogy az egyetlen kiinduló, szúette pogácsából sikerült eljutnunk az eredeti állapot rekonstruálásához. Ehhez szemrebbenés nélkül kellett úgy csinálnom, mintha semmi akadálya nem lenne a dolognak; a mesterek vonakodását gyakran csak a megrendelő átütő retorikája képes legyőzni.

ebből kérek négy darabot

Igazából teljesen nem szedtük szét és ezért szerkezetileg nem javítottuk meg az asztalt, de így, a felcsavarozott és ragasztóval megerősített, az eredetinél végül kissé nagyobb átmérőjű talpakkal már elég stabil ahhoz, hogy a rendeltetésének megfelelően használhassuk.


Egyébként az asztal szinekdoché is: a hanyagul alájacseszett fa- és tégladarabokkal mint támasztékokkal már három éve, a ház megtekintésekor a napnál világosabban mutatta, pars pro toto, hogy milyen állapotok várhatóak a ház egészében, és hogy ez konkrétan azt jelenti:

van asztal, de billeg;

van gerendás mennyezet, de megette a szú,

van fapadló, de beszakadt a sarka,

van cementlap, de linóleumot pattex palmatexeztek rá,

van pajta, de letépte a vihar a tetejét.

Vissza ahhoz, amit tegnap csináltam:

megtisztítottam az asztal egész felületét, utána pedig excentercsiszolóval és hőlégfúvóval-spaklival, valamint kézzel smirglizve leszedtem, amit le tudtam. Közben eldöntöttem, hogy a kismillió szú-lyukat nem vagyok hajlandó fecskendőbe töltött anyaggal betömni, mert van nekem más dolgom, nem is kevés.


Portalanítás után nem nyitottam fel a fél éve vásárolt, méregdrága, német gyártmányú szúölőszert, mert a creepy szerszámos kamra előző napi kitakarítása után rémlett, hogy van nekünk másik felhasználandó mérgünk is, méghozzá az azóta betiltott, vagyis most már nem véletlenül más összetételű Xyladekor-Xylamon termékcsalád képében.

☠️&☠️
(Minden alkalommal meglep, amit ezek a szerek tudtak. Régen minden jobb volt, haha. A tornácon, nyílt térben kezeltem velük az asztalt, ennek ellenére a szúnyoghálón át úgy terjedtek be a házba, hogy esküszöm, ma reggel a hűtőből kivett banánnak is xylamoníze volt.)

Az alapozást követően selyemfényű zöld olajfestéket kentem a felületre, elég jól fedett, de mivel türelmetlen voltam, mert látni akartam, hogy fest a végeredmény, ma még két helyen fatapaszt is kell használni, száradás után kicsit csiszolni és még egy réteg festékkel átkenni az egész bútort, a sok esztergált-maratott díszét is beleértve, plusz kiderült, hogy pótolni kell két helyen egy kisebb takaróelemet. A fiókokat el ne felejtsem! Tehát, amellett, hogy az asztal több mint ami, sőt: költői kép, azért fizikai síkon is bőven van vele munka.









Megjegyzések

  1. Juditkám, minden elismerésem a Tied. Ha egyszer megöregszel, sok más mellett ezek a munkák lesznek a legszebb emlékeid. Én ugyanezt csináltam 50 évvel ezelőttől, ma is folytatnám, csak nincs már erőm. Ha nem lennél olyan messze szívesen segitenék is Neked. A legszebb munka mindig az, ami saját kezedből kerül ki. Ügyes vagy, példamutató Édesanya stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :-) Próbálok mindent leltározni és felhasználni, hogy aztán egyszer rend és tisztaság vehessen minket körül. Sokat dolgozunk mindannyian, és közben rengeteget tanulunk.

      Törlés
  2. Ez az asztal minden munkát megér, ügyes vagy. Ugye a tárgyak, környezet szimbolikája milyen jól mesél. Csak érteni kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, igen: hogy milyen szegények és közben mégis milyen gazdagok vagyunk. Az egész házat az elhanyagoltságból próbáljuk kivakarni. :-)

      Törlés
  3. Ügyes vagy! És kitartó! Hajrá! Ugyanilyen asztalunk van, csak sötétbarna (original), jó állapotú - nekem csak festeni kell majd, de egyelőre a padláson várja a sorsát...van más dolgom, nem kevés de legalább sok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Era, biztosan imádni fogjátok az asztalt -- miután úgy négyen lehoztátok onnét, és te lefested! Én sem cserélném ezt modernebb darabra, pedig látható, hogy azért "van baja" - ahogy az egyik itteni munkás szokta mondani....

      Törlés
  4. Hát ez az asztal tényleg gyöngyörű. Minden munkát megért, szerintem. Tudod, van még egy nagyszerű mellékhatása az ilyen renoválásoknak: milyen csodás társalgási téma lesz, ha ezt egy vacsora mellett elmeséled. Egyszer nálunk valaki mondta, hogy ha vendégségben nálunk valami darabra rákérdezel, ahhoz minimum 3-4 óra kell, mert nálunk jóformán minden tárgynak sztorija van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, milyen igazad van: a másik asztalunk, a nagy kerek, amit bent használunk, szintén ilyen eset... Azt hiszem, ezek a sztorizások, a blogírás maga menet közben nálam a megküzdési stratégia egyik formája. Tényleg nagyon várom már a vacsorázó-mesélő időszakot; szerintem, a ti példátokból kiindulva, akkor sem fogunk tétlenül üldögélni.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p