Egyéb

Az őrök két hétig tartó tiltakozása bizonyította, hogy pattanásig feszült a húr a francia börtönökben

Január 24. éjszakáján az egyik jelentős franciaországi fegyházban csaknem ezer fogoly felügyeletét egyetlen vezető beosztású alkalmazott és 12 olyan rendőr látta el, akik semmit sem tudtak az intézményről, ugyanis aznap egyetlen börtönőr sem vette fel a munkát. Ez a tény talán önmagában jelzi, milyen súlyos és kockázatos helyzetet okozott az ország büntetés-végrehajtó intézeteiben az a majd két hétig tartó mozgósítás, amely azután indult, hogy 3 felügyelőt megtámadott egy rab január 11-én.

Hiába mozgósítottak a hatóságok a börtönőrök helyettesítésére 400 rendőrt és csendőrt, illetve 250 tartalékost, akik a különleges helyzetekben, jellemzően a rabok megmozdulásai esetén lépnek fel, sok helyütt nem sikerült megoldani a biztonság szempontjából alapvető feladatokat, így pl. az éjjeli ellenőrzéseket. És még ahol dolgoztak is képesített őrök, a létszámuk töredéke volt a normálisnak: egy 500 elítélt befogadására hivatott intézményben például 35 őr helyett csak hatan teljesítettek szolgálatot.

Bár a börtönőrök elvileg nem sztrájkolhatnak, a jó 12 napon át tartó tiltakozás keretében a felügyelő személyzet nem vette fel a munkát, és az érintett intézmények többségét blokkolták, azaz elfoglalták a bejáratokat, és csak a rendőrség felszólítására oszlottak szét.

Ezzel megakadályozták a fogva tartottakat látogatók bejutását is, a beszélők száma több intézményben drasztikusan lecsökkent. De szinte minden alapvető szolgáltatás – az egyszerű, de a rabok számára nagyon is fontos termékeket (élelmiszert, pipereholmit) áruló kisboltok működése is akadozott, akárcsak az étkezések kiosztása.

19554732_1035824836559965_3551333062789177130_n (1)

 

Mindez végsősoron

a rabokat és hozzátartozóikat a jobb munkafeltételeket követelő őrök akciójának túszaivá tette.

Miközben sokan támogatnák céljaikat, kétségtelenül nehéz szolidárisnak lenni olyan tiltakozásokkal, amelyek nincsenek tekintettel az elítéltek olyan alapvető jogaira és szükségleteire, amelyek az elzártság miatt sokszorosan felértékelődnek. Egyes intézményekben az áramot is többször kikapcsolták, azaz a cellák is sötétbe borultak, több helyütt ritkult vagy megszűnt a tusolás, a séta; nem engedték be a képzéseket vagy foglalkozásokat tartó külsősöket sem.

Az akciósorozat csúcsán, január 25-én 116 büntetés-végrehajtási intézményben voltak fennakadások a 186-ból: 72 helyen tagadták meg a munkafelvételt, egyes esetekben teljes létszámban, és 82 intézményt „blokkoltak”. Hasonló erődemonstrációra a börtönőrök részéről 25 éve nem volt példa.

Az akciók dinamikája hamarosan túllendült a szakszervezeti vezetőkön is, akik újabb követeléseknek adtak hangot, a kormány pedig a fenyítés és a megosztás technikájával próbált felülkerekedni a fokozódó krízishelyzeten. Míg több intézményben is szankcionálni kezdték a „sztrájkolókat”, az igazságügyi miniszter harmadik ajánlatát, amely már jelentős pótlékemelést is tartalmazott, múlt pénteken elfogadta a legnagyobb, a dolgozók 40 százalékát képviselő szervezet (a két kisebb, de együtt 45 százalékot elérő, és „harcosabb” szervezet tiltakozása ellenére).

E két fejlemény nyomán a múlt hétvégén visszaesett a résztvevők száma, és a szankciók miatt az egyet nem értő érdekképviselők sem javasolták az akciók folytatását ebben a formában, bár ígéretük szerint folytatják a küzdelmet.

A megegyezés legfontosabb pontjai a következők:

– A radikalizálódott (dzsihadista) elítéltek számára létesített speciális létesítmények fogadóképességének növelése; 2018 végére 450 veszélyes és 150 fokozottan veszélyes és prozelitizmusra hajló „profilok” számára hoznak majd létre „teljesen elszigetelt” részlegeket.

– A felügyelők biztonságának növelése egyrészt a saját felszerelésük (golyóálló mellény, vészhívó, védőcipők), másrészt a börtönök felszereltsége és biztonsági berendezései, illetve a cellák és rabok átkutatásának megnövelt lehetőségei révén.

– 4 év alatt további 1000 felügyelői állás (az eddig tervezetteken felül).

– A különféle (veszélyességi, hétvégi stb.) pótlékok összegének növelése (évi kb. 1150 euró plusz).

(A két másik szakszervezet elutasított követelése egyébként a hivatalnoki státusz megváltoztatására vonatkozott.)

Bár a fizikai támadások esetén más közszolgálati munkakörökben (pl. a közlekedésben) is előfordulnak néhány órás tiltakozások, de Emmanuel Macron elnökségének első durvább szociális konfliktusának okai jóval messzebb vezetnek, és hosszú évek óta nagyon is jól ismertek. 2009-ben Nicolas Sarkozy elnöksége alatt, majd 2015-ben Hollande idején is a legmagasabb szinten tárgyaltak a jobb munkafeltételeket követelő személyzettel, a mostaniakhoz hasonló, bár kisebb horderejű tiltakozások nyomán.

A felügyelők problémái ugyanis csak a politika számára legkellemetlenebb jelei

a börtönökben hosszú évek óta uralkodó méltatlan állapotoknak.

A leromlott állagú és túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetek a francia állam egyik fontos szégyenfoltját alkotják; nemcsak civil szervezetek sorolják őket Európa legrosszabbjai közé, de Párizs több figyelmeztetést is kapott az Európa Tanácstól 2013 óta, és legutóbb 2017-ben.

A fogva tartottak száma fokozatosan nő, és legalább 2003 óta meghaladja a kapacitásokat (piros vonal). A Le Monde grafikája.

A fogva tartottak száma fokozatosan nő, és legalább 2003 óta meghaladja a kapacitásokat (piros vonal). A Le Monde grafikája.

 

Tavaly 118 százalékos volt a francia börtönök túlzsúfoltsága, és hiába a tíz éve emelkedő férőhelyek száma, a fogva tartottak száma is nő – az utolsó, 2015-ös adat szerint teljesen szembemenve a nyugat-európai trenddel.

A lassan 20 éve fennálló probléma eredményeként tavaly decemberben a csaknem 58 000 fős kapacitású intézetekben mintegy 69.700 embert tartottak fogva. 2011-ben az igazságszolgáltatás még kártérítést is megítélt emiatt a raboknak.

A másik aggasztó adat, szintén évtizedes távlatban, az öngyilkosságok száma, amely a csökkenő trend ellenére jelenleg is az európai átlag (7,6) csaknem kétszerese: 14 öngyilkosság jut 10 ezer főre, tavaly 114 ember vetett véget életének a gall börtönökben.

A fogva tartottak számához képest a felügyelő személyzet aránya állandónak mondható, tavaly decemberben az összesen 186 létesítményben 39.414 hivatalnok dolgozott, közülük 27.849 felügyelő; csakhogy a szakszervezetek szerint akad további 1400 betöltetlen állás.

Változott azonban a rabok profilja, jelenleg az erőszakos bűncselekmények elkövetői alkotják a legnépesebb csoportot, miközben a nyolcvanas években még a rablás egyszerű vagy minősített esete volt a leggyakoribb a fogva tartottak körében. Az utóbbi években a radikalizálódott, azaz terrorista cselekmény tervezésével vagy elkövetésével vádolt rabok száma jelentősen, a 2015-ös 166-ról, mára 505-re emelkedett.

Nyilván a krónikus túlzsúfoltsággal is összefügg, hogy az erőszak sokkal gyakoribbá vált, egy 2014-es szenátusi jelentés szerint 3 év alatt 53%-kal nőtt a fegyveres agresszió, 43%-kal a szexuális erőszak a börtönökben. És ez az erőszak persze az őrökkel szemben is megnyilvánul – évente mintegy 4000 agressziót jelentenek – bár a támadások arányosan nem nőttek az utóbbi években, de jellegük súlyosbodhatott.

A nem túl magas jövedelmek mellett tehát a túlzsúfoltság és a technikai és felügyelő személyzet hiánya is rontja a munkafeltételeket, és csökkenti az őrök biztonságérzetét – mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a felügyelők öngyilkossági hajlama magasabb a lakosság átlagánál (egy 2015-ös kutatás szerint 21%-kal.)

Ahogy a fenti adatokból is kitűnik, a börtönök lesújtó állapotáról lassan évtizedek óta készülnek az alapos felmérések és jelentések. És ezeknek alapján pontosan tudható, hogy a most beígért változások, ha enyhítenek is a kizsigerelt munkaerő gondjain, nem hoznak majd igazi változást. Azt ugyanis csak a fogva tartottak számának drasztikus csökkentése tenné lehetővé, aminek jelenleg leginkább az igazságszolgáltatás, pontosabban annak elégtelen eszközei jelentik az akadályát.

Ahogy a börtönök felügyeletével megbízott független intézmény vezetője is aláhúzta a napokban a Le Monde hasábjain,

a most ajánlott megoldások csak illúziókat táplálnak:

hiába ígér a minisztérium létszámnövelést, ha már jelenleg is nehéz jelentkezőket találni; hiába lettek „elszigetelt körletei” a terrorizmus miatt elítélt raboknak, ha semmilyen átfogó terv vagy vízió nem létezett arról, mit is kellene velük kezdeni – ami az új tervezett egységekben sem látszik egyelőre.

Illúzió az is, hogy a most beígért építkezések (15 ezer új férőhely) megoldják a problémákat, miközben hosszú évekre forrásokat vonnak el a már létező intézmények fenntartása és alternatív megoldások felől. És ha az őrök a fogva tartottak jogainak kárára kapnak újabb jogokat, az is legfeljebb a biztonság illúzióját teremtheti csak meg.

Ha a börtönök túlzsúfoltsága (a folyamatos bővítések ellenére) húsz éve valamiféle átoknak tűnik, a valóságban leginkább az az oka, hogy bezsuppolni az embereket végtelenül egyszerűbb a politika, a törvényhozás, a bírák és a közvélemény számára is, mint szembenézni azzal, hogy mennyire nem hatékony és mennyire költséges, nemcsak pénzügyileg, de emberileg is a mai rendszer.

Legalábbis ha a börtön, ahogy a törvény is leszögezi, „végső megoldás, amely a rábízott emberek társadalmi beilleszkedéséhez vagy visszailleszkedéséhez járul hozzá… a visszaesés megelőzéséhez és a közbiztonsághoz, a társadalom érdekeinek, az áldozatok és a fogva tartott személyek jogainak tiszteletben tartásával”.

Ennek eléréséhez ki kellene kerülniük mindazoknak, akik nem oda valók: pl. a mentális betegeknek vagy a nagyon rövid szabadságvesztéssel büntetetteknek; és forrásokat kellene biztosítani az alternatív szankciók érdekében. Enélkül a büntetés-végrehajtás nemcsak alapvető célját, a társadalmi biztonság javítását nem tudja elérni, az elítéltek visszailleszkedését segítve, a visszaesés kockázatát csökkentve, hanem a felügyelők helyzete és biztonsága sem javulhat. Ennek ugyanis feltétele, hogy a börtön jól működő közszolgálat legyen, ahol a rabok és hozzátartozóik jogait is tiszteletben tartják.

Hasonló következtetésre jutott a kormánypárt (LRM) egyik képviselője is, aki a tavalyi év során rendszeresen látogatott börtönöket, és érveit olyan részletekkel támasztja alá, mint az egyes intézményekben 200 százalékos túlzsúfoltság, elszaporodó patkányok, rüh és egyre gyakoribb tuberkulózis, hepatitisz és HIV-fertőzés. Miközben „szinte minden rabnak” van valamilyen addikciós problémája, a mentális egészség kérdése ma is tabu: „van aki börtönbe megy, és nem ott lenne a helye, és szinte mindenki, aki kijut, kezeletlen lelki problémákkal küzd”. Miközben az internethez való hozzáférés is tiltott, csak tavaly 27 ezer mobiltelefont koboztak el, ennek duplája lehet forgalomban.

A valóság az, hogy a visszailleszkedés kudarc, a visszaesés vált normává

– állapítja meg a meglepően szókimondó szöveg, amely azt is elismeri, hogy a felügyelő személyzet a pocsék körülmények között olykor a csempészet, a drog vagy a tiltott mobilok, esetleg a szintén tiltott közös imák engedélyezése révén próbálja megvásárolni a „békét”. Olyan is akad, akinek a szűkös hóvégét könnyíti meg egy-egy szolgáltatás.

A képviselő hosszan sorolja még a problémákat, hogy illusztrálja a 20 éve elhanyagolt szektor abszurd, kegyetlen és kontraproduktív működését, amelyet a politika úgy próbál eladni a társadalomnak, hogy mindezt „megérdemli, aki bekerül”.

Adrien Taquet szerint szembe kellene nézni a kollektív és egyéni felelősséggel, és átfogó, intézményes vitát indítani a megoldások érdekében, és persze végre jelentős forrásokat szánni a minden szempontból méltatlan és nem utolsósorban a kockázatokat újratermelő rendszer átalakítása érdekében.

Bár a börtönőrök lázadásának második hetében Emmanuel Macron célzott arra, hogy a kormány majd nagyobb horderejű javaslatokkal is előáll,

a köztársasági elnök gazdasági irányvonala kétségessé teszi az érdemi változásokat.

Az eddig lényegében jobboldali politika a legtöbb területen folytatja a megszorítások, a jóléti szolgáltatások leépítése vagy a takarékos üzemmód gyakorlatát. Eközben az adócsökkentések – a legmagasabb jövedelmek és a vállalkozási adó csökkentése – újabb, kompenzálandó forrásokat vonnak el az államtól.

Mindez tehát kizárja, hogy a börtönök érdekében valamiféle mini Marshall-terv kerüljön bevetésre, miközben a kormány eddigi döntései vagy elképzelései – pl. a drogpolitikával kapcsolatban – a lehető legkonzervatívabb, és tegyük hozzá, a valóságtól egyre inkább elszakadó vonalt képviselik.

Kérdés, mi lehet e struccpolitika ára, hiszen érdemi megoldások hiányában az új és esetleg ellenállóbb fedők alatt is tovább forr a gőz.

Alig csillapult a rendhagyó „börtönlázadás”, egy másik rég elfeledett szektor, az idősgondozóké lépett sztrájkba. A segítségre szoruló idős emberek lakóotthonaiban dolgozók még sosem léptek országos szinten sztrájkba, a szakszervezetek üzenete pedig nagyon hasonló a börtönszemélyzet panaszaihoz: a munkavállalók „nem bírják tovább” a szintén évtizedes távlatban elhanyagolt területen. A helyzet annyira leromlott a növekvő társadalmi igény mellett egyre inkább alulfinanszírozott rendszerben, hogy az érdekképviselet szerint „nemzeti vészhelyzetről” beszélhetünk.

A január 30-ai országos sztrájk képei az egyik intézményben

Bár a jelenlegi politikai vezetés csak módjával hibáztatható e helyzetért, érdemes felidézni, hogy Emmanuel Macron, az előző, szocialista ciklus során François Hollande elnöki kabinetjének tagjaként, majd 2014-től gazdasági miniszterként, korábban pedig a pénzügyminisztérium dolgozójaként nemcsak tisztában kell, hogy legyen e közszolgáltatások helyzetével, de az elmúlt évek megszorító stratégiájának maga is fontos alakítója volt. Akárcsak több minisztere, akik régi motorosok a politikában.

Bár ennek a szektornak segélykiáltásaira talán érzékenyebb a közvélemény, mint a börtönök esetében, de a most sebtében javasolt gyorssegély itt sem fogja megoldani a strukturális problémákat. És könnyen lehet, hogy az első hónapjait gond nélkül abszolváló macroni diadalmenetnek a jövőben sokasodó gőzkitörések közt kell majd szlalomoznia.

Dobsi Viktória

A címlapképen és a fotókon az elmúlt két hét megmozdulásai, forrás: FO Pénitentiaire Facebook

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

Megosztás