Csehország

Nem emeltek vádat Babiš ellen, de az ügyészség tovább vizsgálódik a Gólyafészek-botrányban

Folytatódik a költségvetési csalással meggyanúsított Andrej Babiš cseh miniszterelnök, valamint rokonai és munkatársai elleni ügyészségi vizsgálat, annak ellenére, hogy hétfőn nem emelt ellene vádat Jaroslav Šaroch ügyész. Az ügy részleteiről és a cseh belpolitika legismertebb botrányában hozott hétfői döntés politikai következményeiről cikkünkben keressük a választ.

Fordulóponthoz érkezett az Andrej Babiš cseh miniszterelnök szinte teljes politikai karrierjét elkísérő, Gólyafészek néven elhíresült költségvetési csalási ügy. A cseh ügyészségnek arról kellett dönteni, hogy megvádolják-e a cseh kormányfőt, aki a gyanú szerint fiktív kisvállalkozásokon keresztül szerzett uniós támogatást – 614 millió forintnak megfelelő koronát – cégének.

A cseh rendőrség két évvel ezelőtt kérte a cseh parlamentből, hogy függesszék fel a cseh kormányfő mentelmi jogát, hogy nyomozhassanak ellene. A cseh rendőrség még 2019 áprilisában javasolta a vádemelést a cseh kormányfő ellen. Ha kimondják Babiš bűnösségét, akár tíz év börtönböntetést is kaphat.

Vádemelést javasol a rendőrség Andrej Babiš cseh kormányfő ellen költségvetési csalás miatt

Döntő szakaszába érkezett az Andrej Babiš cseh miniszterelnök szinte teljes politikai karrierjét elkísérő, Gólyafészek néven elhíresült költségvetési csalási ügy. A cseh kormányfő a gyanú szerint fiktív kisvállalkozásokon keresztül szerzett uniós támogatást cégének. Hatszáztizennégymillió forintnak megfelelő koronáról szól az ügy. Akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Csakhogy a héten Jaroslav Šaroch ügyész leállította a vádemelési eljárást a cseh kormányfő és társai ügyében – jelent meg a cseh Dennik N hírportálon hétfőn reggel. „Šaroch döntött, teljesen megváltoztatta a véleményét,” – mondta az internetes újságnak egy neve elhallgatását kérő és az ügyészi döntést már ismerő forrás.

A Dennik N értesülését később az üggyel foglalkozó prágai városi ügyészség is megerősítette sajtóközleményében. „Az államügyész nyilvánosságra hozta véleményét a médiában Gólyafészek-ügyként ismert esetben. Ez alapján az államügyész korábbi jogi álláspontját megváltoztatva az ügy leállítását javasolta.

A cseh sajtóban nincs arról információ, hogy Šaroch ügyész miért változtatta meg korábbi álláspontját.

Jaroslav Šaroch a prágai ügyész a cseh parlamentben. Fotó: Michal Šula, MAFRA., irozhlas.cz

Jaroslav Šaroch a prágai ügyész a cseh parlamentben. Fotó: Michal Šula, MAFRA., irozhlas.cz

Ugyanakkor Šaroch ügyész döntése és munkája kulcsfontosságú volt az ügyben. A prágai városi ügyészség alkalmazottja foglalkozott a kezdetektől a Gólyafészek-üggyel. Šaroch folyamatosan együttműködött a rendőrséggel, a nyomozás során keletkezett eredményeket mind jóváhagyta. Sőt, korábban nem titkolta személyes véleményét sem, amely alapján a cseh kormányfő minden valószínűség szerint bűncselekményt követett el, ezért ragaszkodott az ügy teljes kivizsgálásához.

De az ügyész hétfői döntése mégsem jelenti az ügy teljes lezárását. Šaroch államügyész döntése még nem végleges.

Most a Gólyafészek-üggyel foglalkozó ügyész felettese, Martin Erazím, a prágai ügyészség vezetője fogja áttanulmányozni a 24 ezer oldalas ügyiratot. Erazím arra kíváncsi, hogy Šaroch törvényesen járt-e el az ügy kivizsgálásában. Most tehát a prágai ügyészség vezetőjén múlik, hogy az ügyet végleg lezárják, vagy a bíróságra kerül az ügy és Babišt megvádolják.

Amennyiben a prágai ügyészség vezetője megerősíti Šaroch ügyész hétfői döntését, Pavel Zeman legfőbb cseh államügyész elvileg még beavatkozhat az ügymenetbe. Ez esetben Zemannak legfeljebb három hónap alatt kell döntenie. Amennyiben Zeman legfőbb ügyész egyetért beosztottjaival, az ügyet végleg lezárják, és felmentik Babišt a vádak alól.

Bizonytalansági tényező, hogy Zeman legfőbb ügyészt a cseh kormányfő elvileg visszahívhatja posztjáról, noha korábban úgy nyilatkozott, hogy ezt ő soha nem tenné meg.

Babiš az ügy leállítása előtt nyilatkozott a hozzá közel álló Príma televízióban is. Szerinte csak a média csinál az ügyből óriási botrányt, ő az egészet egy nevetséges eljárásnak tartja. Szerinte az igazságszolgáltatás az ő javára dönt majd, és akkor helyre áll a világ rendje. „Az igazság az én oldalamon van, és az ügy legnagyobb disznósága az, hogy belekeverték családom, gyerekeim” – tette hozzá.

Zeman gratulált, Babiš feszült

A cseh legfőbb ügyész névrokona, Miloš Zeman köztársasági elnök néhány nappal a döntés után nyilatkozott. Az elnök dicsérte Šaroch ügyészt bátorságáért, és úgy vélte, hogy az iratot nyilvánosságra kellene hozni. „Hozzuk nyilvánosságra a bizonyítékokat, ha tovább vizsgálja a fővárosi ügyészség, ha nem, de már el nem tudom képzelni, mi kivázsgálni való van még az ügyben” – mondta Zeman elnök házitelevíziójában, a Barrandov tévében.

Jiří Ovčáček, a cseh elnök szóvivője twitter-bejegyzéséből tudjuk, hogy korábban Zeman elnök telefonon gratulált a Gólyafészek-ügy elhalasztásához Babiš miniszterelnöknek:

Miloš Zeman köztársasági elnök hétfőn 2019 szeptember 2-án telefonon gratulált Andrej Babiš miniszterelnöknek az ellene tervezett büntetőeljárás leállítása és 65. születésnapja alkalmából.

A cseh miniszterelnök a cseh közrádiónak adott nyilatkozatában feszülten nyilatkozott az ügyészi döntésről, és az őt kérdező újságírót támadta. Elmondása szerint a halasztást egyelőre fenntartásokkal kezeli, ugyanakkor biztos volt abban, hogy csak ilyen döntés születhet. Hozzátette: a média által kitalált tíz éves éves médiaterror családját és őt is nagyon kellemetlenül érintette.

A cseh közrádió felvetésére, miszerint nem lenne mindenki számára jobb, ha bíróság döntene az ügyben, a cseh miniszterelnök szerint természetesen nem lenne jobb. „Elképzelem, hogy önök, a média, micsoda terrort indítanának ellenem, ha a bíróság elé állnék. Micsoda demonstrációkat tartanának!

A cseh közrádió riporterének közbevetésére, miszerint nem ők indították el vele szemben nyomozást, Babiš így reagált:

„Nem akarok erről önnel vitatkozni. A cseh közrádió egy Anti-Babiš csatorna. Reggeltől estig.”

A cseh bírósági ügymeneteket jól ismerő szakemberek szerint nagyon kevés ügyet állítanak már le ilyen szakaszban. Elképzelhető, hogy a prágai ügyészség Šaroch munkáját is megvizsgálja, hogy egy ilyen előrehaladott ügyet miért állított le.

A Gólyafészek-ügy érintettjei

Andrej Babiš cseh miniszterelnök mellett lánya, Adriana Bobeková, felesége, Monika, és testvére, Martin Herodes is a vádlottak padjára kerülhet. A rendőrség szintén nyomozott a Gólyafészek Szabadidőközpont egykori vezetőségi tagja, Jana Mayerrová, és az Agrofert Holding menedzsere, Josef Nenadál, valamint Babiš állandó orvosi kezelésre szoruló fia, Andrej ellen.

A cseh kormányfő az ellene felhozott vádakat elutasítja. A cseh rendőrség szerint Babiš szándékosan néhány évig kivett egy kis céget (ez a Gólyafészek Szabadidőközpont) a tulajdonában álló Agrofert Holdingból, hogy az a kis- és középvállalkozások számára előirányzott EU-s támogatásokban részesülhessen. Miután a támogatásokat Brüsszel megítélte a cégnek, Babiš formálisan is visszavette a kis céget az Agrofert Holding kötelékébe.

 

Hogyan tovább a cseh belpolitikában?

A döntés Babiš számára csak részleges siker, mert az ügy folytatódik. Amennyiben a prágai ügyészség végül az ügy leállítását megerősíti, ez a cseh kormányfő számára sokat segítene politikailag. Babiš pozíciója megerősödik, a kritikus hangok elhalványulnak.

A hétfői döntés inkább az ellenzék számára okozhat politikai problémát. Túl sok energiát fektettek az ügybe. Ez persze legitim lépés volt, mivel nem sok európai miniszterelnök ellen nyomoz a helyi rendőrség, de most mindenképp csökken a mozgásterük.

Ha Babiš nem lenne miniszterelnök, már régen börtönben ülne. De az, hogy a négy évig tartó nyomozás után, miközben az ügyészség mindent rendben talál a rendőrség munkájában, hirtelen 180 fokkal megváltoztatják véleményüket, nos, az legalábbis furcsa” – nyilatkozta a legerősebb ellenzéki erő, a Kalózpárt elnöke a cseh Dennik N-nek.

A fotón Ivan Bartoš az ellenzéki Kalózpárt elnöke (középen) és a párt két alelnöke. Fotó: František Vlček, MAFRA, Irozhlas.cz.

A fotón Ivan Bartoš az ellenzéki Kalózpárt elnöke (középen) és a párt két alelnöke. Fotó: František Vlček, MAFRA, Irozhlas.cz.

A cseh ellenzék a Gólyafészek-ügy miatt támadta legjobban a miniszterelnököt, és a Babiš ellen folytatott rendőrségi nyomozás volt a döntő indok, hogy miért nem léptek kormányra az ANO mozgalommal a választások után. Babiš tisztára mosása esetén ez most akár változhat is.

A koalíciós partner szociáldemokraták álláspontja régóta világos: amennyiben Babišt elítélik, kilépnek a kormányból. Tegyük hozzá ehhez a magabiztosnak tűnő állásponthoz, hogy még ha hétfőn az államügyész vádat emelt volna Babiš ellen, akkor sem biztos, hogy a bíróság ítéletet hoz a mostani parlamenti ciklus végéig.

A Babišhoz fűződő álláspontjukat folyamatosan puhító szocdemek mellett Babiš stabilan számíthat a kommunistákra és Zeman köztársasági elnökre is. Utóbbi, amellett, hogy gratulált, a Gólyafészek-ügy kapcsán mindig az ártatlanság vélelmét hangsúlyozta.

Milyen hatása lehet az ügyészi döntésnek a közvéleményben?

Most tehát minden szem a prágai városi ügyészségre szegeződik, egyes vélemények szerint akár két héten belül megszülethet a döntés. A cseh közvélemény egy részének már most nehezen megmagyarázható, hogy négy év nyomozás után miért állították le az ügyet. Főleg egy olyan fázisban, amikor ezt már ritkán lépik meg.

Az ügynek van egy olyan értelmezése is, hogy amennyiben az ügyészség véglegesen is olyan döntést hoz, amilyet a cseh kormányfő kívánt magának a hozzá közel álló televízióban, akkor az akár még jobban felbosszanthatja a cseheket, mozgósító hatása lehet.

A novemberre tervezett következő prágai ellenzéki tüntetésre megint több százezer ember mehet ki az utcára. Sokakat bosszant, hogy amikor a cseh gazdaság kiváló eredményeket mutat fel, a közvélemény hangulatát évek óta Babiš Gólyafészek-ügye borzolja.

Zeman és Babiš Csehországot a jogállami keretek között működő demokratikus országok mezőnyéből az autokráciák közé löki, ahol a belpolitikában az erősebb elve érvényesül, a jogállami intézmények nem függetlenek. Šaroch hétfői döntése pontosan erről szólhatott.

Bőtös Botond

Címlapkép: Andrej Babiš cseh miniszterelnök sajtótájékoztató közben (Fotó: Vít Šimánek, ČTK. Irozhlas.cz) 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás