Csehország

Az ellenzéki pártok közös prágai fellépésével folytatódott a Babiš elleni országos tiltakozás Csehországban

A csehországi kistelepüléseken és Prágában folytatódott a cseh kormányfő költségvetési csalása miatt elindított országos demonstráció második hulláma, amit a Millió Pillanat a Demokráciáért szervezett hétfőn, majd kedden. A civil szervezet hívására a cseh fővárosban ezúttal együtt álltak a színpadon az ellenzéki pártok szónokai, akik több új politikai projektet is bejelentettek. Helyszíni beszámolónk.

Tizenötezer ember gyűlt össze kedden munka után a prágai Vencel-téren a Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet hívására. A cseh fővárosi akció már a harmadik megmozdulás volt sorrendben, amit a cseh kormányfő politikai és gazdasági összeférhetetlenségét megerősítő európai könyvvizsgáló bizottsági jelentés megjelenése után szerveztek a civilek. A tervek szerint a csehekre még egy országos demonstráció vár csütörtökön, amikor a megyeszékhelyeken állítanak fel színpadokat a civil szervezet aktivistái.

A csehek az utcán követelik hogy ne az állam, hanem a kormányfő fizesse vissza az elcsalt uniós támogatásokat

Csehország egész területére kiterjesztené a tiltakozáshullámot Andrej Babiš miniszterelnök összeférhetetlenségi botránya miatt a Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet. Az első demonstrációt kedden, munka után tartották a prágai Vencel-téren. Az eseményről a magyarországi sajtó a Magyar Távirati Iroda (MTI) dezinformatív tudósítása alapján számolt be.

Újra tüntetünk, mert nem tűrhetjük a hazai politikai kultúra folyamatos szétesését. Nem tűrjük, hogy normává váljon a törvények megkerülése, a politikai és gazdasági összeférhetetlenség, és nyilvánosság előtti hazudozás,” jelentette ki rövid beszédében Mikuláš Minář, a Millió Pillanat a Demokráciáért egyik szónoka a prágai Vencel-téren.

A szervezők a rövid gyülekező és beszédek után a több tízezresre duzzadt tömeggel a cseh főváros történelmi belvárosán átvonulva a Kisoldal-téri Klárov térre vonultak át. A civil szervezet meghívását az összes ellenzéki demokratikus párt elfogadta, akik egy-egy szónokkal, többségében a párt elnökével léptek fel. Az Átlátszó a vonulás során megkérdezett néhány demonstrálót, miért jöttek ki a tüntetésre. Elmondták, felháborítja őket, hogy a cseh miniszterelnök újabb és újabb embereket nevez ki fontos állami pozíciókba, és a köztársasági elnökkel egymást fedezik. Mások a növekvő kínai és orosz befolyásra hívták fel a figyelmünk, ami ellen az utcán kell már tiltakozni.

A videón azt látják, amikor a tömeg megérkezik a térre:

Minář újabb rövid felszólalásában megerősítette a demonstráló szavait. A civil szervezet képviselője szerint a cseh kormány olyan embereket nevez ki különböző pozíciókba, akiknek fő feladata Babiš érdekeinek kiszolgálása. Minář többek között Helena Válková (ANO) ombudsmani kinevezésére gondolt, aki eddigi munkássága során a cseh kormányfő érdekeit védte.

Válková személyét Zeman köztársasági elnök javasolta. Válková 2013-ban lépett be Babiš mozgalmába, az ANO-ba, később a szociáldemokrata Sobotka-kormány igazságügyi minisztere. Az ellenzéki pártok most elsősorban 1989 előtti KSČ tagsága (Csehszlovák Kommunista Pártmiatt támadják.

Marketa Adamová, a nemzeti liberális TOP09 ellenzéki párt elnöke a Twitteren jelezte, számára elfogadhatatlan, hogy amíg a jelenlegi ombudsman 1989 előtt börtönben töltött éveket, addig Válková a KSČ tagja volt. Adamová kritizálta Válková egyik korábbi kijelentését, amelyben megjósolta, hogy a prágai ügyészség leállítja a cseh kormányfő elleni további nyomozást, és ejti az ún. Gólyafészek-ügyet.

Nem emeltek vádat Babiš ellen, de az ügyészség tovább vizsgálódik a Gólyafészek-botrányban

Folytatódik a költségvetési csalással meggyanúsított Andrej Babiš cseh miniszterelnök, valamint rokonai és munkatársai elleni ügyészségi vizsgálat, annak ellenére, hogy hétfőn nem emelt ellene vádat Jaroslav Šaroch ügyész. Az ügy részleteiről és a cseh belpolitika legismertebb botrányában hozott hétfői döntés politikai következményeiről cikkünkben keressük a választ.

Tomáš Czernin (TOP 09) szerint az ANO szavazóinak egy része olyan frusztrált emberekből áll, akik egy erőskezű, minden problémát megoldó vezetőben bíznak. Miközben a cseh kormány több feladatot nem képes megoldani, mint például a klímahelyzet vagy a nyugdíjreform.

Vít Rakušan (STAN), a Polgármesterek Pártjának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az ANO szavazóit nem szabad lenézni, hanem megértően kell hozzájuk állni és problémáikra választ kell találni. Elmondása szerint a folyamatos kommunikáció és a közéleti szerepvállalás lehet egy olyan közös alap, amely során minél több embert be lehet vonni a pártpolitizálásba.

„3000 hős” kerestetik

A rendezvényen felszólalt még a prágai közéletben villámgyors karriert befutott fiatal, egykori kerületi, pártonkívüli politikus Jan Čižinský, a cseh kereszténydemokraták (KDU-ČSL) parlamenti képviselője is, aki szerint a politikai változáshoz elengedhetetlen a hétköznapi emberek bevonása a politikába, amit saját példáján keresztül igazolt.

Ismert: Čižinský 2014-ben nagy fölénnyel választották Prága 7. kerületi polgármesterének egy általa alapított civil szervezet (Praha Sobě) élén. Négy évvel később szervezetével már a Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel a napokban a szabad városok szövetségét megalapitó Stefan Hrib prágai főpolgármester mögött álló háromtagú koalíció – Kalózok, TOP09, Praha Sobě – egyik tagja.

A teljes ellenzéki összefogás sikere a visegrádi régióban is mintát adhat

Mintaként kezdenek tekinteni Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában a teljes ellenzéki összefogásra, így akár regionális következményei is lehetnek a magyarországi belpolitikai részleges demokratikus fordulatnak. Összefoglalónkban a magyar önkormányzati választás legfontosabb nemzetközi tanulságairól olvashatnak.

A képviselő hangsúlyozta, hogy nem akar új politikai pártot alapítani az egyébként is széttöredezett cseh ellenzéki térfélen, mégis bejelentette egy új politikai projekt elindítását „3000 hős” néven.

Ha 30 bátor emberrel változást tudtam elérni egy kerületben, ha 300 emberrel változást tudtam elérni a fővárosi önkormányzatban, akkor 3000 emberrel képesek lehetünk változást országos szinten is elérni,” jelentette ki a politikus. Hozzátette: az új projektben részt vevő emberek nem a politikai pártok helyett, hanem azokat segítve politizálnának.

Ugyanannyit érjen minden szavazat!

Az ellenzéki pártok képviselői javasolták még a választási törvény megváltoztatását. Ivan Bartoš a legnépszerűbb ellenzéki párt, a Kalózpárt elnöke, és Marek Výborný a cseh Néppárt elnöke egyetértettek, hogy a választási törvényt úgy kell megváltoztatni, hogy minden szavazat ugyanannyit érjen.

Ismert: Csehországban a választási rendszer arányos. A mandátumok elosztása kissé eltérő, módosított rendszer szerint (D’Hondt-módszer) történik, így a képviselői mandátumok végső elosztása nem fedi pontosan a leadott szavazatok arányát.

Az ellenzéki térfélen különutas politikát képviselő (értsd: a Kalózok nem ragaszkodnak egy teljes ellenzéki együttműködéshez), és az ellenzéki szavazók haragját ezzel kiváltó Kalózpárt elnöke szerint Babiš miniszterelnök nagyarányú osztogatásba kezdett, és a cseh állami költségvetés tartalékait éli fel. Bartoš beszédében az elmúlt harminc év legsötétebb időszakának nevezte a jelenlegi politikai helyzetet.

Výborný néppárti pártelnök felszólalásában kiemelte, hogy Csehországnak tiszteletben kell tartani a jogállamiságot, a független médiát és bíróságokat, valamint a civil társadalom szabadságát.

Az MTI után a cseh kommunisták is dezinformáltak

Vojtěch Filip a Cseh Kommunista Párt (KSČM) elnöke, Fotó: Petr Hloušek, Právo

Vojtěch Filip a Cseh Kommunista Párt (KSČM) elnöke, Fotó: Petr Hloušek, Právo

Minář főszervező nem hagyta szó nélkül a Cseh Kommunista Párt (KSČM) elnökének a napokban tett kijelentéseit sem. Ismert: a civil szervezet még december 12-én szervezte a téli tüntetéshullám első rendezvényét Prágában. Akkor a tüntetés végállomása a prágai Főpályaudvar volt. A demonstrációval egy időben az egyik fővárosi kórház működését egy számítógépes vírus lassította.

Az etnikai nacionalista politikát folytató, a Babiš-kormányt ellenzékből támogató cseh kommunisták elnöke másnap azt nyilatkozta, hogy a kormányellenes tüntetők a prágai Főpályaudvar blokádjának főpróbáját tartották, és kiberterrorista támadást hajtottak végre egy kórház ellen.

Érdekesség, de a magyarországi sajtóban az MTI tudósítása alapján szintén az terjedt el, hogy a prágai Főpályaudvar forgalmát és az autósforgalmat blokkolták a tüntetők, de ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, sem a cseh média sem a cseh rendőrség nem adott hírt hasonló eseményről.

A kommunista politikus szavait a civil szervezet főszervezője visszautasította. „Nem tisztességes, hogy mint a Cseh Köztársaság parlamenti képviselője állambiztonsági tiszteket meghazudtoló módon hazudik, és terrorizmussal, államcsínnyel ijesztgeti az embereket. Felszólítom, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot, különben meg kell fontolnunk, hogy jogi lépéseket teszünk az ügyben” – mondta Minář.

A civil szervezet felszólalási lehetőséget biztosított a kormánypárti szociáldemokratáknak (ČSSD) is, de a balközép párt nem élt a lehetőséggel.

Több mint 200 kistelepülésen tüntettek hétfőn

A képen a kelet-csehországi Hradec Kralové város T. G. Masaryk szobránál tartott demonstráció látható 2019 december 16-án, hétfőn. Fotó: ČTK

A képen a kelet-csehországi Hradec Kralové város T. G. Masaryk szobránál tartott demonstráció látható 2019 december 16-án, hétfőn. Fotó: ČTK

A civil szervezők felhívása után hétfőn több mint kétszáz kistelepülésen mozdultak meg a csehek. A beszámolók szerint a hétfői tüntetések békések voltak, sok helyen énekeltek.

A helyszíni tudósítások szerint például a nyugat-csehországi, tízezer lakosú Domažlicében 100-150 ember gyűlt össze és követelte a miniszterelnök lemondását. A résztvevők a demonstráció után órákig a helyszínen maradtak és nyilvánosan politizáltak tovább. A dél-csehországi, harminc ezer fős Tábořban is több százan tiltakoztak Babiš ellen. A demonstráción egy helyi tanár, egy katolikus pap, és egy környezetvédő mondott beszédet.

A közép-csehországi, majd húszezer fős Beroun településen a Transparency International igazgatója David Ondráčka mondott beszédet. A tüntetők egy transzparenst feszítettek ki, amelyen a felirat szerint karácsonyra a Jézuskától „lelkiismeretet és gerincet kértek Burešnek”. Utóbbi elnevezés a cseh kormányfő fedőneve volt, amikor a cseh állambiztonsági hivatal alkalmazásában állt. A korabeli dokumentumok alapján is bizonyított tényt Babiš tagadja.

A morvaországi húszezer fős Vyškovban a tiltakozók az 1989-es csehszlovák Bársonyos Forradalom egyik jelképét, a kulcscsörgetést elevenítették fel. Akkor ezzel jelezték a demonstrálók a kommunista hatalom felé, hogy lejárt az idejük.

A 44 ezer lakosú Přerov településen a kormányfő elleni tiltakozást ugyanazon a téren tartották, ahol a Babiš által egykor tulajdonolt Agrofert vállalat szervezett a település gyerekeinek karácsonyi rendezvényt. A morvaországi Opava és Velké Meziříčí településeken a szónokok, köztük Jiří Doležal politológus, a demokratikus ellenzéki pártok töketlenségét kritizálta, valamint egységes politikai fellépésre szólította fel őket.

Stadionok épülnek és jöhet a Huawei is

Miloš Zeman és Andrej Babiš a lányi-i rezidencián 2019 december 18-án, kedd este. Fotó: Jiří Ovčáček, a köztársasági elnök szóvivője, Twitter.

Miloš Zeman és Andrej Babiš a lányi-i rezidencián 2019 december 18-án, kedd este. Fotó: Jiří Ovčáček, a köztársasági elnök szóvivője, Twitter.

A keddi prágai tüntetés napján idén utoljára találkozott nyilvánosan a cseh illiberális erőtér két vezetője. A cseh köztársasági elnök és miniszterelnök Miloš Zeman nyári rezidenciáján ültek le egy asztalhoz.

A tárgyaláson szóba került a cseh kormányfő napokban meghirdetett Nemzeti Fejlesztési Terve, amely során a cseh állam 8 billió cseh korona értékben hajtana végre fejlesztéseket 2050-ig. A jelek szerint a cseh kormányfő megirigyelte Orbán Viktor stadionépítéseit. A cseh vasút-, és autópályahálózat fejlesztésén túl 50 jégkorong-stadion felújítása és megépítése szerepel a programban. A nagyarányú beruházásokkal a világgazdaság várható lehűlésére akarnak reeagálni.

A két politikus egyeztetett a cseh Kiberbiztonsági és Információs Hivatal (NÚKIB) vezetőjének leváltásának körülményeiről is. Dušan Navratil menesztéséről hétfőn döntött a cseh kormány. Babiš szerint a NÚKIB igazgatóját a hivatal és a kormány közötti elégtelen kommunikáció miatt váltották le, de a cseh miniszterelnök általában elégedetlen volt a hivatal működésével is.

A cseh kormányfő tavaly decemberben kritizálta a NÚKIB működését, mivel a hivatal nyilvánosan figyelmeztette a kormányt a kínai Huawei és ZTE társaságok által gyártott szoftverek és hardverek nemzetbiztonsági kockázatára. Babiš szerint Navrátil hivatala anélkül hozta nyilvánosságra a figyelmeztetést, hogy tanulmányozta volna az állami pályázatokra gyakorolt hatását. A hivatal működését később a cseh keleti nyitás élharcosa, Miloš Zeman köztársasági elnök is kifogásolta.

A NÚKIB figyelmeztetése nyomán egy állami hivatal átírta a korábban kiírt pályázat feltételeit, így a kínai cég már nem tudott elindulni a tenderen. Csehországban ez volt az első eset, hogy egy állami szervezet egy nagyértékű projektből kizárta a kínai céget.

Millió Pillanat a Demokráciáért” demonstráció Prágában, 2019.12.17.

Vezető képünkön a prágai Vencel téren a Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet hívására gyülekező tömeget látják a 2019 december 17-i, keddi demonstráció elején. Fotó: Jakub Plíhal, Aktualne.cz.

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás