A bevándorlási probléma megoldásáról
2015. június 22. írta: aristo

A bevándorlási probléma megoldásáról

migracio_europa.jpg

„Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
(Batsányi János: A franciaországi változásokra)

Mindenekelőtt tisztázni kell – mert láthatóan nem mindenki számára egyértelmű –, hogy amikor a migráció kérdéseit próbáljuk megbeszélni, nem kizárólag és nem elsősorban a jelenlegi állapotokat kell tekintetbe vennünk, hanem azt, ami valószínűsíthető. A jövendőt pedig megláthatjuk, ha figyelő szemünket például Párizsra vetjük. Mert lehet, hogy pillanatnyilag nem vagyunk célország, mert nem élünk úgy, mint Párizsban – amit én a bevándorlók lakta negyedekben ottfelejtett franciák sorsára tekintettel nem is sajnálok –; de még mindig jobban élünk, mint Szenegál-felsőn. Ha majd nem lehet többé nyugatra menni, akkor a bevándorlók majd ide jönnek; hacsak már előtte ide nem küldik őket valamiféle kvóta alapján. Hogy Nyugat-Európa mikor telik meg, azt nem tudom, de előbb-utóbb biztosan eljön az a pillanat, ha minden így megy tovább.

Mert gondoljuk csak meg, hogy mi is történt. Húsz évvel ezelőtt Nyugat-Európában sokan figyelmeztettek arra, ami mostanra valósággá vált. Akkor őket szélsőségesnek, fasisztának és minden egyéb ehhez hasonlónak titulálták − lehet, hogy azok is, azonban amit akkor jósoltak, az igaz. Kórusban zengett „Az idegen szép!”; „Éljen a multikulturalizmus!”, „A bevándorlókra szükség van!” és hasonló emelkedett marhaságok. Ezek a pártok, mint Ausztriában az FPÖ vagy Le Pen Franciaországban, napjainkban pontosan azzal is kampányolnak, hogy „Ugye megmondtuk!”. És tényleg. Tőlük ki fog vajon bocsánatot kérni, hogy pardon, nektek volt igazatok? És főképpen ki fog bocsánatot kérni a sok agymosott baloldali szavazótól, akik rendszeresen hatalomba segítették a dogmatikus, ostoba eliteket ezekkel a jelszavakkal és most azon gondolkodnak, hogy ők hová költözzenek megszokott városaikból? Talán majd akkor kérnek bocsánatot, amikor a Breivik-hadosztály próbálja visszafoglalni Párizst.

*

Ne legyen igazam, de félek attól, hogy pontosan a balliberálisok által megvezetett kisemberek lesznek azok, akik ordas eszmék nevében kaszára, kapára kapva vissza akarják majd szerezni azt, ami egykor az övék volt. És akkor az Isten irgalmazzon nekünk. Az elmúlt században bőven volt arra példa, hogy az érdekeikben, érzelmeikben, hiteikben megcsaltak üvöltő csőcselékké váltak és megpróbáltak igazságot szolgáltatni maguknak. Kő kövön nem maradt. Tulajdonképpen senki sem tudja, hogy mennyire lehet feszíteni a húrt, mikor szakad el. Az emberek – ahogyan szokták – ma még menekülnek a szembenézés elől Nyugat-Európában is. Úgy gondolják, a menekülteket majd nem az ő házuk mellé telepítik le, nem az ő gyerekei iskolájába íratják gyerekeiket. Tévednek. Minél több bevándorló jön, annál elkerülhetetlenebbül, mert ez egyszerű matematika.

Az „állam” vagy a „társadalom” nem fogad be menekülteket, ugyanis ezek csak szavak és a fejünkben léteznek, mint fogalmak. Befogadni Pista bácsi és Náncsi néni fogadja be a faluba, ők azok, akiknek a szomszédjába költöznek vagy akiknek a lépcsőházában laknak majd. A fenti absztrakciókra hivatkozni vagy önáltatás, vagy sunyiság − annak reménye, hogy jó messzire fogják eltüntetni őket és én majd nem találkozom velük. Hiába kérdezzük meg a „népet” – ami maga is csak egy absztrakció –, ha nem úgy tesszük fel neki a kérdést: akarja-e, hogy a szomszédjába költözzenek. És nem, ez nem populizmus, hanem felelős tájékoztatás arról, hogy mi vár(hat) rájuk. Mindenki roppant irgalmas és empatikus, ha neki magának nem kell csinálnia semmit. Nincs az a jó cselekedet, amire ne biztatnék másokat, ha nekem semmibe sem kerül és nem származik hátrányom belőle.

*

Mostanában, amikor zajlik az összeurópai sakkozás a menekültekkel, mindenki feszülten figyeli, hogy a végén a jelenleg érvényes szabályok szerint ki fog rosszul járni. Értsd: kihez fogják visszatoloncolni a legtöbb menekültet. A dolgok jelen állása szerint igen jó esélyünk van – ismét – a vesztes szerepére, együtt a többi EU-s határországgal, ahová a menekülteknek a geográfiai szükségszerűség szerint érkeznie kell; bárhová is mennének egyébként. Az érvényes szabályok szerint ugyanis ide kell(ene) visszatoloncolni az elkapott illegálisokat. Mindezt azért, hogy „lefolytassák a hivatalos eljárást”.

Az EU-s szabályok szerint ugyanis – amelyet nyilvánvalóan gyakorló elmebetegek alkottak – úgy kell csinálni a dolgot, hogy a beérkező illegálist kikérdezik, meghallgatják, majd pedig eldöntik, hogy megfelel-e a befogadás kritériumainak. Aki e szabályokat hozta, az vagy sohasem látott még illegális bevándorlót, vagy hülye – esetleg mindkettő. Az illegális bevándorló többnyire egy lepattant alak, mindenféle papírok nélkül, erősen hiányos angol vagy francia nyelvismerettel, ám ezt kompenzálandó gyakran kisgyerekkel felszerelve. Egyébként – ha nem az életét menti – kiskorú veszélyeztetése címén még külön nyakon kéne csapni, hogy tengereken, hegyeken és ellenséges törzsek földjein át magával hurcolta azt a szerencsétlen kiskorút. Amikor „elfogják”, semmi más módon nem lehet megállapítani, hogy honnan jött, csak úgy, hogy megkérdezik tőle. Ő meg azt mond, amit akar. Illetve a hosszú úton kiképezik egymást – tán a nálunk oly divatos élethosszig tartó tanulás első lépéseként –, hogy pontosan mit kell mondani. Az is lehet, hogy az elméleti képzés ára benne van az embercsempészeknek fizetendő díjban. Mindenesetre pontosan tudják, hogy azt kell mondani: élete és biztonsága veszélybe forgott a szomszéd törzs garázda magatartása miatt. De mi van, ha előtte esetleg ő maga is mészárolta a szomszéd törzset és most ezért lett forró a talaj a lába alatt? Ez már nem tartozik a hatóságokra.

Ezt az egészet a hatóságnak el kell(ene) hinnie, nyilvántartásba venni őt és átmeneti szállón elhelyezni, amíg „kivizsgálják”, hogy mennyire sikerült igazat mondania. Eközben persze az illegális elhúz Párizsba és soha többet nem találják meg, de ez a valósághoz tartozik, tehát a szabályozást egyáltalán nem befolyásolja. Mármost ez a „kivizsgálás” önmagában is ugyancsak érdekes dolog. Ahhoz, hogy megállapítható legyen valakinek a személyazonossága, nyilván el kéne menni abba az isten háta mögötti szíriai vagy csádi faluba – amit egyébként egyfolytában lőnek a kormányerők, a felkelők és az ellen-felkelők, valamint mindenki akinek van puskája –, megmutatni az illető fényképét és kideríteni mennyire igaz, hogy innen származott és miért kellett elmenekülnie. 2013-2014-ben mintegy 60 ezer bevándorló érkezett illegálisan csak Magyarországra, ennyi ügyet egyenként kivizsgálni tehát roppant életszerű.

*

Ezt belátva került sor arra, hogy egész országokat, sőt térségeket kezdtek vizsgálni a „biztonságos” voltuk szerint. Így persze azok az országok, ahol éppen polgárháború dúl, azok „nem biztonságosak”. A kérdés már csak az, hogy hol nincs polgárháború. Szinte az egész Közel-Keleten valamilyen szinten háború zajlik. Lehet, hogy csak robbantgatnak, de az is lehet, hogy egész országrészeket foglalnak el. Mindenesetre a polgári lakosság nincs biztonságban, mert tetszőleges zászló alatt dühöngő rablógyilkosok bármikor rájuk támadhatnak. Ezek a polgárháborúk pedig – mint már írtam – addig fognak tartani, amíg az illető országok nem találnak maguknak egy újabb véreskezű diktátort, aki majd rendet csinál. Ez pedig még odébb van, az eddig felmerült szereplők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem sikerült valamilyen látványos politikai orgyilkossággal vagy egész nemzetségek és törzsek kiirtásával megszerezni a szükséges tekintélyt. Jönnek majd tehetségesebbek, ez a történelmi tapasztalatok alapján kétségtelen, de eltart még egy darabig. Addig pedig özönleni fognak a migránsok.

Ebben az a szép, hogy azt a kérdést, hogy az illető miért hagyta el az adott országot, értelemszerűen senki sem vizsgálja. Ha például Nigériában megsemmisítik a Boko Haramot, akkor tömegével számíthatunk a fiúkra Európa határain; virtigli szociopata rablógyilkos valamennyi. Ez kell nekünk, nem a mohácsi vész, néhány száz vagy néhány ezer sötét alakkal több a százezres menekültáradatban nem oszt, nem szoroz. Észre sem veszik. És még csak hazudniuk sem kell, az életük valóban veszélyben van otthon, hiszen az ingerült lakosság tényleg nagyon szeretné szép lassan agyonverni őket – teljes joggal persze.

Mi több, az EU saját országait is minősíti a menekültek biztonsága szempontjából. Mert úgy van az, hogy Európában is vannak biztonságos és nem biztonságos országok, mármint bevándorlási szempontból persze. Az ENSZ ajánlásai szerint például Görögország nem biztonságos ország és Szerbia sem az. Ezért aztán oda nem lehet a bevándorlókat visszatoloncolni. Mindkét ország esetében nagyjából ugyanaz az ok: nincsenek kiépülve a menekültügyi szervezetek. A tetejébe állítólag Szerbiában még durván is bánnak velük a hatóságok. A lényeg az, hogy ezzel szemben Magyarország viszont biztonságos, ezért ide simán vissza lehet küldeni őket. Ennek egyre nagyobb jelentősége lesz most, amikor az EU-t alkotó országok mindegyikében már a hivatalos politikának is kezd elege lenni a bevándorlókból.

Őrültség, de van benne rendszer. Ha egyszer elkezdenék a bevándorlókat visszatelepíteni mondjuk Szudánba, akkor az ottani hadúr majd lelöveti az első repatriáltakat – néhány ember lelövése arrafelé a normál ügymenet része –, és akkor soha többet oda már nem küldenének vissza embereket a humanista nyugati országok, hiszen a visszaküldöttek élete veszélyben forog. A hadúr pedig nyugodtan kijelentheti, hogy mindezt a szudániak érdekében tette, azért kellett e kis áldozatot meghozni, hogy a többiek Európában maradhassanak, hiszen jobb nekik ott, azért mentek oda. Mindez pedig megerősíti azt a mindenhol hangoztatott álláspontját, hogy ő népének anyja helyett apja.

Lehet, hogy hazánknak tulajdonképpen nem kéne mást tenni, csak fel kellene oszlatni a menekültügyi szervezeteket, az illegálisokat pedig nem kellene nyilvántartásba venni. Ha még a hatóságok is durván viselkednének velük, akkor lekerülnénk a „biztonságos” országok listájáról és senki nem küldene ide vissza menekülteket, mert rosszak vagyunk és nem érdemeljük meg őket. Ezzel egyébként én is egyetértek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr597563688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aristo: A bevándorlási probléma megoldásáról 2015.06.22. 11:26:01

Mostanában, amikor zajlik az összeurópai sakkozás a menekültekkel, mindenki feszülten figyeli, hogy a végén a jelenleg érvényes szabályok szerint ki fog rosszul járni. Értsd: kihez fogják visszatoloncolni a legtöbb menekültet. A dolgok jelen állása szerin…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2015.06.24. 03:29:34

@bbjnick: 31. Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
32. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
34. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39. Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
40. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
41. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
42. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
43. Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
44. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
45. Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
46. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.
(Máté 25)

12. Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni.
13. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.
14. Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?
15. Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül,
16. És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?
17. Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.
(Jakab 2)

Ezen nincs mit magyarázgatni, ez tökéletesen egyértelmű.

annamanna 2015.06.24. 03:42:19

@bbjnick: index.hu/kulfold/2015/06/23/sirokat_robbantott_fel_gyerekeket_feszitett_keresztre_az_iszlam_allam/

cink.hu/pokoli-gonoszsaggal-gyilkolnak-a-legfrissebb-is-videoba-1713380123

Ez folyik minden nap. Most.
És erre a "te krisztusod" aszongya, hogy takaroggyatok vissza oda, ahonnan gyüttetek???
Ezt nem tudod kimagyarázni, ne is próbáld.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 04:41:48

@Virág et.:

azért ez most még a szokásos aristo-féel büfinél is ordasabbra sikeredett, ugyanis az ostoba előítéletek és ordas csúsztatások ("Az illegális bevándorló többnyire egy lepattant alak, mindenféle papírok nélkül, erősen hiányos angol vagy francia nyelvismerettel, ám ezt kompenzálandó gyakran kisgyerekkel felszerelve", "Ahhoz, hogy megállapítható legyen valakinek a személyazonossága, nyilván el kéne menni abba az isten háta mögötti szíriai vagy csádi faluba") mellé olyan édibédi nettó hazugság is befért, mint hogy "azt a kérdést, hogy az illető miért hagyta el az adott országot, értelemszerűen senki sem vizsgálja", amiben az a legszebb, hogy nem sokkal korában még azt fejtegette, hogy "Az EU-s szabályok szerint ugyanis – amelyet nyilvánvalóan gyakorló elmebetegek alkottak – úgy kell csinálni a dolgot, hogy a beérkező illegálist kikérdezik, meghallgatják, majd pedig eldöntik, hogy megfelel-e a befogadás kritériumainak ... Amikor „elfogják”, semmi más módon nem lehet megállapítani, hogy honnan jött, csak úgy, hogy megkérdezik tőle. Ő meg azt mond, amit akar. Illetve a hosszú úton kiképezik egymást – tán a nálunk oly divatos élethosszig tartó tanulás első lépéseként –, hogy pontosan mit kell mondani. Az is lehet, hogy az elméleti képzés ára benne van az embercsempészeknek fizetendő díjban. Mindenesetre pontosan tudják, hogy azt kell mondani: élete és biztonsága veszélybe forgott a szomszéd törzs garázda magatartása miatt."

zseniális, de tényleg. ahogy azt fejtegeti, hogy a) a menekültek "a hosszú úton kiképezik egymást", illetve b) "Az is lehet, hogy az elméleti képzés ára benne van az embercsempészeknek fizetendő díjban".

igen, teljesen nyilvánvaló, hogy az embercsempészek, aki annyira törődnek a menekültekkel, hogy ma már csak gumicsónakkal szerelik fel a menekülteket, mert a hatóságok elkobozzák azokat, és "mindenki kapitány" felkiáltással azt az útravalót adják, hogy hát menjetek kábé arra, aztán ha úgy érzitek, közel vagytok, akkor hívjátok ezt a számot, és itt tudjátok megnézni a koordinátáitokat, nos igen, ezek az embercsempészek nyilván egész szemináriumot tartanak, valószínűleg még nyári tábor is van. gondolom van külön pókerarc tanfolyam is, ahol azt tanítják, hogyan kell szemrebbenés nélkül hazudni azoknak a menekültügyis embereknek, akik talán mintha egy-kettővel több hús-vér menekülttel találkozhattak már, mint aristóka, és talán nem csak a youtube-on meg a kurucinfón láttak menekültet, mint aristóka.

mondjuk a legaljasabb, és legtenyérbemászóbb, amikor a gyerekeikkel menekülőkről közli ez a megtestesült felsőbbrendű ethosz, hogy "Egyébként – ha nem az életét menti – kiskorú veszélyeztetése címén még külön nyakon kéne csapni, hogy tengereken, hegyeken és ellenséges törzsek földjein át magával hurcolta azt a szerencsétlen kiskorút". magyarra lefordítva: a gonosz menekült nem azért viszi magával a gyerekét, mert a gyereke, akinek jobb életet akar, á dehogy. a menekültek mindenféle agyafúrt hátsó szándékkal teszik (simán elképzelhető, hogy az embercsepészek erről is tartanak szemináriumot) hiszen nyilván a buta eu-s tisztviselő meglátja, hogy gyereke van, és egyből írja is a menekült státusz elismerését. és jól meg kellene ezért büntetni. igazán kár, hogy a család szentségéről való papolás most kimaradt, remek díszítés lett volna ehhez a tanítani valóan aljas szöveghez.

de legalább tudjuk, hogy ha aristóka lenne az ő helyükben, akkor á verzió, a gyerekét gondosan ott hagyná, ahol ő maga nem szeretne élni. az igazi, szerető szülők már csak ilyenek, mint az köztudomású. vagy bé verzió, aristóka is csak eszköznek vinné magával a gyerekét, nem pedig mert a gyerekéről van szó, akinek jobb életet akar. ami szintén az igazi, szerető szülők világszerte elfogadott ismertetőjele.

az "erősen hiányos angol vagy francia nyelvismerettel" szövegről kábé annyit, hogy akár a marokkón keresztül érkezők francia, akár a közel-keletről érkezezők angol nyelvtudásáról van szó, ülve nyalhatnánk a holdat, ha az átlagos magyar állampolgár angol vagy francia nyelvtudása lenne olyan "erősen hiányos", mint az övék. ami az afrikaiak esetében ez már csak azért sem csoda, ugyanis a forrás országokban jellemzően az egyik hivatalos nyelv (meglepetés! meglepetés!) a francia, ami éppen az aristóka által lenézően emlegetett sok törzs miatt lingua franca arrafelé, vagyis franciául erősen ajánlott tudni. nekem úgy tűnik aristókának sem ártana felszedni legalább ennyire "erősen hiányos angol vagy francia nyelvismeretet", mert akkor még véletlenül megértené, mit mondanak azok az embercsempészek szemináriumain remekül betanított "gazdasági bevándorlók".

ja, igen, az említett hazugságra visszatérve: ezek a buta eu-s emberek olyannyira nem vizsgálják az ország elhagyásának okait, hogy például, ha azt állítod, hogy a kereszténységed miatt üldöznek, akkor be kell bizonyítanod, hogy hívő keresztény vagy, különben mehetsz szépen vissza.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 04:54:19

@freehckr:

az egész büfiből úgy istenigazából nem is tudom, mi a rosszabb: az, hogy a menekülteket en bloc ennyire agyafúrt, számító bűnözőknek nézi, vagy az, hogy az a menekültek sorsáról döntő eu-s hivatalnokokat en bloc ennyire zsírostobának. hogy az egészről kábé annyi a "tudása", amennyit a kényelmes foteljében ücsörögve magának összedelirált, az viszont elég biztos.

már ugye azt leszámítva azt, amit te is írsz, hogy neki az óhaja, hogy magyarország megítélése a diktatúrákkal legyen egy szinten.

viszont az a gyanúm, aristóka nem lehet már olyan fiatal, szóval nem hinnem, hogy ő lenne az utánpótlás.

ha igen, akkor a helyzet sokkal rosszabb, mint gondolnánk, ugyanis aristóka a vegytiszta számításból uszító (vagyis alapjában véve azért talán, hangsúlyozom, talán nem segghülye) fideszes ifjútörökökkel ellentétben mintha teljesen őszintén lenne ennyire sárbuta. ő úgy tűnik tényleg elhiszi, hogy a "bevándorló" apuka tényleg azért viszi magával a saját gyerekét ezer veszélyen át, mert olyan agyafúrt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 05:39:24

@aristo:

"Példának tekintse a cigányokat. Vagy 500 éve itt élnek és se lenyelni sem kiköpni nem tudjuk őket, olyannyira, hogy az ország egyik legsúlyosabb problémáját képezik."

nosza, tegyük csak. eleve durva baromságokból áll már az alap állításod első fele is. eleve tudnod illene, már ha nem lennél ostoba, mint a sár: nincs olyan, hogy "a cigányok". akiket mi cigányoknak hívunk, sem etnikailag, sem kulturálisan nem egységesek, és ennek megfelelően nem "Vagy 500 éve" élnek itt, hanem melyik cigány közösség mióta, ugyanis (meglepetés! meglepetés!) az itt tartózkodásuk kezdő dátuma sem egységes. vannak olyan cigány csoportok, amelyek száz éve sincsenek még itt, és vannak, amelyek valóban több száz éve kerültek ide.

az úgynevezett cigánykérdés úgynevezett megoldása (ezer és egyéb ok között - lásd még: dolgozz már te büdös cigány, de NE nálam) pontosan azért is várat magára, mert a hozzád hasonló faszarcok már igen hosszú ideje valami elképzelt homogén tömböt vízionálnak az úgynevezett valóságban létező kulturálisan és etnikailag is erősen heterogén "cigányok" helyett, és ennek megfelelően az általuk elképzelt homogén tömbhöz illő homogén megoldásokban gondolkoznak, ami (meglepetés! meglepetés!) nem működik, mert nem működhet.

és ebben az a remek, hogy ha "a cigányokról", akik szerinted "Vagy 500 éve" itt vannak, és azért mégiscsak rengeteg mindenfélét összeírtak róluk, meg aztán jóformán bármikor elég könnyedén tudsz élő, eleven példánnyal találkozni közülük,ha nagyon akarsz, szóval ha ezekről a "cigányokról" sem tudsz lófaszt sem, akkor vajon mennyit tudhatsz a menekültekről, akikből végképp nem láttál hús-vér valójában egyet sem, és akikről itt osztod az észt kurva nagy hozzáértéssel, és hülyézel le mindenkit, aki nem olyan kibaszott nagytudású, mint te: az eu hülye, a ballibsik agymosottak, csak te vagy egy kibaszott helikopter

te, aki tényleg képtelen vagy eljutni még az olyan trivialitásokig sem, mint, hogy az embercsempészek kibaszott magasról leszarják, hogy az általuk a célországba juttatott kuncsafttal ott majd mi történik, tehát nem fogják a drága idejüket a menekültek kioktatására fecsérelni, mert nem éri meg nekik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 05:58:24

@annamanna:

Mondd csak, Magyarország Irakkal vagy Szíriával határos? Esetleg mindkettővel? Ha valaki egy öltözet ruhában, a hóna alatt a családjával menekül az életét mentve az hogyan kerül több ezer kilométerre a hazájától? (Ha nekem nem hiszel, próbáld ki: indulj el most, mindenféle apanázs nélkül gyalog, mondjuk, az iraki Kirkut felé. Szerinted meddig jutsz el?) Ha menekülteket akarsz látni, akkor nézd meg a válságterületekkel határos országok hatalmas menekülttáborait --- ott milliószám találsz olyanokat, akik valóban nincstelenül menekültek el az életveszély elől. Nekik sem anyagi, sem fizikai erejük nincs arra, hogy valahol a szerb-magyar zöldhatáron bolyongva tűnjenek föl az Anglia vagy Svédország felé vezető út iránt érdeklődve.

Nincs annál felelőtlenebb és aljasabb magatartás, mint hamis reményeket ébresztve emberek tömegeit arra ösztönözni, hogy számolják fel addigi életüket és mindent feladva induljanak el valahová, sok ezer kilométerre otthonuktól, ahol a kánaán várja őket, miközben tisztában vagyunk vele, hogy tízből kilencre a kirekesztettség élménye, a peremlét, a gettók és megélhetési problémák várnak. Mert ennek az új népvándorlásnak ez a sablonja. És egy pillanatig sem kétséges, hogy ezek a becsapott tömegek kire fognak neheztelni csalódottságuk miatt.

Egyébként, ha te olyan jól tudod, mit parancsol Krisztus, akkor, tessék, old meg a problémát! A legnagyobb veszélyben mindig azok vannak, akik a konfliktusokhoz a legközelebb vannak. Mi a teendő? Telepítsük át Magyarországra Szíria 21 millió, Irak 36 millió, Afganisztán 30 millió, Nigéria 174 millió stb lakosát? Azzal megoldanánk a problémát? Vagy esetleg magukkal hoznák a konfliktusaikat is és Európában ott folytatnák, ahol Ázsiában, Afrikában abbahagyták?

Parancsolj, tiéd a pálya, old meg milliárdok gondját egy kommentben!

annamanna 2015.06.24. 06:21:58

@mavo: és akkor ezt még nem is olvastad: tutiblog.com/kedves-elhulyult-liberalis-baratom/

@bbjnick: szerinted miért jönnek szinte csak férfiak?
1. mert félnek, hogy őket is elviszik katonának, ez elől futnak minél messzebb.
2. mert ha ott maradnak a nagy semmiben, abból nem lesz felemelkedés. gondolom, a férfiaknak nem pálya a nemzetközi segélyből való élősködés, meg a sült galambra való várakozás, úgyhogy a nyakukba veszik a világot, a családi kasszát felélve, hogy oda menjenek, ahol reményeik szerint PÉNZT KERESHETNEK, képzeld, ilyen megélhetésiek, gazdasági bevándorlók; és miért is? hogy a nyugaton keresett pénzből újra lehessen építeni a házat, újraindítani a boltocskát, újrakezdeni az életet. mert a semmiből csak semmi lesz, úgyhogy inkább megpróbálnak keresni valamit.
rettenetes, hogy munkát akarnak kapni és pénzt akarnak keresni, ahogy a magyar fiatalok is azért húztak el innen százezerszámra, mert munkát akarnak kapni és pénzt akarnak keresni.
pokolfajzatok, nemde?

Az már nyilvánvaló, hogy túl sokan jönnek, úgyhogy a megoldás szerintem az, amit a Jobbik is szorgalmaz: zárt táborok, ahol legalább életben tudnak maradni, kapnak enni stb. Amíg biztonságosan haza nem mehetnek. Ha ezt nem kapják meg, abból tuti erőszakoskodás lesz, mert az éhség nagy úr.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 06:54:24

@annamanna:

azért érdemes a képzelt barátunk jótanácsai mellett az úgynevezett rögvalósággal is megismerkedi menekültügyben. csak hogy megpróbáljuk legalább egy kicsit megsaccolni azt az iszonyatos menekültáradatot, amely hamarosan elsöpri azeurópai civilizációt a gecibe, iszlamzálódás, kötelező sarija a budai várban, és a többi.

vegyük szíriát, az remek példa, valóban sok millió menekülttel, plusz mert a mi águnkon (közel-kelet felől törökországon át) van.

háttér: 4 év alatt a kis konfliktusocska bő 215 ezer ember életét követelte, köztük több ezer gyerekét. összehasonlításképpen: ennek nagyjából az ötvenedéért ajvékoltak mifelénk palesztin holokausztról. izgalmas dolgok ezek.

namármost. az ensz adatai alapján szíriában mintegy 6,8 millió ember hagyta el az otthonát. ez egy elég combos szám, és ha hihetünk az ajvékolóknak, akkor ez az óriási menekültáradat itt áll európa kapuiban, készen arra, hogy mecsetekké alakítsa át a katedrálisokat.

csakhogy a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. eleve a felük el sem hagyta szíriát, csak odébb költözött, ahol kevésbé veszélyes az élet. upsz, cca 3,5 millió ember mínusz a fenyegető menekültáradatból, pedig még csak most kezdtük el megszámolni őket.

na de még mindig 3,3 millió emberről van szó, akik viszont elhagyták szíriát, tehát nyilván ennyien dörömbölnek európa kapuin, hogy elvegyék a keményen dolgozó magyaremberek munkáját, gerincre vágják a feleségeiket és lányaikat, majd bevezessék a rettegett sariját.

a helyzet azonban még mindig nem egészen egyszerű, ugyanis közülük 1,2 millió libanonban keresett és talált menedéket, 2 millió pedig törökországban. ebből az 1,2 millió libanoni az igazán durva, "A Libanonba beáramló szíriai menekültek létszámát és a befogadó ország kapacitását kiemelve az ENSZ tisztviselő elmondta, hogy ez az arány azzal lenne egyenértékű, ha az Egyesült Államokba több mint 80 millió menekült érkezne." vagy mondjuk (ezt én teszem hozzá) a bő kétszer akkora eu-ba egy laza 160 millió. esetleg magyarországra olyan higgadt 2-3 millió.

öszehasonlításképpen magyarországon az elviselhetetlen helyzetet egy mintegy 120 ezerre saccolt, borzalmas menekültáradat jelenti, akikből jó esetben itt maradhat mondjuk 1000-1500. magyarország ennyi menekült miatt rúgta fel dublin iii-at. na, de lépjünk tovább.

a fő célpontok ugyanis még logikusak is, hiszen azoknak a szíreknek, akik nem pont keresztények (vagyis a lakosság 90 százaléka) egy jellemzően vallásilag tarka (libanon), vagy inkább moszlimok lakta állam (törökország) érthető módon megfelelőbb lehet, mint a még mindig döntően keresztény európa. ráadásul jóval közeleb is vannak, mint teszem azt a menekültáradattól nemzeti létében fenygetett magyarország.

európára tehát jelenleg alig valamivel több, mint 120 ezer félelmet keltő szíriai nigger jut a 6,8 millióból, már ha nem számoljuk a többi környező országban (pl. jordánia) menedéket keresőket. vagyis a menekülteknek csak egy töredéke, legfeljebb 2 (kettő) százaléka jut el ide, már ha eljut ide egyáltalán. ha libanonból elkezdenek tovább álnni, és nem állnak meg törökországban, mint a másik 2 millió, akkor nőhet ez a szám, de csak akkor. ahogyan egyébként az afrikai menekültek zöme is más afrikai országokban talál menedéket, ami megint csak elég logikus, hiszen nyilván kevesen bírják pénzzel és energiával az ezer, esetleg több ezer kilométeres vándorlást.

ebből egyben az is következik, hogy aki ide jut, az pont, hogy a tehetősebb menekültek közül való, ami egy cseppet viccessé teszi az aristóka (és a helyi törzsközönség) által némi kéjjel felvázolt buta, tanulatlan, rendezetlen ruházatú, használhatatlan nyelvtudású prolik képét.

szóval, mielőtt a magyarországra nehezedő elviselhetetlen migrációs nyomás miatt sírva fakadnánk, és elkezdenénk a nemzet bármelyik pillanatban bekövetkezhető pusztulásán elmélkedni, egy pillanatra emlékezzünk meg mondjuk a valóban brutálisan durva helyzetben levő, 9-ed akkora területű és kevesebb, mint fele annyi lakosú libanonról. ahol 10-szer annyi menekült él jelenleg is, mint amennyi menekült a saccok szerint összesen fog idén magyarországra érkezni, és akiknek legjobb esetben is a megszokott 90 százalékát hidegvérrel ki fogjuk rúgni a gecibe akár nyugat, akár dél felé, csak ne nálunk legyenek láb alatt, különben eljő a nemzethalál.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 07:01:06

@annamanna:

természetesen olvastam. ahhoz a leplezetlenül idegengyűlölő uszításhoz képest, aristócska kispályás. mondjuk cserébe a mandinerbe nem is önt állam bácsi annyi pénzt, mint a pestisrácok nevű nem csak ilyenkor véres szájjal uszító szarkupacba. érdemes kábé tetszőleges postot elolvasni a tutiblogon, kirázza az embert a hideg, ahogy árad a viccesnek szánt szaraikból a nettó gyűlölet mindenki iránt aki nem ők. libsik, idegenek, buzik, tökmindegy, csak lehessen kéjjel gyűlölni.

igazából nem is értem, miért ide járnak a bébézsuzsikák, nekik az lenne az igazi akolmeleg, nem pedig a balliba elhajlókkal tömött mandiner.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.24. 07:09:40

@annamanna:

és mivel általában nem írok rólad szépeket, ma tisztesség kedvéért jelzem, egye dolgaidért most jár egy piros pont.

ráadásul te még egyfajta megoldást is kínálsz, és most ne menjünk bele a részletekbe, hogy azt mennyire tartom a tuti megoldásnak, de tény, hogy ha szerintem nem is éppen ideálisan, de működhet.

maradjunk tehát csak annyiban: az alapvető bibi az vele, hogy el akarja rejteni a problémát, és a teljesen nyílt xenofóbiára azt a választ adja, hogy jól van na, nem kell nézegetnetek a gyűlölt idegeneket, akiktől ti annyira "rettegtek", inkább jól elzárjuk őket tőletek. ami egyben azt is sugallja, hogy az idegengyűlölőknek azért alapvetően mégis gaza van. hát egy lófaszt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 07:24:09

@annamanna:

Kegyed összevissza beszél. A megfeszített keresztény gyerekektől úgy jut el a Közel-Keletről megélhetés reményébe Európába vándorló fiatal férfiakig, ami kegyeden kívül senkinek sem evidens:-]

Virág et. 2015.06.24. 08:47:47

@mavo: Teljesen igazad van. Ott tévedsz csak, hogy azt gondolod, hogy ezek itt, akik magukat kereszténynek vallják, ezek valóban is keresztények lennének.

Annyira keresztények, amennyire az elődeik, szellemi elvtársaik kommunisták vagy épp partizánok voltak korábban. Mindig van ilyen divatideológia, amit követni kell legalább a külsőségekben, a szavakban. Eddig terjed itt is a kereszténység, aztán megakad szépen, amikor a valódi tettekre kerülne sor.

A kereszténynek ugyanakkor irgalmasságot nemcsak más keresztények, hanem minden ember felé tanúsítania kell. Jézus sem válogatott a maga idején.

@bbjnick: Te nem vagy komplett. 60 millió menekültből 59 000 000 ilyen szomszédos országokban él táborokban. Látogass már meg a kedvemért egy ilyen tábort, mielőtt legközelebb kinyitod a szádat, oké?
Pakisztánban van az egyik legnagyobb "menekülttábor", ahová az afgánok menekültek át a tálibok elől. A tálib mozgalom viszont nem afgán, hanem pakisztáni, ott él az alapítója is és sokan ma is szimpatizálnak velük Pakisztánban. Ennek eredményeképp ezekbe a táborokba nyílt bejárása van a táliboknak és azt érnek ott utol, akit akarnak. Ezt rakd össze.

Akik a szomszédos országok milliós táboraiból menekülnek tovább azok olyan emberek, akik az embertelenségből menekülnek. Ezekben a táborokban a legalapvetőbb szükségletek sincsenek meg, étel, ellátás, higiénia. Neked minden menekült fekete orrkarikás lándzsarázó vagy arab kecskepásztor, de a valóság az, hogy sok menekült pl. Szíriából ugyanolyan, nyugati színvonalú életet hagyott hátra, mint amit te élsz. Ugyanúgy tévét nézett, internetezett, autóra gyűjtött, egyetemre járt, mint bárki más Európában. Aztán hirtelen egy szomszédos országba kénytelen menekülni semmi nélkül és egy olyan helyen találja magát, ahol alapvető dolgok hiányoznak. Dolgozni sehol nem engedik őket legálisan (nálunk se), Líbiában konkrétan rabszolgaként adják-veszik őket, Szerbiában és Görögországban ütik-verik őket, hogy takarodjanak mielőbb. Ezt nem én mondom, hanem az ENSZ vizsgálat. De neked ezek biztonságos országok és valódi menekült az ott marad és tűr.

A többség ott is marad, mert vagy ereje vagy pénze nincs arra, hogy továbbmenjen, esetleg abban bizakodik, hogy rendeződik otthon a helyzet és mehet azonnal haza, akkor meg jobb közelebb lenni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 09:20:15

@Virág et.:

Megismétled az állításaimat, mintha cáfolnál --- ennek a dezinformációs technikának, amit most alkalmazol, neve is van, @Virág et.:?:-D

Virág et. 2015.06.24. 09:56:21

@bbjnick: Dezinformáció? Ha megismétlem az állításaid, akkor hogyan tudnék cáfolni?

Egyébként nem ismétlem meg az állításaidat, a kiindulási pontunk ugyanaz a tény egyébként: a legtöbb menekült szomszédos országokban van táborban. A te következtetésed ebből más, mint az enyém. Én nem gondolom, hogy embercsempészek megtévesztő magatartása a kulcskérdés, mert az ideérkezők jelentős része azért kap valamilyen státuszt - na nem nálunk, mi 90%-ban elküldünk mindenkit, de más országok meg nem. Én azt gondolom, hogy az ottani állapotok csak egy hajszálnyival jobbak az otthoninál és még az sem feltétlen igaz, hogy de legalább az életük nincs veszélyben, mert egyrészt Pakisztánban ez nem igaz, másrészt éhen is lehet halni, meg betegségekben is meg lehet halni. Kezdve a leggyengébbekkel, az idősekkel és a kisgyerekekkel. Sokan ezért kelnek útra, mert ott már nem maradhatnak. Ezt is vedd már számításba, mielőtt ítélkezel mások felett.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 10:31:24

@Virág et.:

"Ha megismétlem az állításaid, akkor hogyan tudnék cáfolni?" --- írod.

Hát ez az! Nem is sikerült. :-)

"Én nem gondolom, hogy embercsempészek megtévesztő magatartása a kulcskérdés, mert az ideérkezők jelentős része azért kap valamilyen státuszt - na nem nálunk, mi 90%-ban elküldünk mindenkit, de más országok meg nem." --- írod.

Milyen státuszt kapnak? Ismersz erről statisztikákat?

"Én azt gondolom, hogy az ottani [a határmenti menekülttáborokbani] állapotok csak egy hajszálnyival jobbak az otthoninál és még az sem feltétlen igaz, hogy de legalább az életük nincs veszélyben, mert egyrészt Pakisztánban ez nem igaz, másrészt éhen is lehet halni, meg betegségekben is meg lehet halni. Kezdve a leggyengébbekkel, az idősekkel és a kisgyerekekkel. Sokan ezért kelnek útra, mert ott már nem maradhatnak. Ezt is vedd már számításba, mielőtt ítélkezel mások felett." --- írod.

1) Nem ítélkezem.

2) A legelesettebbeknek, leggyengébbeknek eszükbe sem jut elindulni több ezer kilométeres utakra Európa vagy más távoli célok felé, mert esélyük sem volna célt érni. Akik elindulnak leginkább életerős férfiak, megfelelő anyagi háttérrel (akiknek ott is a legtöbb esélyük volna a túlélésre). Úgyhogy, hiába öleljük keblünkre a hozzánk érkezőket, a legszerencsétlenebbeket ettől még magukra hagytuk.

3) Nemrég láttam egy riportot a Calais-ban Angliába átjutni próbáló bevándorlókról. Egyikük felmondta a mantrát: azért akarnak Angliába menni, mert Európában csak Anglia és Svédország szabad, a többi ország, például Franciaország és Németország, fasiszta. Szerinted milyen képük van Európáról és milyen elvárásaik vannak ezeknek az embereknek? És honnan szerzik információikat? És hogyan fognak reagálni, ha szembesülnek azzal, hogy reményeik több, mint alaptalanok voltak?

Virág et. 2015.06.24. 10:43:49

@bbjnick: "Milyen státuszt kapnak? Ismersz erről statisztikákat?"

Fent van az EU oldalán. Tavaly 358e össz kérelemből az EU tagállamokban 160e lett pozitív. Tehát alig kevesebb, mint a fele. Ebbe egyébként a nálunk benyújtott 42e is benne van, amiből mi 500-at fogadtunk el végül. Az arányok magukért beszélnek.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a tengeren érkező menekültek között az afrikaiak vannak többségben, akiksokszor tényleg "csak" a nyomor elől menekülnek Európába. Őket elutasítják nyugaton is. Hozzánk ellenben a koszovói hullám után szinte kizárólag háborús térségből jönnek afgánok, szíriaiak és irakiak főleg. Ők annyira megkapják a menekült státuszt nyugaton, hogy Németország pár hónapja még azt javasolta, hogy adjanak nekik külön vízumot, mert úgyis mind státuszt kapnak.

1) Hát pedig innen nagyon úgy tűnik.

2) Az ENSZ statisztikái szerint a menekültek fele gyermek, sokszor kísérő nélkül. Nálunk kicsit több, mint a negyedük volt gyermek, de nálunk a statisztikákat még torzítja a koszovói hullám, amivel kapcsolatban egyébként igazad van, ők nem valódi menekültek.

3) Nyilván nem ismerik Európát.

Virág et. 2015.06.24. 10:51:43

Egyébként érdekelne a törzsközönség véleménye, hogy milyen dolog már, hogy a magyar választó is a Die Presséből tudja meg, hogy felfüggesztjük a Dublin III-at. Az egy dolog, hogy a szemét labancokkal nem konzultálunk, csak bejelentjük a döntést oszt' kész, de nem kellett volna előtte mondjuk legalább a választókat tájékoztatni?
Azt nem mondom, hogy a véleményüket kikérni, mert az már jól látszik, hogy a konzultációukat mennyire veszik komolyan. Elméletben júliusig még jöhetnek válaszok, erre addigra már a kerítést építik és a dublint is felfüggesztettük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 11:12:37

@Virág et.:

"Tavaly 358e össz kérelemből az EU tagállamokban 160e lett pozitív. Tehát alig kevesebb, mint a fele. Ebbe egyébként a nálunk benyújtott 42e is benne van, amiből mi 500-at fogadtunk el végül. Az arányok magukért beszélnek." --- írod.

És azokkal mi lesz, akik nem kapják meg a menekültstátuszt? Visszatoloncolják őket oda, ahol schengeni területre léptek (Olaszo., Magyaro. stb.). És ezek az országok mit csináljanak velük? Kenjék őket a hajukra? (No, látod, ezért a kerítés és ezért Dublin III. felfüggesztése.)

Az arányok pedig annyiban beszélnek magukért, hogy a nálunk menedékkérelmet kérők legnagyobb része csak beadja a kérelmét, aztán lelécel, tehát le sem lehet vele folytatni az eljárást. (Ha pedig visszatoloncolják, mert Nyugaton elutasítják a kérelmét, akkor pedig minek lefolytatni.)

"Az ENSZ statisztikái szerint a menekültek fele gyermek, sokszor kísérő nélkül." --- írod.

Gondolod, hogy egy gyerek elindul egyedül? Nyilván, a szüleik fizettek azért (más útnak indulóknak és/vagy embercsempészeknek), hogy hozzák őket Európába. És itt mi lesz a sorsuk?

"Nyilván nem ismerik Európát." --- írod.

Látod, ezért kellene megállítani a bevándorlást! Ha fölégetek magam mögött mindent, hogy egy olyan világba költözzek, amiről teljesen torz elképzeléseim vannak, abból mi fog kisülni? Iszonyatos felelőtlenség Európa részéről, hogy olyan magatartást tanúsít, amivel arra ösztönöz harmadikvilágbeli milliókat, hogy adják föl addigi életüket és induljanak meg egy olyan remélt jövő felé, ami tízükből kilencüknek bizonyosan nem adatik meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 11:15:27

@bbjnick:

menedékkérelmet kérők = menedékjogot kérők

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 11:18:14

@bbjnick:

menedékjogot kérők = menekültstátuszt kérők

Virág et. 2015.06.24. 11:53:44

@bbjnick: "És azokkal mi lesz, akik nem kapják meg a menekültstátuszt?"

A Dublini rendelet nem erről szól. Az az ebíráló országot jelöli ki, tehát ha már elbírálták és elutasították a kérelmet, akkor a saját országába toloncolják vissza. Azaz felrakják egy gépre és hajrá, néha kísérik is, de legtöbbször nem.

Dublin alapján a kérelmet se kezdik el nyugaton, hanem dobják vissza, hogy itt bírálják el. Ez fénykorában 10%-os hatékonysággal működött, tehát minden 10. embert dobtak csak vissza, a többi kérelmét befogadta a célország (rendszerint Németország a mi esetünkben). Ugyanezt csinálnánk és csináltuk eddig mi is: aki nálunk maradt kérelmet beadni vagy visszajött dublinnal, azt elbíráltuk, akit elutasítottunk, az ment haza. Legtöbbször mivel koszovóiak voltak ezek simán a szerbeken keresztül, miután a szerbek ezt vállalták (amúgy direkt géppel mentek volna).

A baj nem az elutasított kérelmek miatt van. Azok miatt nem aggódna itt mindenki a kormány részéről. A baj azokkal van, akik ma már többségben vannak, akikről tudja mindenki, hogy egy tisztességes eljárás során menekütstátuszt kellene nekik adni. Ezekkel nem tudnak mit kezdeni.

"Nyilván, a szüleik fizettek azért (más útnak indulóknak és/vagy embercsempészeknek), hogy hozzák őket Európába."

Feltéve, hogy élnek a szüleik. A háború velejárója az árvák és nem mindenki jön embercsempésszel.

"Látod, ezért kellene megállítani a bevándorlást!"

Csakhogy a dolog úgy nem fog menni, hogy közben emberek is maradjunk. Ezek valóban segítségre szoruló emberek nagyrészt. 40-50% európai átlagban, nálunk (az afrikaiak teljes hiánya miatt) még nagyobb arányban. A két véglet, hogy befogadjuk őket örökre és hogy kerítést építünk a határra között azért még van, lett volna mozgástért: pl. amit én írok már hónapok óta, hogy jelentős forrásbővítés a menekültügyi hatóságnál és egy gyors, de fair eljárás után adni egy speciális, a mai oltalmazotthoz hasonló státuszt adni (a menekült helyett) az arra érdemeseknek, ami annyit tartalmazna, hogy ameddig a háború tart ideiglenesen itt tartózkodhatnak, de x évente ez felülbírálatra kerülne. Afganisztán kb menthetetlen, ott permanens háború van, de Szíria és Irak nem volt ilyen és nem szabad hagyni, hogy ilyenné váljon. Itt rendet kell rakni, nemcsak a menekültek miatt, hanem az IS miatt is, akiknek nagyon ér már egy pofánvágás. Ha a szíriai és iraki helyzetet rendeznénk, akkor megszűnne a menekültügyi terhelés jelentős része. A ránkeső része pl. a tizedére esne vissza. Ha Líbiát is rendbe raknánk, akkor az afrikai menekültek száma is lecsökkenne - ezzel a görögök és az olaszok is jól járnának.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2015.06.24. 12:14:36

@Virág et.: "...ameddig a háború tart ideiglenesen itt tartózkodhatnak..." Pontosan hol? Ki fogja azt megkérdezni azoktól akik szomszédjában laknak? És tudja, hogyha megkérdezik ezen derék honfitársainkat azok mit fognak válaszolni? Az ő véleményük nem számít, mert nem eléggé emberiesek? Maga szeretne menekülttábor mellett lakni?

nem hiszem egyébként, hogy lehetséges lenne - a legdrasztikusabb eszközök felhasználása nélkül - néhány százezer embert visszazsuppolni. Abból emberhalál lesz, nem is kevés és hogyan számol majd el ezzel az oly keresztényi lelkiismeretével?

Továbbá mit ért az alatt, hogy Líbiát "rendberakjuk", vagy "rendezzük"? Bevonulás, tankok, bombázás stb? mert másként - láthatóan - nem megy. Mindezt megtehetjük, meg is tettük, csak sajnos ha kivonulnak utána kezdődik minden elölről, ahogyan ez történt eddig is és csak egyre rosszabb lesz.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 12:23:29

@aristo: "Maga szeretne menekülttábor mellett lakni?"

Te szeretnél atomerőmű/börtön/szemétégető/külszíni fejtés/bőripari üzem/kőolaj-finomító/gyógyszergyár/vaskohó stb. mellett lakni?

Ez mire érv, hogy ki (nem) szeretne mellette lakni?

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 12:38:01

@Virág et.: "a magyar választó is a Die Presséből tudja meg, hogy felfüggesztjük a Dublin III-at"

Már Hofi is megmondta: a magyar dolgozót mindenről tájékoztatják, ami rá tartozik. Most is ez történt.
A vezetők azért vannak, hogy ezeket a dolgokat eldöntsék, ez nem a mi dolgunk.
És mivel ők intézik az ilyen dolgokat, ezért ők a vezetők, ez a dolgok rendje.
Te is foglalkozhatnál a saját a dolgoddal.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2015.06.24. 12:46:17

@Robinzon Kurzor: Az a különbség, hogy "atomerőmű/börtön/szemétégető/külszíni fejtés/bőripari üzem/kőolaj-finomító/gyógyszergyár/vaskohó" olyas dolgok melyeket MI építünk és többé-kevésbé mindenki tudja, hogy szükség van rájuk, ezért a végén valakik kénytelenek elviselni. Mi több még akár örülhetnek is nekik, hiszen munkalehetőséget biztosítanak. A bevándorlókra nincs szükség és senki sem hívta őket. Így aztán nehéz érvelni amellett, hogy viselje el őket valaki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 12:48:54

@Virág et.: @aristo:

1) Aki eljön idáig az nem azért teszi, hogy itt húzza ki a háború végéig, az azért jön, mert Európában szeretne élni. Kihúzni valahol a háború végéig nem kellene ezer kilométereken képtelen körülmények között átvergődni.

2) Arra én nagyon kíváncsi volnék, hogy azok közül, akik illegálisan érkeztek bárkákon és a zöldhatárokon keresztül Európába, hány személyt küldtek eddig vissza hazájába!

Virág et. 2015.06.24. 13:14:08

@aristo: A menekültek mindenhol, mindig pénzbe kerülnek. Legalább addig, ameddig munkába nem tudnak állni és eltartani magukat. Így volt ez velünk is a világháborúk és 56 után, amikor sokan mentek a tengerentúlra vagy Ausztráliába. Senki nem akar menekültek mellett lakni, ahogy senki nem akar bv mellett sem lakni. De ahogy a bűnözőket sem lehet mind lelőni és elkaparni, úgy nem lehet a menekülteket sem mind kizárni az országból. Illetve van olyan ország, ahol ez megy, de abban az országban nem feltétlen szeretnénk élni. Ezért nem hülyeség a kvóta, ami gazdasági erő alapján szétdobná a menekülteket az összes tagállam között és ezért teljesen érthetetlen, hogy mi elleneztük azt. A számokon lehet csiszolni, de az elv a mi érdekeinket szolgálta volna.
Magyarország kis ország, de a kvóta szerint ránkjutó tízezrek, EU-s támogatás mellett még elviselhető nehézséget jelentettek volna. Máshol százezrek vannak.

Itt két, egyébként jogos érdek ütközik: az itt élők érdeke és joga, hogy megfelelő környezetben éljenek és a menekültek joga, hogy úgy általában éljenek. Mondjuk emberhez méltóan, ne vérhas és tifusz között alultáplálva egy többmilliós menekülttáborban Karacsi-alsóban. Azt a fantáziádra bízom, hogy a kettő közül melyik az erősebb, indokoltabb igény.

A kérdésedre válaszolva: aki Budapesten él, az él a Magyarországon élő külföldiek 90%-ával egy városban. A legális és illegális külföldiek is előbb-utóbb idekerülnek többségében (kivéve, akik elmennek, nyilván). Budapesten többtízezer külföldi él, van köztük nincstelen, gazdag, bűnöző, tisztességes, simlis pénzváltó, szórólapozó diák, egyetemi tanár és kórházi főorvos is. Budapest nem menekülttábor, de messze a legnagyobb gyüjtőhelye a külföldieknek az országban. Aki itt él, az külföldiekkel él itt és nem, a turistákat nem számolom ide.

A visszaküldés meg mehetne részletekben, akár EU-s támogatásból is.

@bbjnick:

1. ezért kell ilyen intézményt létrehozni. Kb. mint a mostani oltalmazotti státusz.

2. a BÁH oldalán vannak statisztikák a végrehajtott kiutasításokról.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 13:24:41

@aristo:

Ugyan már!
A menekülttábort is MI építjük, még munkalehetőséget is jelent.

Menekülttábort nem azért lehet építeni, mert a lakóit valaki hívta, hanem azért, mert jönnek és rövidtávon ezt megakadályozni nem fogjuk tudni. (Kivéve ha legépuskázzuk őket, természetesen kizárólag humanitárius megfontolásból és preventív jelleggel.)

Az általam felsorolt létesítmények szükségességéről pedig igencsak megoszlanak a vélemények. Egyik sem "szükséges".

Néhány milliárdos plakátkampány és jól irányzott nemzeti konzultációs kérdések hatására a keményen dolgozó kisemberben kialakul a meggyőződés, hogy nincs szükség erőműre, hiszen az áram úgyis a konnektorból jön.

Kb. ezen szinten nyomja kormány és nyomod te is a "bevándorlási probléma megoldását", valahol a néphadseregbéli politikai tiszt és a járási pártbizottság agitproposa közötti -- nem túl széles -- intellektuális sávban mozogva.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 13:39:47

@bbjnick: "hiába öleljük keblünkre a hozzánk érkezőket, a legszerencsétlenebbeket ettől még magukra hagytuk"

és ha a legszerencsétlenebbeket magukra hagytuk, akkor a kevésbé szerencsétleneket (akik azért így is elég szerencsétlenek) is magukra kell hagynunk?

Jean Sol Partre 2015.06.24. 13:51:20

@bbjnick: "Gondolod, hogy egy gyerek elindul egyedül? Nyilván, a szüleik fizettek azért (más útnak indulóknak és/vagy embercsempészeknek), hogy hozzák őket Európába"

Ez nagyon önáltatás szagú mondat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 14:00:15

@Virág et.: @Jean Sol Partre:

Ugyanott tartunk, ahonnét elindultunk: ha valaki mindenét hátrahagyja, minden vagyonát arra fordítja, hogy eljusson Európába, akkor miért akarna visszamenni, ha folyamatosan a visszaküldés lehetősége lógna a feje fölött, hogyan és miért próbálna itt létrehozni (ideiglenes) egzisztenciát? A valódi célnak annak kellene lenni, hogy a harmadik világ ne tekintse a maga számára megoldásnak Európa elözönlését --- ugyanis nem az.

A napokban láttam egy beszélgetést egy török politikussal. Azt mondta, hogy ma Törökországban több, mint kétmillió szír menekült él, akiknek ellátása szinte kizárólag Töröko.-ra hárul, a Nyugat csak elhanyagolhatóan veszi ki belőle részét.Ha már ennyire buzog bennünk a segítőkészség, nem volna ésszerűbb ezeknek a menekülteknek a támogatása, mint idecsábítani és (szükségszerűen) magunk ellen fordítani a világ valamennyi földönfutóját és megélhetési kalandorát?

Jean Sol Partre 2015.06.24. 14:07:39

@bbjnick: ez például jó ötlet.

Én nem azt mondom, hogy a probléma nem létezik, pont az a bajom, hogy nagyon is létezik, megoldani viszont nem agyatlan plakátkampánnyal, kerítéssel meg egyezmények felmondásával majd fél napon belüli visszakozással lehet. Gondolkodni kéne, ráadásul együtt a szakértőkkel, más országokkal, a valóságot figyelembe véve, mert a probléma nem Magyarországé hanem globális. Megoldani is csak globálisan lehet.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2015.06.24. 14:08:23

@Robinzon Kurzor: Ebben a stílusban nem beszélünk. Sajnálom. Az első nekem szóló megjegyzése abba a hitbe ringatott, hogy részt vett valami gyerekszoba-tanfolyamon herr obersturmbannführer. Tévedtem. Sajnálom.

Virág et. 2015.06.24. 14:19:07

@bbjnick: Itt keverednek picit a fogalmak. Az afrikai menekült, aki a nyomorból menekül a mesés Európa felé eladja mindenét, hogy idejusson, neki nincs hová hazamenni.
A szíriai menekültnek szétlőtték a házát, megölték a családját, szétbombázták a városát, ahol élt. Ő nem azért jön ide, hogy a családi házát nyolcfős cellára vagy egy hangárbelsőre cserélje vagy hogy éhbérért kulimunkázzon, mert a szakmájában úgysem fog tudni elhelyezkedni. Ő azért jön, mert Líbia vagy éppen a tűrőképességét jócskán túllépő (kétmillió ember!!!) Törökország már nem tudja vagy nem is akarja emberként kezelni őt. Munkát nem kap, ellátást meg alig. Így nem lehet élni, ilyen helyzetben, aki tud, az megindul és nem is lehet őket hibáztatni, mert mennél te is, mennék én is, még aristo meg Kósa Lajos is menne.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 14:46:05

@Virág et.:

Nem keveredik itt semmi. Leírhatom huszonkettedszer is, ha huszonegyszer nem volt világos: értelmetlen idecsődíteni ezeket a népeket, mert sem ők, sem mi nem leszünk vele előrébb; sőt, mivel integrálni nem tudjuk őket, a meglévő konfliktusok mellé importálják saját konfliktusaikat, a megélhetésüket nem tudjuk biztosítani stb., ezért minden egyes bevándorlóval Európa koporsójába verünk egy koporsószeget. Ott kell őket tartani a saját világukban, a saját térségükben, hogy ha rendeződnek a viszonyok országaikban, minél könnyebben és minél hamarább haza tudjanak térni.

Virág et. 2015.06.24. 14:57:52

@bbjnick: Nem csődíti őket ide senki, sajnos jönnek maguktól. A vita nem arról folyik, hogy kellenek-e vagy sem. Mert ez egyszerű kérdés: nem kellenek, mert terhet jelentenek, ebben nincs vita nagyjából senki épeszű között. A vita azon folyik, hogy ha már jönnek - és jönnek, akármit is csinálsz, kivéve géppuska a határon -, akkor mit kezdjünk velük.

Amit írsz az szép leírva, de kivitelezhetetlen. A környéken nem tudod tartani őket, mert olyan országok vannak ott, amelyek erre képtelenek vagy nem is akarnak ezzel foglalkozni. Még így is 59 500 000 menekült ezekben az országokban van és csak 600 000 jut el az európai út közelébe egyáltalán. A baj ott van, hogy a környező országok is megteltek már. A menekültek pedig jönni fognak és ezt a helyzetet kezelni kell. Hosszútávon a helyi rendezés a cél, ebben nincs vita köztünk, de azt gondolni, hogy ott tartani őket az járható és kivitelezhető út, az önámítás.

Ezért kéne egységes európai válasz erre. A kvótarendszer jó ötlet volt, az elvi elvetés helyett a számokon kellett volna inkább csiszolni, mert a végén úgyis mi fogunk szívni, mivel mi vagyunk a határon. Az olaszok ezt értik, mi még nem.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 14:58:48

@bbjnick: "értelmetlen idecsődíteni ezeket a népeket, mert sem ők, sem mi nem leszünk vele előrébb"

1. nem csődítjük ide őket, jönnek maguktól.

2. mi tényleg nem, de ők igen. Legjobb lenne ott tartani őket a saját világukban, de erre egyelőre nincs megoldás, a saját világuk nem alkalmas az életre. Vagy segítenünk kell alkalmassá tenni, vagy mégis kitalálni valamit, hova és hogyan tudjuk befogadni őket.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 15:07:06

@bbjnick: "Ha már ennyire buzog bennünk a segítőkészség, nem volna ésszerűbb ezeknek a menekülteknek a támogatása"

De bizony az volna.
Mi akadályozza ebben a magyar kormányt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 15:14:54

@Robinzon Kurzor:

Az EU migrációs politikája? Például ha a kerítés árából gyógyszereket küldenénk a szír menekülteknek, akkor mindenki jobban járna.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 15:25:58

@bbjnick:

Ja, persze: a plakátkampányra, a nemzeti konzutlációra és főleg a kerítésre Brüsszel kötelezte Orbánt.
Rohadt EU!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 15:34:44

@Virág et.: @Jean Sol Partre:

Hogyne csődítenénk őket! Amikor százezrek vágnak neki több ezer kilométeres útnak, mindenüket el- és feladva, hogy ide jöjjenek, annak oka van. Ha a határokon visszafordítanák őket, akkor eszükbe sem jutna tűzön-vízen át Európába jutni. Lehet itt a bambát adni, de nyilvánvaló, hogy ez a móka addig nem áll meg, míg mi meg nem állítjuk. Hány millió mindenféle beazonosíthatatlan nacionáléjú kósza léleknek kell Európában fel-alá bolyongania, mire kimondja valaki, hogy itt a vége? Tíz, húsz vagy száz milliónak? Menekülttáborokat lehet üzemeltetni Törökországban, Jordániában, Szaúd-Arábiában (vagy Izraelben:-)) is, ahhoz nem kell a fél világot idecsődíteni, aztán pedig látványosan nem tudni mit kezdeni velük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 15:36:24

@Robinzon Kurzor:

Ha az EU-nak értelmes, működőképes migrációs politikája volna, nem volna szükség sem konzultációra, sem kerítésekre, sem semmiféle lófaszokra karikára vágva.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 15:42:56

@bbjnick:

Tehát a "csődítés" azzal valósul meg, hogy az olaszok nem dobálják a tengerbe az onnan érkezőket, mi meg nem lőjük őket halomra a szerb határon?

Mivel a "csődítés" célzatos magatartást jelent, az értelmezésed szerint mindez direkt és kifejezetten azért történik, hogy ezek a százezrek konkrétan idejöjjenek.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 15:46:28

@bbjnick: azt hiszem, másképp értelmezzük a "csődítés" fogalmát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.24. 15:47:09

@Robinzon Kurzor:

csődít: ts ige pejor Sok embert (felelőtlen) hitegetéssel egybehív vhova.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 15:48:38

@bbjnick: ha pedig nincs neki, csináljunk mi is minnél nagyobb marhaságokat, ugye? :)

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 15:49:15

@bbjnick:

Tehát szerinted a konzultáció, a kerítés (meg a lófaszok karikára vágva) mégiscsak az EU miatt van.

Mert "értelmes, működőképes migrációs politika" hiányában Orbánnak egyszerűen nincs más választása, mint magyar nyelvű plakátokon üzenni az afgánoknak.

Vagy-vagy. Harmadik lehetőség egyszerűen nincs, a kerítés felépítése történelmi szükségszerűség.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 15:50:37

@bbjnick: de hát senki nem hívja őket, jönnek maguktól. Legfeljebb nem küldjük el, de az már egy másik aktív cselekvés lenne, semmi köze a csődítéshez.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 15:53:48

@bbjnick: "csődít: ts ige pejor Sok embert (felelőtlen) hitegetéssel egybehív vhova."

És hát ki merné tagadni, hogy Szíria utcái tele vannak olyan plakátokkal, hogy "Gyertek Európába, ingyen lesz itt haverok, buli, fanta, zizi, madártej, sör, kaja, pia meg csaj!"

Erre a csődítsére persze szegény hitegetett szírek inkább otthagyják a békés jólétet és idecsődülnek.

Csak így történhetett.

Jean Sol Partre 2015.06.24. 16:01:10

@Robinzon Kurzor: mi csak akkor nem csinálunk égbekiáltó baromságokat, ha mások megoldják a problémáinkat. Ergo, ha nem oldják meg, akkor ők a hibásak a mi faszságainkért is.

annamanna 2015.06.24. 17:50:35

@bbjnick: "Ha az EU-nak értelmes, működőképes migrációs politikája volna, nem volna szükség sem konzultációra, sem kerítésekre, sem semmiféle lófaszokra karikára vágva."

Nem az EU bevándorláspolitikája rossz.

Az nyilvánvaló, hogy a migránsoknak haza kell menniük, mert ahonnan eljöttek, azokat az országokat is működtetni kell, és ki tudná működtetni, ha nem azok, aki oda születtek, ott nőttek fel.
Akik eljönnek, bizonyítják, hogy van bennük elég bátorság, lendület, életvágy, hiszen ha nem lenne, nem próbálkoznának jobb körülményeket teremteni maguknak. Tehát nagyon is életrevalók, képesek egy országot felvirágoztatni, ahogyan cirka 100-200 éve az USA-ba vándorlók is felvirágoztatták azt a területet.
De épp a saját hazájuknak van legnagyobb szüksége arra, hogy segítsék az életenergiájukkal.
Ehhez viszont otthon béke kellene és biztonság, olyan biztonságérzet, amikor az ember úgy látja, van értelme hosszú távon tervezni, hosszú távú célokat kitűzni.
Mert ha nincs értelme, akkor az ember inkább elmegy máshová, ahol még értelme van az életnek.
Ahogyan a magyar fiatalok százezrei is úgy látták, Magyarországon nincs értelme hosszú távon tervezni.
Nyilvánvaló, hogy itthon is olyan állapotoknak kellene lennie, hogy az embereknek legyen kedvük hosszú távra tervezni.
Gondolod, hogy nincs összefüggés aközött, hogy a helyi lakosság is menekül innen, és a máshonnan jövőket is kihajítják?
Ez a két jelenség ugyanaz, ugyanabban az országban történik,ugyanazon államvezetés alatt.
Miközben az EU-ba tőlünk is, és keletről is tömegesen, milliószámra tódulnak azok, akik békét, biztonságot, élhető jövőt, kiszámíthatóságot remélnek.

www.youtube.com/watch?v=rO3EqaZBhd8

Miben különbözik a szír fiatal a magyartól? Most már sajnos semmiben, mindegyik ugyanúgy menekül abból az államból, ami nem hagyja békén, nem engedi élni, ami folyamatosan PIMASZKODIK vele.
Persze a pimaszkodásnak különböző szintjei vannak, mert más valakit kínhalállal megölni és más az orbáni rendszer; de a fiatalok reakciója mégiscsak hasonló - "mindegy, csak innen el".

És mi csábítja a magyar fiatalt Angliába? Nem tán a pénz, a jobb élet? Miért gondolod, hogy valami teljesen más életcélja van a Németországba vágyó szírnek, mint az Angliába vágyó magyarnak?
Szeretné a saját életét élni, de otthon ezt nem hagyják.

Mindenkinek joga van a saját életére, de sok állam magának szívja el az emberek életét, és amit elszív, abból szar lesz.
Az államnak nincs joga széttaposni az embereket.

Nem az EU politikáján kell változtatni, hanem a keleti belpolitikán, azon, ahogyan a keleti országok bánnak a saját állampolgáraikkal. Beleértve ebbe Magyarországot is.

Több tiszteletet, tudod?

Aki ezt követeli, az először is adja meg, és ne csak a csilliárdosoknak, hanem mondjuk a hajléktalanoknak, az iskolásoknak, a betegeknek, a fiataloknak, a munkanélkülieknek, a bevándorlóknak, a földbérlőknek stb.

Az alapvető probléma a GŐG.

NEM AZZAL VAN PROBLÉMA, AKI TISZTELI MÁSOK MÉLTÓSÁGÁT, HANEM AZZAL, AKI ERRE NEM HAJLANDÓ.

És aki gőgös, annak az Isten ellene áll.

Jak 4,6 De majd nagyobb kegyelmet ád; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.

1Pt 5,5 Hasonlatosképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.

annamanna 2015.06.24. 19:20:42

@bbjnick: www.szabadon.com/index.php/rolunk ennek a nőnek van fent a neten egypár előadása, néhányat meghallgattam belőle. Az egyikben az édesapja beszélt (már meghalt). Az apja is pszichológus volt. Ha jól emlékszem, Torna megyében nőtt fel, aztán a háború után kitelepítették, és börtönbe került, mert az akkori rendszer nem tudott, nem akart mást kezdeni egy hívő keresztény emberrel. A komcsik számára ő nem egy tehetséges, értékes ember volt, hanem akadály, kolonc, nyűg, akitől meg kell szabadulni.
Miután kiengedték a börtönből, nem szálltak le róla. Az ávósok folyton a nyakában lihegtek, és az a meggyőződése alakult ki, hogy mindenképpen el fogják tenni láb alól. Ha itthon marad, megölik. Már nős volt, és a lánya is megszületett, mégis úgy döntött, ha törik, ha szakad, ő nekimegy a vasfüggönynek.
Ha sikerül átjutnia, jó; ha nem sikerül, akkor mindegy, mert itthon úgyis csak a halál várna rá. Kijutott, a család itthon maradt. A lányát, akármilyen kitűnő tanuló is volt, nem vették fel gimnáziumba, nyilvánvaló volt, hogy semmilyen esélyt sem hagynak nekik a boldogulásra. De legalább kiengedték őket az apa után. Amint a szövegből látod, végül Amerikában tanult, ott lett pszichológus, onnan költöztek vissza.
Visszajöttek, amint lehetett. Sokan visszajöttek, amint lehetett, amikor úgy látták, most már békén hagyja őket az állam, és nem lesznek több vegzálásnak kitéve, és nincsenek életveszélyben a komcsik miatt.

Próbáld ugyanezt elképzelni a most menekülők esetében.
Mi a megoldás? A megoldás az, hogy lehetőleg minél több esélyt kell adni az embereknek, hogy szabadon élhessenek és boldogulhassanak. És bátran hazamehessenek, hogy segítsék a saját népüket, ahogyan a fenti linkben szereplő nő se a problémákat szaporítja itthon, inkább segítséget nyújt másoknak.

Amúgy biztos vagyok benne, hogy nem mondok semmi újat, és egy rakás hasonló sztorit ismersz te is.

Mt 7,12 A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.

Egy példázat rá:

Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki számot akar vala vetni az ő szolgáival.
Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, a ki tízezer tálentommal vala adós.
Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek.
Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.
Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki.
Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, a ki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol.
Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.
De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, a mivel tartozik.
Látván pedig az ő szolgatársai, a mik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, a mik történtek vala.
Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem:
Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad?
És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, a mivel tartozik.
Ekképen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.

Olyan nincs, hogy mi irgalmat és segítséget, befogadást kérünk másoktól, de nem adunk azoknak, akik ugyanezt kérik tőlünk.

Majd ha 6-700 ezernél is többen lesznek itt, akkor mondhatjuk, hogy most már kezdünk megtelni, addig nem, mert legalább annyian mentek el innen az utóbbi pár évben.

Robinzon Kurzor 2015.06.24. 21:17:39

@Jean Sol Partre:

És egyébként is: ahol csődítés van, ott csődítés van, 'osztjónapot!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 03:21:50

@Virág et.:

"Szerbiában és Görögországban ütik-verik őket, hogy takarodjanak mielőbb"

a szomorú valóság az, hogy nálunk is csak egy hajszállal jobb a helyzet. a táborokban nem tartják be pl. a kiskorúakkal való előírt bánásmódot, családokat zárnak együtt zárt táborokba, ami szigorúan tilos, a menekülteknek kevesebb joguk van a zárt táborokban, mint egy rablógyilkosnak a börtönben, és természetesen folyamatosan zaklatják őket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 03:22:49

@bbjnick:

"A legelesettebbeknek, leggyengébbeknek eszükbe sem jut elindulni több ezer kilométeres utakra Európa vagy más távoli célok felé, mert esélyük sem volna célt érni."

inda real world a jelenleg az egyik legsúlyosabb helyzetben levű szíria esetében "Azt elfogadja Nagy, hogy a koszovóiak gazdasági bevándorlók, a szírek viszont nem azok, annál is inkább, mert 20 százalékuk 13 év alatti", iletve a líbiában rekedt 1,2 millió szírből az egyharmada, vagyis 400 ezer iskoláskorú, akikkel semmit nem tudnak kezdeni, javarészük nem kap oktatást, stb. és ami még durvább, hogy ezek igen nagy hányada árva. tudod: háború, ha még nem hallottál volna róla.

és mint azt virág et. is írta neked: ezek a menekülő szírek jellemzően nem a sivatagban kóricáló tudatlan kecskepásztorok voltak, hanem (a diktatúrát leszámítva) egy hasonló civilizációs szinten álló országban éltek, mint mi.

de, ha már az aristócska-féle aljas "Az illegális bevándorló többnyire egy lepattant alak, mindenféle papírok nélkül, erősen hiányos angol vagy francia nyelvismerettel, ám ezt kompenzálandó gyakran kisgyerekkel felszerelve" hangulatkeltésnél tartunk, akkor nézzük mit mond a szakértő: "az itt tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók körében kétszer akkora a felsőfokú végzettség aránya, mint a magyar lakosság körében".

vagyis ezek a bevárndorlók inda real world nem, hogy tudatlanabbak, képzetlenebbek lennének nálunk, hanem éppen fordítva.

a menekültek emberként kezelését elutasítók előbb talán küzdjenek meg a saját démonaikkal, és csak aztán kezdjenek mások felett (jelen esetben bevándorlók) ítélkezni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 03:27:07

@Virág et.:

"a koszovói hullám, amivel kapcsolatban egyébként igazad van, ők nem valódi menekültek"

a koszovóiakról egyelőre mindenki elismeri, hogy nem azok, bár a franciák éppen most minősítették le koszovót, tehát ők elvben már befogadhatnának koszovóiakat. csakhogy hol van már a koszovói hullám. mélykeresztény kormányunk öblös hazugságával ellentétben ugyanis a menekültek javarésze továbbra is háborús övezetekből jön: szíria, afganisztán.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 03:43:00

@bbjnick:

"És azokkal mi lesz, akik nem kapják meg a menekültstátuszt? Visszatoloncolják őket oda, ahol schengeni területre léptek (Olaszo., Magyaro. stb.). És ezek az országok mit csináljanak velük? Kenjék őket a hajukra? (No, látod, ezért a kerítés és ezért Dublin III. felfüggesztése.)"

benned az a jó drága bébézsuzsika, hogy nem csak, hogy egy tudatlan fasz vagy, aki ismeretek nélkül vartyog, de még büszke is arra, hogy ő aztán nem néz utána semminek, az "ignorance is bliss" elvévek éli az életét. internet, tudod. nem csak arra jó, hogy pál leveleit kopipészteljük heti folytatásokban, hanem arra is, hogy utána nézzünk, mi az ún. valóság.

egyrészt: "hogy hosszú távú terhet csak azok az irreguláris határátlépők jelentenek Magyarország számára, akiket menekültként védelemben kell részesíteni (tavaly nagyjából 500 fő volt ilyen), mindenki más kitoloncolható"

másrészt, akik elbuktak mondjuk németországban a vizsgán, "azokat is ki lehet toloncolni, ha nem felelnek meg a menekültstátuszhoz szükséges feltételeknek". that simple it is. vagyis a rettegett több tízezer ausztriából visszatoloncolt ember vagy a) pár napon belül szerbiában találja magát, vagy b) valahogy megszökik, és rohan vissza nyugatra. az eredmény ugyanaz: záros határidőn belül már nem itt lesz. a magyar hatóságok befogadási hajlandósága mellett itt nem marad legfeljebb hírmondójuk. az meg nem a hanyatló nyugat hibája, hogy magyarország arra van berendezkedve, hogy ne hajlandó érdemben foglalkozni a menekülek problémájával.

ráadásul van egy olyan kibúvó, hogy "azt a Magyarországra illegálisan belépett bevándorlót, aki öt hónapnál tovább tartózkodik egy másik uniós országban, ezen határidő után már nem lehet visszaküldeni Magyarországra". püff neki. persze értem én. a tények ismeretében nehezebb lenne uszítani,meg elviselhetetlen migrációs nyomásról hersegni, ezért mereven elzárkózunk a tények megismerésétől. ignorance is bliss.

"Az arányok pedig annyiban beszélnek magukért, hogy a nálunk menedékkérelmet kérők legnagyobb része csak beadja a kérelmét, aztán lelécel, tehát le sem lehet vele folytatni az eljárást. (Ha pedig visszatoloncolják, mert Nyugaton elutasítják a kérelmét, akkor pedig minek lefolytatni.)"

gondolom fel sem tűnt, hogy éppen most cáfoltad meg az iszonyatos migrációs nyomást, és azt a másik hazugságot, hogy a menekültek magyarországot óhajtják megszállni. igen, ezeknek a többsége akkor akar magyarországon maradni, ha piros hó esik (nem csoda), a fidesz pedig éppen ennek az ellenkezőjét hazudva uszít. most akkor mi is van?

ja, és természetesen európa nem ösztönöz senkit semmire. több ezer kilométerre élő embereket nem lehet idecsábítani. vagy jönnek maguktól, vagy nem. de természetesen amint linkeled az eu szíriai plakátkampányát arról, hogy szír testvéreink gyertek milliószámra az eu-ba, én szívesen elismerem, hogy igazad van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 03:52:03

@Virág et.:

"pl. amit én írok már hónapok óta, hogy jelentős forrásbővítés a menekültügyi hatóságnál és egy gyors, de fair eljárás után adni egy speciális, a mai oltalmazotthoz hasonló státuszt adni (a menekült helyett) az arra érdemeseknek, ami annyit tartalmazna, hogy ameddig a háború tart ideiglenesen itt tartózkodhatnak, de x évente ez felülbírálatra kerülne"

teljesen korrekt ötletnek tűnik. sajnos azonban nem oldható meg úgy, hogy ölbe tesszük a kezünket, és az eu-ra mutogatunk, hogy csináljnak valamit ők, ergo magyarországon egyhamar nem lesz ilyen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 04:02:02

@bbjnick:

"ha valaki mindenét hátrahagyja, minden vagyonát arra fordítja, hogy eljusson Európába, akkor miért akarna visszamenni"

segítek, jó? valószínűleg ugyanazért, mint a több százezernyi nyugatról (leginkább usa és németország) ideérkezett bevándorló. akik (vagy a szüleik) a komcsi diktatúra elején inkább a demokráciát választották, majd amikor itt is lett demokrácia, szépen visszajöttek. a nagyságrenddel alacsonyabb életszínvonal ellenére.

durva, mi? már meggint ez a fránya rögvalóság.

érdekes amúgy, mert egy átlagos héten a fajtád igen előszeretettel herseg melldöngetve a hazaszeretetről, de hogy mondjuk egy szíriai menekültnek lenne olyan, azt képtelenek vagytok nem, hogy elhinni, de még elképzelni sem.

btw érdekelne, mi a fasz köze van a törökországban élő 2 millió szírhez az eu-nak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 04:03:49

@aristo:

nédda, a megélhetési uszítónak stílusproblémai vannak, majd decensen nácizik egyet.

hajrá aristócska, csak így tovább, így, szépen, következetesen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 04:10:12

@bbjnick:

"Ha a határokon visszafordítanák őket, akkor eszükbe sem jutna tűzön-vízen át Európába jutni."

akkor már meg is van a felelős, aki idecsődíti ezeket a koszvadt niggereket: úgy hívják, hogy ensz. ensz egyezmény (vagy lehet, hogy egyenesen határozat vagy rendelet, majd virág et. megmondja a pontos definíciót) kötelez ugyanis minden civilizált államot a menekültek ilyetén módon való kezelésére. a szemét eu betartja, amennyire tudja.

ha már itt tartunk, magyarország (ez csak sacc) alsó hangon az esetek legalább egyharmadában megszegi a vonatkozó ensz egyezményeket, és valódi menekülteket toloncol vissza, de ez már részletkérdés, és ezzel nincs egyedül az eu-ban.

annamanna 2015.06.25. 04:19:09

@mavo: Nézd, még ha mindegyikük diplomás is lenne, a kultúrsokk jelensége akkor is létezik, mindkét oldalon.
Például egy index videóban szereplő líbiai bevándorlót nem voltak hajlandóak kávéval kiszolgálni a presszóban, és most akármit is mondasz, ezt el kell fogadni.
Tudok durvábbat, amit egy szír orvostanhallgató ismerősünk mesélt. Amikor ide került, összeismerkedett egy lánnyal, elment a családhoz látogatóba, és imaidőben szépen leterítette az imaszőnyegét a padlóra és imádkozni akart.
Erre a felbőszült atya elővett egy bikacsököt, és úgy kiverte az arabust a lakásból, hogy az ajtó is kiszakadt.
További érdekessége a történetnek, hogy véletlenül a lány apját is ismerjük, és ő is elmesélte ugyanezt a sztorit, tehát teljesen biztos, hogy igaz. Az indoklás az volt, hogy az apa "jó katolikus", és az ő lakásában ne imádkozzon egy mohamedán.
Egyszerűen ez van és kész. Akármennyire is elítéled az embereket, amiért így viselkednek, akkor is így viselkednek, és ezt bele kell kalkulálni.
Létezik a kultúrsokk jelensége, ami miatt nem lehet minden átment nélkül egymásba önteni két eltérően szocializálódott embercsoportot.
Minden apró különbség számít és idegesítő tud lenni.
Még akkor is, ha csak két ember megpróbál együtt élni, akkor is nehéz hozzászokni az eltérő szokásokhoz. Hát még egy ilyen esetben.
Nem lehetséges, egyszerűen lehetetlen a szimpla összeöntés, és erre a cigány gyerekek iskolai integrációja ad erős példát - nem sikerülhet, nem lehet minden további nélkül keverni a kultúrákat.
És ez még akkor is igaz, ha önmagában nem fogadom el azt, hogy a szír menekülteket lecigányozzák.
De kultúrsokk akkor is van. Bármilyen kivándorlót sokkol a szokatlan, eltérő világ, és az új világot is sokkolja a bevándorló eltérése a helyi normától.

Arról nem is beszélve, hogy akik eljönnek, otthonról borzasztóan hiányoznak, és a legjobb, amit csak tehetnek, ha minél hamarabb hazamennek. Mert újjá kell majd építeni a romokat és újraindítani az életet. És ezt nekik kell megcsinálniuk, senki sem fogja megtenni helyettük.

Ábel is ezt a választ találta a kérdésére, amikor Amerikában járt: azért élünk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. És hazajött, mert itt van otthon.

"Bár király, de koldus vagy, ha
Nincs ki vár és nincs hazád."
"Ha menekülsz, futsz, rohansz, nem vársz,
Úgy békét nem találsz."
www.youtube.com/watch?v=8U1XIzcFFGM

Amúgy jó a levezetésed és teljesen igazad van, hogy a menekültek millióinak csak nagyon kis töredéke kerül ide.

És mivel tőlünk is elvándorolt már 6-700 ezer ember, szerintem csak akkor kezdhetnénk rinyálni, ha több menekült kérne itt menedéket, mint ahányan tőlünk elmentek nyugatra gazdasági bűnözőként megélhetési bevándorlózni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.25. 05:25:49

@mavo:

"a több százezernyi nyugatról (leginkább usa és németország) ideérkezett bevándorló. akik (vagy a szüleik) a komcsi diktatúra elején inkább a demokráciát választották, majd amikor itt is lett demokrácia, szépen visszajöttek." --- írod.

Ezt az "adatot" honnét vetted? Tudnád linkelni is?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 05:40:26

@annamanna:

"Például egy index videóban szereplő líbiai bevándorlót nem voltak hajlandóak kávéval kiszolgálni a presszóban, és most akármit is mondasz, ezt el kell fogadni."

akkor kezdjük a 0. óránál az oskolát: ha én, mint magyarországon élő magyar természetesnek veszem a magyarországi kisebbségek jogainak csorbítását, akkor automatikusan kuss lesz a nevem, ha a máshol élő magyar kisebbségek jogairól van szó.

az, hogy tessék a 4 fal között szírnek lenni, és nem megzavarni a szírségeddel a kávézóm nyugalmát, éppen annyira jogos, mint hogy szlovákia a szlovákoké, és ott egy gyanús kisebbség ne pusmogjon a furcsa, mekegésszerű nyelvén, és hogy aki más ország állampolgára akar lenni, az tessen leadni a kijáratnál a szlovákot, és most akármit is mondasz, ezt el kell fogadni.

a szír orvostanhallgató ügyéről meg annyit, hogy oké, legyen az, hogy a katolikus nyugodtan verje ki bikacsökkel a büdös pogányt a házából, de akkor sajna az is, a boko haram, és az iráni moszlim hatóság is teljes joggal intézkedik a békés moszlimokat az undorító, bálványimádó vallásukkal megzavaró keresztényekkel szemben. ők nem a bikacsököt preferálják, mert arrafelé nem az a hagyomány, és most akármit is mondasz, ezt el kell fogadni.

take it or leave it.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 05:41:17

@bbjnick:

kivételesen megdolgozhatnál az információért. amúgy meg helsinki bizottság.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 06:48:49

@mavo:

viszont rosszul emlékeztem: "csak" 100 ezerről van szó, és nem több százezerről. de nyilván már ezer is ékes cáfolata az ostoba előítéletednek.

Virág et. 2015.06.26. 08:42:56

@bbjnick: Milyen határokon? A görögön? A szerben? A macedónon? A magyaron?
Az ugye megvan, hogy a menekültek nem a határátkelőkön jönnek át és hogy nem lehet minden méterre rendőrt vagy hőkamerát tenni?

A szomorú valóság az, hogy amíg az okok fennállnak, jönni fognak. Csődítés nélkül is. Mennének Amerikába is, ha nem lenne útban egy óceán, de útban van. A másik szomorú valóság, hogy ekkora mennyiségű embert már nem is tud egy kis ország határőrsége fenntartani, úgyis át fognak menni, mert ennyi embert fizikai képtelenség mind előállítani.

"Menekülttáborokat lehet üzemeltetni Törökországban, Jordániában, Szaúd-Arábiában (vagy Izraelben:-)) "

Törökország: 2 millió menekült
Jordánia: 2.5 millió menekült
Szaúd-Arábia, az UAE és Katar nem fogadott be menekülteket. Ők egyébként a puszibarátaink, a "jó arabok", a keleti nyitás célpontja, a legfontosabb budapesti befektetők, felvásárlók. Tessék helyi fideszes képviselődnél problémázni emiatt.
Izrael: humanitárius segítséget nyújtott Libanonnak és Jordániának a helyzet kezelésére, de az arabok nem szeretik a zsidókat és nem is mennek Izraelbe maguktól sem, eleve más irányba indulnak. Egyébként hivatalosan ma is háború van Izraelben a rakétázások miatt.

A legtöbb menekült Pakisztánban, Libanonban, Iránban, Törökországban és Jordániában van. Sokan vannak Afrikában Kenyában és Csádban is. Itt a legkevesebb félmillió főről beszélünk. Ennyi menekült Európában jelenleg csak Németországban van, még az olaszok, a görögök sem fértek fel erre a listára.

Virág et. 2015.06.26. 09:19:43

@Virág et.: fontos kiegészítés: ez csak az elismert menekülteket tartalmazza. Ebben benne sincs a még elismerésre váró tömegek... Így jön ki a közel 60 millió globálisan.
Nálunk 5000 az elismert és pár tízezer a többi, az is továbbmegy.

Mr. Rustical 2015.06.26. 22:22:05

@Virág et.
Ja, nyomorban jól állunk. Kár, hogy a világ 90%-a ezt nem tudja.
Ami ma van az a kezdet kezdete.
A világban egyre kevesebb a víz és az élelem, közben meg egyre több az eszkimó.
Előbb vagy utóbb nem milliók, hanem tízmilliók fogják ostromolni európát.

annamanna 2015.06.27. 00:49:50

@mavo: Nem tudom, most ezzel mire akarsz kilyukadni. Ez a valóság és pont, emberekről van szó, akik tele vannak előítéletekkel, korlátoltsággal, dühvel, indulattal, félelmekkel. Akármit is csinálsz, akkor is ez van és ezt muszáj belekalkulálni, muszáj tiszteletben tartani. Téged akárhogy is zavar, az emberek akkor is tele lesznek előítéletekkel. Egyszerűen meg kell tartani a három lépés távolságot, mert így biztonságos mindenki számára és pont.
Egyesével elképzelhető a beilleszkedés (ahogyan remekül beilleszkedett a magyarok közé az a szír orvos, aki a családunkba is benősült). De tíz- meg százezrével nem elképzelhető.
Arról nem is beszélve, hogy bár szerintem igenis be kell fogadnunk őket, és kutya kötelességünk minden segítséget megadni azoknak, akik a halál elől menekülnek, de csak ideiglenesen, hosszú távon haza kell menniük, mert szükség lesz rájuk otthon. A szétrombolt országokat újra kell építeni, és ez akármilyen keserves meló is, muszáj lesz megcsinálni, ahogyan itt, Európában is muszáj volt végigcsinálni a világháború utáni újjáépítést.
Nekem is rögtön menekülhetnékem támad, ha csak rágondolok arra, hogy egy romhalmazt újra kéne építenem. Megértek mindenkit, akinek ehhez nincs kedve, mert nekem sincs. De mégis muszáj lesz, nincs más lehetőség.
Hosszú távon csak az képes célokat kitűzni és elérni, és csak az tud pozitív életet élni a földön, aki bevési az agyába azt a fogalmat, hogy kell és muszáj. Nem mindent muszáj, de vannak kötelességek, amik alól nincs kibúvó. Aki ezt nem hajlandó megtanulni, tehát aki soha nem hajlandó alávetni magát a kötelességnek, és ezzel az önuralomnak, a korlátok betartásának, az nem tud hosszú távon tervezni, célokat elérni, és az élete mások számára romboló lesz.

Tehát be lehet fogadni Európába a menekülteket (sőt szerintem KÖTELESSÉGÜNK BEFOGADNI ŐKET); de a korlátok, határok erős meghúzásával és tiszteletben tartásával.
Ez a határ pedig a zárt tábor.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.27. 07:54:55

@annamanna:

az a baj, kedves ancsipancsi, hogy ha a te álláspontod lenne létünk vezérlő csillaga, akkor még mindig ott tartanánk, hogy ha konfliktusunk támad a szomszédal, akkor az adekvát megoldás az lenne, hogy vagy ők mészárolnak le minket, vagy mi mészároljuk le őket.

tudod, az emberiség változik. 30-40 éve a buzikat még kényszerkezelték az államokban, pár napja pedig már föderációs szinten is legális a házasságuk. a háorús hős turingot 70 éve még kényszerkezelték, mára meg az angol konzervatívok csápolnak az első sorban a melegházasságért. nyugodtan mondhatta volna az egész folyamat során bármikor mindenki, hogy hát jaj, a homofóbia az olyan, hogy "emberekről van szó, akik tele vannak előítéletekkel, korlátoltsággal, dühvel, indulattal, félelmekkel", "ezt muszáj belekalkulálni, muszáj tiszteletben tartani", "meg kell tartani a három lépés távolságot, mert így biztonságos mindenki számára és pont", de ezek az ostoba amik és britttek nem így tettek, és lám.

ha 50 éve tatottak volna népszavazást írországban a mocskos buzik házasodási jogáról, egyhangúan utasítják el. és lám.

a világ változik, te ostoba liba. és azért változik, mert mindig vannak hozzám hasonló hülyék, akik szerint nem "muszáj belekalkulálni", és nem "muszáj tiszteletben tartani" az emberek ostoba, kőkori előítéleteit.

ja, és a végére: a zárt tábor nem befogadás. akit fallal zársz el magadtól, azt nem fogadtad be, akármennyire is szeretnéd magadnak ezt behazudni.

annamanna 2015.06.28. 01:55:55

@mavo: Drágám, hány migráns lakik a lakásodban?
Amíg egy se, addig üresen nyelvelsz.
A mi családunkban viszont VAN MIGRÁNS, mint írtam már, szír orvos. Egyébként cigány is van a családban, és külön poén, hogy a két fickó hasonlít is egymásra, bár más-más nő esett beléjük. De a nők is hasonlítanak, kifejezetten csöndesek és háziasak. Na mindegy, ez nem ide tartozik, a lényeg, hogy akkor dumálj, ha már tele lett a lakásod migránsokkal.

"Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?
Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül,
És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?
Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.
De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.
Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?
(...) a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;
(...) cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
(...) Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül."
(Jakab 2:14-26)

Tehát - mutasd meg a tetteidből a hitedet. Más szavakkal - nem az számít, mit mondasz, hanem hogy mit csinálsz.
Nekem teljesen mindegy, mekkora nagy szabadságharcos vagy a szájaddal, ha a tetteid nem tükrözik a szavaidat.

Addig arra a nőre hasonlítasz, aki vért köpve habzott amiatt, hogy a magyar nők milyen fajgyűlölők, mert nem akarnak cigány gyerekeket örökbe fogadni, pedig ez kutyakötelességük!
Megkérdeztem tőle, hogy ő eddig életében hány cigány faszival szexelt.
Köpni-nyelni nem tudott és kikérte magának.
Erre azt is közöltem vele, hogy bár eddig nyilván nem tűnt fel neki, de a gyerek a szex következtében születik, ebből pedig az következik, hogy az ember azt a gyereket neveli szívesen, akinek a szülőjével szívesen ágyba bújna.
Ha pedig ő szemmel láthatóan undorodik a cigány férfiakkal való szextől, akkor mit ortájozik vérben forgó szemekkel a cigány gyerekek örökbe fogadásáról?
A válasza szitokáradat volt, amiből csak a nácifasiszta jelzőt jegyeztem meg, mert az a szájhősök által állandóan használt eposzi jelző. De igaz a mondás: aki mondja másra, az mondja magára.

annamanna 2015.06.28. 03:36:14

@mavo: delhir.info/cimlap/friss-hireink/42166-2015-06-25-00-44-22

www.atv.hu/belfold/20150627-bicskei-kepviselo-tartunk-a-bevandorloktol-es-feltjuk-a-fiatal-lanyokat

hvg.hu/itthon/20150627_Boldogan_alaztak_meg_menekulteket_a_rendo

hvg.hu/itthon/20150627_Menekultekre_vadasznak_a_szerb_hatarnal_s

Mindkét fél (tehát a bevándorlók és a magyarok) számára is a legokosabb megoldás a ZÁRT TÁBOR, mert mindkét felet védeni kell a másiktól.

Amúgy ez mindegy is, tök fölöslegesen vitatkozunk, mert:
hvg.hu/itthon/20150626_Oran_Viktor_Magyarorszagon_zero_menekultn

"Orbán Viktor: Magyarországon zéró menekültnek van helye"

Oszt kész, el van intézve, kisköcsög.

Engem ez a hozzáállás a Blöff c. filmre emlékeztet, ahol Mickey O'Neil (Brad Pitt) mindenkit átvert és a végén mindent vitt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.28. 08:46:09

@annamanna:

"Drágám, hány migráns lakik a lakásodban?
Amíg egy se, addig üresen nyelvelsz. "

hagyd már az ostoba demagógiát, te idióta kurva. a menekültek kezelése az állam dolga. pont. a szegéye sorsa is izgat, mégsem fogok egy szegényt befogadni, a melegházasságot is támogatom, heteró lévén mégsem fogok egy buzival összeházasodni, és a tűcsere programokat sem csak akkor támogathatom, ha én is lövöm magamat. a végén a cigányos sztorid pedig egyenesen hánytató, főleg ahogy azt sugallod, egy intim kérdésre azért nem válaszolt, mert undorodik a cigányoktól. aljas, tetves gecisáég, és ahogy elnézem, gecibüszke vagy rá, te szemét kurva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.28. 08:52:28

@annamanna:

apró bibi, hogy a menekültek magyarországi gaztetteiről szóló hírek eleddig többnyira kacsának bizonyultak, míg az, hgy a zárt táborokban a menekülteket rosszab bánásmódban részesülnek, mint a rablógyilosok, az történetesen igaz, ráadásul éppen mostanság zaklatják szegeden az okos helyi döntéshozók által a pályaudvarról kitiltott menekülteket a derék magyarok, konkrétan már rablás is történt.

a menekültek hermetikus elzárása ostobaság. nyílt üzenet xenofób honfitársainknak, hogy igen, igazatok van,a enofóbia jó dolog. nem, nem az.

ha a menekült bűnözik le kell csukni. van direkt menekülteknek való fogház. ha a menekültekkel szemben bűnöznek, akkor meg egyszerűen nem kellene hatóságoknak félre nézniük, mint ahogy ez a remekül bevált gyakorlat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.28. 08:55:22

@mavo:

ja, és ismétlem: a fontos tényező ebben a hisztériában az, mindaddig, amíg dublin iii jó volt magyarországnak addig lelkesen örült neki pártunk s kormányunk, most, hogy már nem annyira jó (de az átlagos schengeni határmenti eu tagállamhoz képes még mindig bőven megfelelő), akkor páros lábbal rúgjuk fel.

remek, támogasd csak a szószegést, remekül illik hozzád.

annamanna 2015.06.29. 23:39:01

@mavo: Az élet szerencsére gyorsvonat sebességgel vágtat át rajtad, amíg te a szellemi pöcegödröd mélyéről sipogsz, drágaságom. Te ott maradsz, csak éppen senkit se fog érdekelni, milyen mocskot köpködsz ki ahelyett, hogy egy szalmaszálat is keresztbe tennél a VALÓSÁGBAN.
Mert az élet drágaságom a VALÓSÁGBAN zajlik, nem abban a bűzölgő szellemi mocsokban, amibe beleájulva (és beleokádva) henteregsz.
A VALÓSÁGBAN élő emberek tesznek arra, hogy SZERINTED csak az állam segíthet, és már rég vajaskenyeret kennek, ruhát osztanak meg rendőrökkel tárgyalnak. www.facebook.com/groups/1602563053360018/

annamanna 2015.07.01. 13:48:29

www.hir24.hu/belfold/2015/07/01/orban-felesege-segit-a-menekulteken/

Miközben férje a határzárról tárgyalt a szerb kormányfővel Lévai Anikó Nagyfán jótékonykodott.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával szerdán 1 millió forint értékű segélyárut adott át a nagyfai ideiglenes befogadó központban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.02. 08:54:05

@annamanna:

ó, te ostoba kurva, ki beszélt arról, hoy magánemberek nem segíthetnek? szerencsére segítenek. btw éppen te vetetted fel, a sok gecirohadék libbant miért nem segít, tehát valahol most éppen te csinálsz a saját szádból segget, de ez legyen a te bajod, te szerencsétlen, ostoba picsa.

de sebaj, jó alaposan megcáfoltad, amit nem állítottam, rég lehetett orgazmusod, ha már csak az efféle élvezeteket keresed. :-)))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.02. 09:07:12

@mavo:

de igyekszem még egyszer megmagyarázni, mert ostobákkal szemben is szeretek rendes lenni.

PÉLDÁUL (érted? PÉLDA) a hajléktalanok és az éhezők problémájának a kezelése IS (érted? IS) az állam dolga, mert ezért tartjuk a kibaszott adónkból a kibaszott államot. eddig érthető, vagy szótagoljam?

TEHÁT ha valaki azt mondja, hogy aki szerint a hajléktalanokat nemkellene kúrogatni, az fogadjon be hajléktalanokat, arra az a válasz, hogy a problémát az állam KÖTELES kezelni. az a kibaszott dolga.

még mindig érthető, vagy kezdjem el szótagolni?

DE ezt a koncepciót sehol nem cáfolja, ha magánszemélyek, vagy mondjuk a baptisták, vagy a krisnások, leszarom, hogy ki jótékonykodnak a hajléktalanokkal és az éhezőkkel. mondjuk eleve az állam szarja össze magát, ha a normális polgárai csinálják helyette, amit neki kellene. NEM az ő dolguk, de mivel rendesebbek ennél a jelenlegi geciládáknál, ezért csinálják.

érted, bazmeg? mert ha nem, akkor ostobább vagy, mint hittem. :(

annamanna 2015.07.02. 13:49:00

@mavo: Tehát, ha mondjuk most Hitler lenne a kormányfő, akkor az ő kötelessége volna a zsidómentés.
Értelek. Ez egy rendkívül éles szemű meglátás.
Két dolgot hozzáteszek:
Az egyik: rtl.hu/rtlklub/fokusz/csillagos-otosre-vizsgaznak-onzetlensegbol-a-szegediek
A másik: a kormány épp mostanában sokkolta az egyházakat azzal, hogy gyakorlatilag az egész szociális ellátást rájuk csűrölik, tehát kiszervezik az állam alól. Gondoskodjanak a zemberekről a zegyházak.
Azért Orbán szerényen felajánlotta, hogy az egyházi adót szívesen beszedeti államilag (német mintára).
Na ez volt az a pont, amikor még Semjén is belázadt a főnök ellen, és azt mondta, ezt csak a testén keresztül.
Tehát hiába is várod, hogy a menekültekről az állam gondoskodjon, ha az országon belüli szociális feladatokat se akarja megcsinálni.
Plusz poén: 444.hu/2015/07/01/ferje-nem-ment-a-menekultekhez-levai-aniko-igen/
Lévai Anikó itt egy egyházi szervezettel, tehát önkéntes civilként csinált olyat, aminek a férje államilag ellenáll, és nem hajlandó megtenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.03. 07:41:51

@annamanna:

"Tehát, ha mondjuk most Hitler lenne a kormányfő, akkor az ő kötelessége volna a zsidómentés. "

igen, te ostoba kurva, igen, ezt írtam le hetvenszer egymás után. ja nem is, mert ötezerszer. csak így lehetett, kölönben nem írnál ekkora ostobaságot...

vagy mégse? már megint olyasmit adsz a számba, amit nem mondtam?

nahát, hogy micsoda meglepetés.

kérlek, nagyon szépen kérlek, írd le, hogy szerintem a fél éves fiúkkal folytatott szex a legjobb a világon, aztán háborodj fel rajta jó alaposan, és írd le, hogy de nem is. oké? mert lassan ez lesz a következő lépés.

annamanna 2015.07.03. 14:26:53

@mavo: Komolyan sajnálom, hogy eltévedtél az időben, és nem a hitleri Németországba születtél. A te sorsfeladatod lett volna, hogy rávedd a náci kormányt, hogy mentse meg a zsidókat. Kár, hogy ezt elbliccelted, aaaaannyira örülnék, ha rólad tanulhattam volna a törikönyvben - mavo, aki rávette Hitlert, hogy mentse meg a zsidókat. Lehet, hogy csak öt percet kaptál volna a sorstól, hogy ezt hangoztasd, de az micsoda öt perc lett volna!!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.03. 20:46:16

@annamanna:

eleve, hogy erről a kormányról és a menekültek problémájáról neked hitler és a nácik jutnak eszedbe, valami brutális nonszensz.

ha a földhöz vered magadat, az efféle dolgokat lerendezni akkor is az állam dolga volt, van és lesz. és nem azért, mert a gonosz libbantak ezt az ujjukból kiszopták, hanem mert (többek között) különféle nemzetközi szerződések, ensz határozatok és efféle teljesen elhanyagolható apróságok KÖTELEZIK rá a kormányt. amely magyar állam már eddig is finoman szólva ott szabotálta el a kötelessége teljesítését, ahogy bírta.

és nem, még ha megszakadsz az erőlködéstől, akkor sem állítottam soha, sehol, hogy KIZÁRÓLAG az állam segítHETne menekülteken. BÁRKI segíthet, és legmélyebb tiszteletem mindenknek, aki megteszi, de az államon kívül ez senkinek sem a KÖTELESSÉGE. nem az első vérostoba szalmabáb "érvelésedről" van szó, tehát kénytelen vagyok nálad ezt tendenciának tekinteni.

buta vagy, mint a sár, ez a te bajod. és persze vérostobán demagóg is, de ezek speciel összefüggő dolgok, ahogy spec. a szalmabáb érvelés sem éppen a túl magas intelligencia és a magas vitakultúra legbiztosabb jele.

annamanna 2015.07.03. 22:58:06

@mavo: Drágaságom, a szdistáknak (gonosz libbantak) mindenről Hitler meg a nácik jutnak eszébe.

És drágám, de igen, köteles vagy segíteni. Ha arról pofázol, hogy kötelesség segíteni a menekülteken, akkor a szavad épp téged kötelez.
Aki á-t mond, az csinálja is meg az á-t.
Egyébként kuss!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.03. 23:38:12

@annamanna:

"a szdistáknak (gonosz libbantak) mindenről Hitler meg a nácik jutnak eszébe"

wow, újabb gondolatolvasó. vallajm be töredelmesen, hogy nekem a punciról is hitler jut az eszémbe, vagy miféle elmebeteg hülyeséget vársz el tőlem?

"Ha arról pofázol, hogy kötelesség segíteni a menekülteken, akkor a szavad épp téged kötelez.
Aki á-t mond, az csinálja is meg az á-t.
Egyébként kuss!"

értem. azt viszont már kicsit kevésbé értem, hogy miért állsz meg annál, hogy csak a menekülteken legyen kötelességem segíteni?

ugye én nem lelkesedem amiatt, hogy a hajléktalanokat pártunk és kormányunk kriminalizálja, ergó a két tucat magyarnőbaszó terrorista moszlimnigger mellé minimum két tucat húgyszagú hajléktalant is köteleségem kellene legyen befogadni, és természetesen én álljam a kannásborukat is.

na de várjál csak, akkor jönnie kell a két tucat cigánynak is, akiknek persze jó libsi módjára hagyom, hogy először kiraboljanak, aztán leszúrjanak - persze csak szigorúan, MIUTÁN a magyarnőbaszó, terrorista moszlimniggerek felrobbantottak -, és még el sem jutottunk addig, hogy ha szerintem a buziházasság nem ördögtől való, akkor ugyan már járjak elöl jó példával, mert mi az, hogy csak pofázok a szabad buziházasságról, oszt egyetlen egy buzihoz sem megyek feleségül. ah, milyen logikus. :D

aztán jönnének a rákosok, az aidsesek, az ilyen és olyan betegek, az autisták, a kurvák, az emósok, és úgy általában a depressziósok, az alkoholiták és persze a drogosok, és a szegények és persze a munkanélkülieknek is - utóbbiaknak előbb adjak munkát, aztán pofázzak, arról, hogy államnak TALÁN mintha velük szemben is akadnának apróbb-cseprőbb kötelességei - na de amíg nem fogadom be őket (nem fizetem a kezelésüket, nem adok nekik munkát, stb, stb, stb), addig kussoljak a gecibe. :-DDD

zárójelben megjegyzem: kibaszot mázli, hogy egyes mocsadék libsik (mint pl. a babtisták, és nekik nem csak ezért kibaszott nagy respect) erejüktől tellően átvállalják az államtól, ami annak a kutya kötelessége lenne.

azért a dolgok tisztázása végett: nem, nem várom el, hogy felfogd a kötelező, és a megengedett közötti emberfelettien bonyolult különbséget, még megfőne az agyad, a hihetetlen erőfeszítéstől, vagy a gondolkodás kiváltotta szörnyű trauma hatására bekövetkező sokk miatt összeházasodnál egy leszbikussal, vagy nem is tudom, milyen kár esne benned. :-DDD

annamanna 2015.07.04. 01:04:59

@mavo: Igen, ezt mind kötelességed volna megtenni, ahogyan a 10 millió magyarnak is kutya kötelessége lett volna élete és vére árán táplálni és bújtatni a hatmillió zsidót, és mert nem tették meg (az állam helyett), ezért azóta folyamatos a lihegés, a '44-ben nem létező OTP is fizessen, a MÁV tricsilliárd milliárdot fizessen a vagonokért stb.
Sőt, az oroszoknak is kötelességük lett volna, hogy a több száz kilométer széles frontvonalat átrepülve ejtőernyősökkel szálljanak le Auschwitzban és kiskéssel nyírják ki a nácikat. (Ez volt a komoly terve a zsidó világtanácsnak). Mivel nem tették meg, hát átkozottak.

Igen, tehát kötelességed mindazt megtenni, amiért ordibálsz. Mert a magyar civilek 1944-ben is a magyar államot jelentették, nem igaz? Te is a magyar államot jelented, kicsi huszár, csináld meg mindazt, amiért vered a nyálad.
Ebbe beleértve azt is, hogy ha szerinted az állam köteles buzulni, akkor természetesen te is köteles vagy buzulni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.04. 01:39:53

@annamanna:

te most bebasztál, bedrogoztál, sztrókod van, vagy mi a faszomtól írkálsz még a megszokottnál is összefügéstelenebb hülységeket?

és nem, veled ellentétben nem ordibálok, magamból kikelve, hanem teljesen higgadtan leírtam a magyar állam egyik kötelességéről, hogy az neki kötelessége, amire nem én, hanem mindenféle szerződések és határozatok kötelezik - ahogy ezt egyébként teljesen érthetően le is írtam, te viszont ennek az normális értelmezése helyett valamiért inkább instant epeömlést kaptál, és azóta is egyre összefüggéstelenebb baromságokat írkálsz, rutinosan keverted a kötelezőt a lehetségessel, az állam kötelezettségeit a polgárokéval, és ha le merészelem írni a magyar állam egyik kötelességéről, hogy az a kötelessége, akkor én hitlerrel mentetném a zsidókat (ugye eleve nekem MINDENRŐL hitler jut az eszembe, most is én kezdtem el emlegetni ... oh wait ...) és persze kussoljak, ha nem fogadok be menekülteket. :D

sok volt az a kannás mára, drágám, az a gyanúm.

tudod, akárhogy vered magadat, amint befizettem az szja-t, áfát és a többi állami sápot, azzal bizony eleget tettem annak a kötelességemnek, hogy bevételt biztosítsak az államnak az afféle kötelezettségei teljesítésére, mint teszem azt a menekültekkel kapcsolatos ügyek elrendezése. mellesleg az állam a bevételei arányaiban annyit költ menekültekre, mintha én havonta felajánlanék egy tízforintost. grandiőz. :D

annamanna 2015.07.04. 02:55:12

@mavo: A lényeg, kicsihuszár, hogy úgy szájhősködsz, hogy közben még soha életedben nem tettél semmi jót. Te másokat ostorozó megmondóember, annál grandiózusabb erkölcsbajnoknak tűnsz önnön szemeidben, minél semmirekellőbb vagy a valóságban.
www.youtube.com/watch?v=-msutN_OkU4
Korunk önjelölt hőse, akinek démonokkal van tele a feje. Azoktól kéne megszabadulnod, addig nem fogsz békét találni.
Amíg nem vagy hajlandó irgalmasságot gyakorolni, addig minden irgalmatlan, mocskos szájalásod számon lesz kérve rajtad. Jak 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.
www.youtube.com/watch?v=04domJ7F0oY

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.04. 04:34:36

@annamanna:

@annamanna:

"A lényeg, kicsihuszár, hogy úgy szájhősködsz, hogy közben még soha életedben nem tettél semmi jót."

zseniális. :) a gondolatolvasás már kevés, a legújabb dobás, hogy az egész életem történetét ismered.

"Te másokat ostorozó megmondóember, annál grandiózusabb erkölcsbajnoknak tűnsz önnön szemeidben, minél semmirekellőbb vagy a valóságban."

ebben az az igen szánalmas, hogy még mindig onnan indult a most már napok óta tartó agresszív őrjöngésed, hogy le merészeltem írni a magyar állam egyik kötelességéről, hogy az a kötelessége - gondolom ez lenne a te olvasatodban a"száhősködés". :-DDD

napok óta nem csinálsz mást, mint hogy ennek a TÉNYNEK a leírására VÁLASZUL artikulálatlanul őrjöngve, és agresszívennem csinűlsz semmmi mást, mint hogy "másokat ostorozó megmondóemberként" leírod, hogy én ilyen,m eg olyan szarember, szájhős, stb vagyok, illetve szintén emberi voltodból kivetkőzve követelőzöl, hogy én mit tegyek, és mit ne tegyek, btw. már egészen elképesztő baromságokra is felszólítottál. én egészen konkrétan semmit nem követeltem tőled, az erkölcseidről egyetlen szóval sem, és arról sem írtam semmit, hogy nekem bármiféle igényeim lennének akár veled, akár másokkal szemben. lebetűzzem, hátha megérted? s-e-m-m-i-t. igen, leírtam, hogy ostoba vagy, mint a sár, de ez nem erkölcsi számonkérés, hanem a sajnálatos valóság rögzítése.

ha látni szeretnéd ki az, aki itt "másokat ostorozó megmondóemberként" visekedik: ha majd valamikor támad hozzá kedved kedved, fáradj el a tükörig, nézz bele, és meg fogod látni ki az, aki napok óta őrjöngve követelőzik, egészen konkrétan most is éppen egy olyan írásodra válaszolok, amelyben a), "másokat ostorozó megmondóemberként" megbélyegezted az egész életemet, és természetesen engemet is, b) szintén természetesen felszólítasz arra, hogy márpedig tegyem ezt, meg tegyem azt, mert különben haddelhadd, meg végítélet. :DDD avagy bagoly mondja verébnek. :-DDD

és csak hogy tisztázzuk, ugyanis láthatóan eddig sem terjed az agyi kapacitásod, vagy mid: hajszálpontosan nulla közöd van bármihez, amit csinálok vagy nem csinálok, de nem mesélem el neked. ezek ugyanis az én úgynevezett magánügyeim, amihez neked kibaszottul semmi közöd nincs, és természetesen az égvilágon semmit sem tudsz ezekről, mivel te nekem sem a kutyám, se a macskám nem vagy, hogy belepofázz az magánéletembe. majd ha én is agresszíven elkezdek tőled dolgokat megkövetelni, hogy ezt csináld, meg azt csináld, akkor elkezdhetünk tárgyalni arról, hogy ezért cserébe te mit követelhetsz tőlem, és mit nem. addig csak a sárostoba fejedben létezik az a jogod, hogy te engem bármiért is felelőségre vonhatsz, vagy bármit is követelhetsz tőlem. s-e-m-m-i-t nem követelhetsz tőlem, és ha ettől neked vértolulásod lesz, hát igazán sajnálom, de nem az én hibám. :)

ha magamtól elmondom, hogy én ezt, vagy azt csináltam, vagyis önként és dalolva kiadom neked az életem valamely részletét - ami persze felesleges, hiszen te anélkül is tudod, mikor mit csináltam életemben :-DDD -, akkor , és csak akkor jogod van azt mondani, hogy ez szerinted helyes vagy helytelen, és jogod van azt is elmondani, ha te másként csinálnád, ám természetesen az továbbra sem lesz rám nézve kötelező. ha akarom, megfogadom, ha nem akarom, akkor nem. slussz.

visszatérve arra a problémára, amitől elvesztetted a józan eszednek a maradékát is: nekem adófizető állampolgárként jogom van arra, hogy ne tetsszen, ha a magyar állam úgy dönt, hogy akkor ő most nem akarja teljesíteni a kötelességét, amit természetesen nem én követelek meg tőle, hanem az ensz és az eu. igen durva lenne, ha nem lenne hozzá jogom. és iszonyatosan kínos, amikor azért rendezel agresszív őrjöngést, mert ilyen alap dolgokkal sem vagy tisztában. és ismétlem, ha neked az az eltökélt szándékod, hogy ezzel égeted magadat, akkor tedd azt, én nem követelek meg tőled s-e-m-m-i-t.

további kellemes őrjöngést. :)

annamanna 2015.07.04. 05:15:08

@mavo: de drágám, ahogyan viselkedsz, abból egészen konkrétan lehet tudni, hogy még soha életedben nem csináltál semmi jót. Ahogyan te viselkedsz, úgy csak egy velejéig haszontalan ember viselkedik. Aki bármiért is felelősséget vállalt már életében, az tisztel másokat. Te kit tisztelsz saját magadon kívül? Legfeljebb azt, akitől némi hasznot remélsz. De ha csak egy szalmaszálat is kéne keresztbe tenned, amivel mások javát szolgálnád, azonnal kész vagy a kifogásokkal. Nyíltan soha nem mernél szembeszállni senkivel, akit magadnál erősebbnek gondolsz. Úgy viselkedsz, mint a jó öreg iráni macsók, akik a tőlük gyengébbnek gondolt nőket bántalmazzák. Egy féreg van a lelkedben, ami felhasználja az energiádat, a rabja vagy. Amíg nem szabadulsz meg tőle, te magad is féregnek számítasz. Úgy beszélsz, mint egy ördög, pedig ember vagy. Hát próbálj meg feltámadni a halottak közül, elevenedj meg. Ne légy tovább lelki hulla, embereld meg magad.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.04. 06:54:04

@annamanna:

na, akkor nézzók szépen sorban. nem lesz rövid, mert igyexem szájbarágós lenni.

"de drágám, ahogyan viselkedsz, abból egészen konkrétan lehet tudni, hogy még soha életedben nem csináltál semmi jót. Ahogyan te viselkedsz, úgy csak egy velejéig haszontalan ember viselkedik."

értem. konkrétan lehet tudni. :-D tehát ha én azt merészelem álítani, hogy egy államnak talán illene betartani a nemzetközi szerződesekben vállalt kötelezettségeit (lásd még orbán viktor szavait arró, hogy "a bevándorlók szétosztására vonatkozó szabályok, a kvóták Magyarországra nem érvényesek"), vgy mondjuk ajövevényekkel talán mégsem kellene úgy bánni, mint elítélt bűnözőkkel, akkor nekem féreg rágja a lelkemet, velejéig haszontalan ember vagyok - nicsak, hát már megint ki viselkedik "másokat ostorozó megmondóemberként" és "erkölcsbajnokként"? :-DDD

elllenben itt vagy te, aki itt napok óta emberi mivoltodból kivetkőzve őrjöngesz, és "másokat ostorozó megmondóemberként"továbbá "erkölcsbajnokként" nyilatkozol rólam. nem egyszer, nem kétszer, hanem kábé ahányszor írsz nekem. nyilván valami nagyon hasznos és erkölcsös ember kell, hogy legyél különben nyilván nem parancsolgathatnál nekem, és "másokat ostorozó megmondóemberként" és "erkölcsbajnokként" nem nyilatkozhatnál olyanokat, hogy aszongyi, így hirtelenjében előkapva egyet: "a szellemi pöcegödröd mélyéről sipogsz", vagy hát ugye amiket éppen most irkáltál le rólam, merő szeretetből. de természetesen tévedhetek, te így szoktál szerelmet vallani. érdekes nmódszer, nekem nem jön be

és ismétlem, szíved joga, hogy ez legyen a véleményed. most sem akarlak rávenni semmire, csak kifejezem, hogy (számomra) meglehetősen komikus, hogy miután napok óta (és mint a példa mutatja, most is) a feslett erkölcseim, a szellemi pöcegödröm a téma, egy látványos fordulattal lebaszol, mert "másokat ostorozó megmondóember" és "erkölcsbajnok" vagyok. holott én konkrétan egy büdös szót nem ejtettem a te erkölcsidről. persze másokéról sem nagyon.

ha már a jó példánál tartunk, aminek te akkora híve vagy: igazán elöljárhattál volna jó példával. :-DDD

"Aki bármiért is felelősséget vállalt már életében, az tisztel másokat. Te kit tisztelsz saját magadon kívül? Legfeljebb azt, akitől némi hasznot remélsz."

lám, lám ismét előtört valakiből a "másokat ostorozó megmondóember" és az "erkölcsbajnok". :) tegyük félre hogy az ilyen coelhóizmusok milyen semmitmondók és milyen demagógok. természetesen halvány fingod sincs, hogy kit tisztelek, és kit nem. bár speciel ez itt és most nem teljesen igaz, hiszen még fél nap sem telt el azóta, hogy eléggé konkrétan azt írtam: "mint pl. a babtisták, és nekik nem csak ezért kibaszott nagy respect" - de hát téged eddig sem azért szerettünk, mert képes volnál értő, pláne nem szelekív olvasásra :-DDDD.

"De ha csak egy szalmaszálat is kéne keresztbe tenned, amivel mások javát szolgálnád, azonnal kész vagy a kifogásokkal."

lám, a "másokat ostorozó megmondóember", egyben "erkölcsbajnok" csak nem tudja abahagyni. :-DDD pontosan ugyanaz a helyzet, mint az előző állításoddal. fingod sincs ki vagyok, kinek, mikor, miért és miben segítettem. nekem bőven elég, ha én tudom, és azok tudják, akik megköszönték. biztosan szokatlan számodra, de semmi kedvem hirdetni az embereknek, hogy én de geci jófej vagyok. na az ilyesmikben (és valójában egy csomó mindenben) pont egyetértek a názáreti szektavezérrel. idézném őt: "Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván". no, így valahogy, leszámítva persze a képzeletbeli barátot, ai majd megjutalmaz.

(folyt köv.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.04. 07:01:19

@mavo:

(folyt.)

továbbá. hatvanmilliószór leírtam, és már nekem kínos, hogy újabb értetlen hülyének kell a szájába rágnom: nem várom el a menekültek feltétel nélküli befogadását. semmi mást nem szeretnék, csak hogy emberekként kezeljék őket, illetve hogy a magyar állam legyen olyan kedves ellátni a köteleségét, vagyis egyszerűen foglalkozzon velük, illetve igen, nem ártana, ha betartaná a rá vonatkozó szerződéseket, amelyek nagyjából ezer bevándorló befogadását is elvárnák (uramjézus, eljövend a nemzethalál), természetesen nem válogotás nélkül. és hidd el nekem, kis húsom, majd ha találkozom egy hús-vér menekülttel (ami lehet, hogy valójában már megtörtént), akkor jó példával fogok elöl járni, vagyis emberként fogom kezelni. feltéve, hogy ez kölcsönös. de csak azért nem fogok leutazni egy menekülttáborhoz, hogy ezt megtegyem.

de még aki esetleg tényleg a menekültek feltétel nélküli befogadását követeli (azért úgy mutatóba szívesen megnéznék már egy ilyet) annak sem lehet olyan baromságot mondani, hogy amíg ő nem fogad be egy menekültet, addig kuss a neve. a xenofóbok meg addig kusoljanak, amíg legalább egy menekültet nem toloncoltak ki sajátkezűleg, vagy rájuk a példamutatás kötelezősége nem áll fent? jézusom, mennyire szürreális ez már.

"Nyíltan soha nem mernél szembeszállni senkivel, akit magadnál erősebbnek gondolsz."

inkább már nem ismétlem magamat. mindketten tudjuk, mennyit ér, ha elkezdem bizonygatni, hogy de, de, igen. :)

"Úgy viselkedsz, mint a jó öreg iráni macsók, akik a tőlük gyengébbnek gondolt nőket bántalmazzák."

a "másokat ostorozó megmondóember", az "erkölcsbajnok" már majdnem elérte a csúcspontot. eddig még csak a tisztelet hiányától szenvedtem, valamint önző és gyáva voltam, most már nálam gyengébbnek vélt nőt bántalmazok, de legalábbis olyan vagyok, mint azok, akik ilyenek - bármit is akarjon ez jelenteni. :-DDD természetesen mindezt továbbra is úgy, hogy sejtelmed sincs az életemről, nem tudod, mert nem is tudhatod, ki vagyok valójában, összesenannyi fogódzkodód van, hogy a legtöbb dologban nem egyezik a véleményünk, és (nem pusztán ezért) az a véleményem rólad, hogy iszonyatosan ostoba vagy. amely véleményemet egyébként az összes efféle, magabiztos megmondásoddal csak megerősíted bennem. :)

"Egy féreg van a lelkedben, ami felhasználja az energiádat, a rabja vagy. Amíg nem szabadulsz meg tőle, te magad is féregnek számítasz. Úgy beszélsz, mint egy ördög, pedig ember vagy. Hát próbálj meg feltámadni a halottak közül, elevenedj meg. Ne légy tovább lelki hulla, embereld meg magad."

a hab a tortán. gyönyörű, eljutottál a vádaskosásban a kizárólag beavatottak számára elérhető véglegesen irracionális szintig. féreg van a lelkemben, és úgy beszélek, mint az ördög, mert szerintem szerződést nem betartani, és elvben ártatlan emberekkel rosszabbul bánni, mint a rablógyilkosokkal, talán még sem ANNYIRA fájin dolog. ha megtérek, és azt mondom, hogy de, szerződést egyldalúan megszegni remek dolog, és ismeretlen jövevényekkel úgy bánni, mint ha elítélt bűnözők lennének, az még aztán nagyon remek, akkor majd már nem úgy beszélek, mint az ördög? húbaszki, van ám itt egy kis bibi. a már említett názáreti szektavezér is mondott a jövevényekről igencsak hasonlókat, akkor ő is úgy beszélt, mint az ördög, és féreg volt a lelkében? :-DDD hát nem tudom, én eddig azt hittem, ennek még sugallása is istenkáromlásnak számítana. :-DDD

annamanna 2015.07.05. 01:52:11

@mavo: " majd ha találkozom egy hús-vér menekülttel (ami lehet, hogy valójában már megtörtént), akkor jó példával fogok elöl járni, vagyis emberként fogom kezelni. de csak azért nem fogok leutazni egy menekülttáborhoz, hogy ezt megtegyem."

Nem kell sem menekülttáborhoz, sem a határhoz leutaznod: www.facebook.com/groups/1602563053360018/
Ezt a linket följebb egyszer már beraktam. Nyugodtan felveheted velük a kapcsolatot, mert Pesten is vannak menekültek, akiknek segíteni kell (lehet).

Mellesleg lesz egy bevándorlás ellenes tüntetés a Keletinél: betyarsereg.hu/tyirityan-zsolt-a-civilizaciok-osszecsapasa-zajlik-tuntetes-a-bevandorlas-ellen-budapesten/

Ellentüntetők is el akarnak menni (tudok róla, hogy el akarnak menni). Ha gondolod, hogy ez a feladatod, te is elmehetsz....

Már nem azért az egyhúszért, de eleve a segítők többsége nő. (Csakhogy valami konkrét hasznot is meglebegtessek előtted). Már csak emiatt is érdemes körülnézni náluk, vagy a Budapest Bike Maffiánál. Mellesleg a BBM is megy a menekültekhez: www.facebook.com/budapestbikemaffia/posts/1003945642963163 Régebben egy blogger azt írta, ő kifejezetten csajozási szándékkal megy ki a buzifesztiválra, mert ott van támogatóként egy rakás jólelkű liba, akik annyira megértőek és segítőkészek, iszonyú hamar be lehet őket fűzni.
És inkább a lelkes segítők fűzzék be egymást, mint a bevándorlók, nemde? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.07.05. 20:25:58

@annamanna:

továbbra sincs semmi közöd a magánéletemhez ancsipancsi. azt látom, hogy ez számodra frusztráló, de sajnos kénytelen leszel elfogadni vagy előbb, vagy utóbb.

annamanna 2015.07.05. 22:36:25

@mavo: Megnyugtatlak, nem érdekel a magánéleted.
Az viszont nem magánélet, ha semmi hasznosat, értelmeset, mások számára jót nem csinálsz, hanem az eljövendő ítéleted alapja. Lesz ítélet, nem lehet elkerülni, és ha tőlem nem is, ettől a jófej pápától talán elfogadod: www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-ne-feljunk-az-utolso-itelettol-videoval

Vagy ha rá is magasról teszel, akkor fogadd el egy tarotistától: mindennapiszammisztika.hu/2015-juliusi-felszabadulas/?utm_medium=email&utm_source=juliusi-felszabadulas-old

"A tizenötös szám szimbolikus jelentése az “Ördög”, ami rabláncon tartja a lelkedet. Ez a rabság azonban teljesen önkéntes. Rövid távú előnyökért, kényelemért és biztonságért cserébe hajalmos vagy eladni a lelked az ördögnek. Sokszor nem is vagy tudatában a döntésednek. Egyszerűen arról van szó, hogy nem akarod vállalni a rögösebb és több kihívás és természetesen fejlődést jelentő nehezebb utat, helyette inkább a biztos, kiszámítható, könnyű és kényelmes utat választod, ami a pokolba vezet téged.

Ahogy a mondás is tartja: “A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”. Amikor mások megpróbálnak megvédeni téged az élet viszontagságos kihívásaitól, vagy önmagadat próbálod megvédeni tőlük, akkor öntudatlanul is a saját poklodba vezető út köveit fekteted le. Nincs könnyű út, mert a könnyű csak rövid távon kecsegtet előnyökkel, hosszú távon pedig a biztos szenvedéshez vezet. Amikor anyagi vagy érzelmi előnyökért cserébe lemondasz a nehézségekkel járó fejlődésről, akkor nem a boldogságod bástyáit építed fel, hanem lassú szenvedésre ítéled magad."

Al Bundy így adja el a lelkét: www.youtube.com/watch?v=HGMvo0H8qI0

Ne az érdekeljen, hogy a Zorbán mit csinál, hanem keress valakit, akin segíthetsz.

Az alábbi szöveget egy filmesztétikát tanító egyetemi tanárnő írta, nem esik le az ujjáról az aranygyűrű, ha ilyesmit csinál:

"sziasztok, ma 9-től negyed 5-ig kint voltam a faháznál. A délelőtt nagy részében ketten voltunk ...-val (akinek a munkabírásához foghatót nem is nagyon ismerek). Rendbe raktuk a külső közlekedőt, elpakoltunk, felmostunk. Dél körül jött egy busznyi nagyon éhes csapat, szerencsére akkora már többen lettünk - majdnem a teljes készletet lemerítették, kb. 150 szendvicset, egy láda gyümölcsöt, tejet, kekszet. Sok ruhát, cipőt is elvittek. Később is szállingóztak emberek, kb. 60-70 menekült fordult meg.
Amiből nem volt elég: gyümölcs, hátizsák, 41-43-as férficipők, férfi rövidnadrágok.
Az egyik tizenéves srác kérte, hogy hívjuk fel Viberen a szüleit, sikerült is kapcsolatot létesíteni a telefonomon. Az otthon maradt apa kétségbeesetten könyörgött, hogy vegyünk a fiának egy SIM-kártyát, de nem tudtam elhagyni a helyem, nem is biztos, hogy működött volna a telefonjával. (Ha fel tudnánk állítani egy számítógépet a MÁV wi-fijét használhatnánk - ez nagyon hasznos lenne, hogy bejelentkezzenek az otthon maradottaknak.)
Az adományok érezhetően megcsappantak, kb. 6-7 ruha és/vagy élelmiszer felajánlás volt, viszont volt egy teljesen megható is: reggel egy nő kérdezte, hogy mire van a leginkább szükségünk. mondtam napernyőkre és hűtőszekrényre. Pár óra múlva visszatért egy vadiúj jégszekrénnyel, napernyővel és sörsátrakkal - amiket Szabadkán vásárolt (lévén, hogy vasárnap van). Most már 3 hűtőnk van, ami a szendvicsek miatt is nagyon kell, az újat csak holnap szabad beüzemelni. A sátrakat viszont fel lehetne állítani, minél hamarabb."

Rengeteg lehetőség van másokon segíteni, próbáld ki, és meg fogod látni, hogy NEKED JÓ, ha jót teszel, mert érdekes, izgalmas, és nagyon jó érzés. És rá fogsz jönni, hogy nem a Zorbán számít, hanem TE számítasz. Ha az állam nem hajlandó segíteni, annál jobb, mert így sokkal izgibb, és rengeteg hétköznapi embernek lehetősége van arra, hogy saját élményeket szerezzen, ami egyrészt emlékezetes, másrészt kalandos, harmadrészt saját magának írhat fel vele jó pontokat.

www.youtube.com/watch?v=SY4_HO1pNyA

"Én biztatnám azt, aki kilép a sorból"

Lépj ki te is a sorból!

www.youtube.com/watch?v=DgPUPdytGFw

Imrebá 2015.07.08. 23:49:13

@annamanna:

"de drágám, ahogyan viselkedsz, abból egészen konkrétan lehet tudni, hogy még soha életedben nem csináltál semmi jót. "

Magának meg kell térnie ebből az ostoba, előítéletes dumálásból.
Hiába hivatkozik maga Istenre, ha nem tud bemutatni legalább alapszinten logikus gondolkodást és realitásérzéket.
Térjen meg és teremjen megtéréshez illő gyümölcsöket mert a fejsze már a maga virgácsaira (nem véletlenül írtam így) vettetett...
süti beállítások módosítása