Tech

Még mindig a tévé a legnépszerűbb, ha mozgóképet néznénk

Getty Images
Getty Images
Az internetes tartalmakat többnyire egyedül, a sorozatokat már társaságban szeretjük nézni, és az evéshez is szívesen kapcsoljuk be a tévét – derül ki a Samsung reprezentatív felméréséből. A magyarok tartalomfogyasztási szokásait vizsgáló kutatás arra is rámutat, hogy sokan osztják meg a figyelmüket: egyszerre több mozgóképes tartalmat néznek, vagy éppen a tévézés mellett párhuzamosan más társasági vagy önálló tevékenységet végeznek.

Néhány évtizede a tévé még olyan ritkaságnak számított, hogy akár nagyobb társaságok is összegyűltek egy helyen, hogy az aznapi adást közösen nézzék meg. Mára sok háztartásban akár több televízió található, az okostelefonoknak köszönhetően pedig mindenki zsebében ott lapul a személyes képernyőnk. Ezen eszközök segítségével bármikor nézhetünk személyre szabott videókat, azonban még mindig van olyan tartalom, amit szívesebben nézünk meg másokkal.

Az internethez kapcsolódó videókat, tartalmakat a megkérdezettek többsége egyedül nézi

(81%: TikTok, Instagram, Facebook Watch, 68%: YouTube vagy egyéb videómegosztók), míg a zenés szórakoztató, tehetségkutató műsorok, a vetélkedők, a valóság show-k, valamint a filmek és a sorozatok nézése már jellemzően társas tevékenység, ezt barátokkal, családtagokkal, lakótársakkal közösen ülünk le megnézni.

Nem csak a különböző tartalmak esetében figyelhető meg eltérés aközött, hogy inkább egyedül vagy társaságban nézzük; a kutatásból kiderül, hogy az életkor is befolyásoló tényező.

Getty Images

A megkérdezett legidősebb korcsoport (50-65) tagjai nagyobb arányban válaszolták, hogy többnyire egyedül fogyasztanak mozgóképes tartalmat akár internetes, akár klasszikus televízióhoz köthetőt, mint a fiatalabb korcsoportok. Lényeges eltérés a vlogoknál (18-34 éves korosztály 63 százaléka, 35-49 korosztály 65 százaléka, míg az 50-65 korosztály 87 százaléka nézi többnyire egyedül), sportműsoroknál (18-34 éves korosztály 38 százaléka, 35-49 korosztály 38 százaléka, míg az 50-65 korosztály 60 százaléka nézi többnyire egyedül) és a filmeknél (18-34 éves korosztály 28 százaléka, 35-49 korosztály 34 százaléka, míg az 50-65 korosztály 42 százaléka nézi többnyire egyedül) figyelhető meg.

Több képernyőre figyelünk

A multitasking jellemző szokásunkká vált: a videók sokszor háttérzajt biztosítanak egyéb tevékenységek mellé, de sokan vannak, akik két elektronikai cikk között osztják meg a figyelmüket.

A tévéműsorok vagy egyéb mozgóképes tartalom nézése mellett legtöbben valamilyen másik eszközt nyomkodnak, pl. neteznek vagy közösségi oldalakat böngésznek (53%), de vannak, akik esznek (41%), vagy házimunkát végeznek, főznek (34%) vagy családtagjaikkal beszélgetnek (32%). Azok többsége, akik főzéshez vagy étkezéshez kapcsolnak be mozgóképes tartalmat, a televíziót választják (főzés esetén 52%, étkezés esetén 68%), ezt követi az okostelefon (28%, illetve 17%). Akik pedig receptet használnak, 35 százalékban okostelefonon vagy tableten követik azt.

Noha az étkezés és a „kütyüzés” erősen összekapcsolódik, továbbra is népszerű választás kényelmes környezetben filmeket nézni – ezt az bizonyítja, hogy a legtöbben a hálószobában (56%) és a nappaliban (53%) szoktak tévéműsorokat vagy egyéb mozgóképes tartalmakat nézni.

A tartalomfogyasztással eltöltött idő tekintetében a fiatalabbaknál inkább a hálószoba, a legidősebbeknél pedig a nappali dominál.

A kimondottan az internethez kapcsolódó videók kivételével, a megkérdezettek többsége a mozgóképes tartalmat televízión nézi. Bár a tévé elsődleges szerepe a filmek és sorozatok esetén is egyértelmű (68% és 62%), a streaming szolgáltatóknak, illetve az internetes tartalmaknak köszönhetően a számítógép vagy laptop használata is sokaknál megjelenik (20% és 24%). A zenei klipek megtekintése vagy hallgatása esetén a tévét és az okostelefont hasonló gyakorisággal választják (34-34%), míg szépségápolással, divattal kapcsolatos videókat (59%), termékteszteket (48%), vlogokat (53%), YouTube (55%) és TikTok/Instagram/Facebook Watch (78%) tartalmakat a többség az okostelefonján néz.

Még mindig a filmek a nyerők

Az esti híradó megnézése generációkon keresztül a megszokott rutin részét képezte, mára a hírműsorok mellé a közösségi média videós tartalmai is állandó szereplői lettek a mindennapjainknak. Napi szinten legtöbben hírműsorokat és TikTok/Instagram/Facebook Watch videókat néznek, de sokan ülnek minden nap a tévé vagy egyéb eszköz elé filmek vagy sorozatok kedvéért is. A megkérdezettek 96 százaléka néz mozifilmet, 70 százalékuk legalább hetente egyszer, így ez a legszélesebb körben „elterjedt” mozgóképtartalom.

Tízből kilencen sorozatokat is nyomon követnek (91%), illetve ugyanennyien néznek YouTube-on vagy más videómegosztón közzétett videókat vagy ismeretterjesztő műsorokat is.

Az idősebbek az átlagosnál nagyobb arányban (72%) néznek heti gyakorisággal hírműsorokat, ismeretterjesztő műsorokat, valamint sport- és reggeli információs műsorokat, míg a fiatalabbak többnyire sorozatokat, zenei videóklipeket, valóságshowt vagy internethez köthető tartalmakat választanak hetente legalább egyszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik