Közélet

A liftben fojtogatott és fenyegetett egy 13 éves lányt egy férfi Csepelen

Fojtogatott és késeléssel fenyegetett egy férfi egy 13 éves lányt hétfőn Csepelen, egy panelház liftjében – számolt be róla elsőként a Ripost.

Nem sokkal később kiderült, hogy nem ő volt aznap az egyetlen áldozat, tekintve, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság a Telexnek azt az információt adta, hogy egy 33 éves férfi  hétfő délután három és háromnegyed négy között „két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli társasházban”.

A rendőrség nem árult el részleteket a támadásokról, az egyik lány családja azonban nyilatkozott a Ripostnak. Ebből kiderült, hogy a 13 éves lány a nála nem sokkal idősebb bátyjával tartott hazafelé. A fiú kicsit lemaradt, ekkor vette észre, hogy a húgát egy ismeretlen alak követi az épületben, rosszra ugyanakkor itt még nem gondolt. Aztán amikor a lány már a liftben volt a férfi össze-vissza nyomogatni kezdte a gombokat, hogy a lift beragadjon.

„Mondtam neki, hogy ne féljen, mert itt vagyok. Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt. De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz” – mondta a lapnak a fiú, aki csak azt hallotta, hogy a húga ijedten segítségért kiabál. Mikor végül kinyílt az ajtó, a férfi elmenekült, a fiú egyből szólt az anyjának és a szomszédoknak, végül közülük hívott valaki rendőrt.

A lány később elmesélte, hogy amikor bezáródott a lift, a férfi megragadta a nyakát és fojtogatni kezdte, és azzal is megfenyegette, hogy megkéseli. Közben azt követelte tőle, hogy húzza le a nadrágját, de a lány ellenállt.

A támadást rögzítették a biztonsági kamerák, így a rendőrök hamar azonosították és elkapták a férfit, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését. A kislányt támadás után kórházba szállították, mert a nyakán látszódtak a fojtogatás nyomai, de információk szerint már jobban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik