Élet-Stílus

Pumped Gabo nehezen, de kitakarított otthon, akkora élmények érték, hogy posztot írt róla

tv2
tv2
„Mintha megnyerném a választást.”

Nagy nap volt a csütörtök Pumped Gabo számára: a most már dj-karriert építő celeb kitakarított otthon. Akkora élményeket szerzett, hogy kezébe kapta a telefonját, majd megosztotta új tanításait követőinek.

Lehet, páran ki fogtok nevetni, de nekem itthon rendet tartani sokkal nagyobb nehézséggel, halogatással jár, mint bármi más az életben. Keveset is vagyok itthon és akkor pihenéssel töltöm az időt vagy készülődéssel🥴 Néha olyan végletek is előfordulnak, mint a második képen. 🥺 Ez a legnagyobb harc, amit magammal vívok. 😣 Ma ahelyett, hogy reggeli után elmentem volna edzeni, átléptem a komfort zónát és ráerőszakoltam magam a takarításra. ADHD-m miatt sokszor félbeszakítottam – egyszer egy két órás manifesztálással – a napot, de végül befejeztem. 😍 Akkora boldogságot, örömöt, elégedettséget tud adni, hogy az leírhatatlan. Olyan érzés kitakarítani, mintha fellépnék a main stage-en, megnyerném a választást és áthívna életem szerelme egyszerre.

Mint azt írja, az élmény másokkal való megosztása mellett az is célja volt, hogy biztassa követőit: főként abban, hogy amennyiben azt érzik, valami nem az erősségük, akkor is páros lábbal ugorjanak bele a feladatba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pumped Gabo (@pumped_gabo) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik