Belföld

Szlovákiai buszbaleset: három sebesült még mindig életveszélyben van 

Pénteken jelentette be Menczer Tamás, hogy a május 15-i szlovákiai buszbaleset utolsó sérültje is megérkezett Magyarországra. A balesetben egy ember meghalt, 59-en pedig megsebesültek, amikor egy többségében budapesti és miskolci nyugdíjasokat szállító turistabusz belerohant egy kamionba.

Utolsóként egy 77 éves miskolci asszonyt szállítottak át Szlovákiából helikopterrel a miskolci kórházba, őt továbbra is az intenzív osztályon kezelik. Az RTL Híradó telefonon beszélt az idős nő lányával, aki azt mondta, hogy édesanyja egyik lábát amputálni kellett, gégemetszést hajtottak végre rajta, jelenleg is lélegeztetőgépen van, de amikor bement hozzá, éber állapotban volt.

Az RTL úgy tudja, hogy a miskolci asszonyon kívül még két másik idős asszonyt ápolnak életveszélyes sérülésekkel a miskolci kórházban, akiket pedig hazaengedtek, azoknak a miskolci önkormányzat próbál segíteni például azzal, hogy segít nekik eljutni a különféle kezelésekre.

A szlovákiai rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Kapcsolódó
RTL: Ugyanannak a cégnek a buszai baleseteztek Szlovákiában és Budapesten
A Szlovákiában szerencsétlenül járt utasok többsége miskolci.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik