Gazdaság

Önkéntes árstopot fontolgat a brit kormány

Matt Cardy/Getty Images
Matt Cardy/Getty Images

Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett, írja az MTI.

A vasárnapi brit sajtó által idézett kormányzati források hangsúlyozták, hogy nincsenek tervek kötelező érvényű árplafon bevezetésére.

The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak a londoni pénzügyminisztérium egy illetékese elmondta: az élelmiszerek árinflációja a kormány által korábban vártnál sokkal makacsabb, és nehéz letörni. A lapnak nyilatkozó más kormányzati tisztviselők szerint az ügy jelenleg tervezés alatt áll, az áruházláncokkal folytatott tárgyalások korai szakaszukban járnak.

A Downing Street egyik illetékese úgy fogalmazott: a szupermarketek nem dolgoznak nagy árrésekkel, de akkora a nyomás, hogy a kormány együttműködik az áruházakkal a fogyasztói árak csökkentésének minden lehetséges módja érdekében.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak Nagy-Britanniában átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak áprilisban, mint egy évvel korábban. A tizenkét hónapra számolt brit infláció tavaly szeptember óta most jár először az egyszámjegyű tartományban, de fő hajtóereje – az előző hónapokhoz hasonlóan – továbbra is az élelmiszerek drágulása volt.

Az ONS kimutatása szerint ebben a termékkategóriában átlagosan 19,1 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak az áprilissal zárult tizenkét hónapban a márciusi 19,2 százalékos éves élelmiszerdrágulás után.

Az inflációs kosáron belül ez az összetevő több mint négy és fél évtizede nem drágult az utóbbi hónapok ütemeihez hasonló mértékben. A statisztikai hivatal indikatív visszatekintő modellszámításai alapján legutóbb 1977 augusztusában volt a mostaninál gyorsabb az élelmiszer-árinfláció Nagy-Britanniában: akkor 21,9 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik