Akkora a válság, hogy az államtitkár szerint annak terhéből már a hajléktalanellátóknak is ki kell venni a részüket

belföld
2022 december 04., 12:32
comments 48

December elsején, amikor Novák Katalin aláírta és kihirdette a szociális törvény módosítását, a kormány egy másik, szintén a szociális ellátással összefüggő rendeletet is hozott. Meg is írtuk erről, hogy „a szociális ellátórendszer veszélyhelyzeti működéséről” szóló rendelet szerint a háborús veszélyhelyzetben „a szociális alapszolgáltatás, a szakosított ellátás, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak fenntartója” eltérhet a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételektől.

Jámbor András országgyűlési képviselő – némiképp eltérve a szabályoktól – erről a kormányrendeletről is tett fel kérdéseket a parlament Törvényalkotási Bizottságában. Miért gondolja a Belügyminisztérium, hogy mondjuk egy hajléktalanellátó intézményben öt szakember helyett elég csak egy egy éjszakára? – hangzott az egyik kérdés.

A Belügyminisztérium részéről Felkai László közigazgatási államtitkár válaszolt, aki leszögezte, hogy ez vészhelyzetre vonatkozó rendelet, tehát a kormány sem szeretné állandósítani. Arról is beszélt, hogy a rendelet az ellátó intézmények létszámkorlátját is feloldja, hisz „nem tudnak hirtelen új épületeket felhúzni”. Ugyanakkor kiderült, hogy a válság hol tart:

„Mindenkinek kell valami terhet vállalni. A magánháztartásoknak is. A hajléktalanellátók miért ne vállalhatnák azt a terhet, hogy összébb húzódnak és kevesebb négyzetméter jut. Egyszerűen erről van szó” – mondta.

link Forrás

Felkai államtitkár válaszát 4:09-től lehet meghallgatni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.