Panaszt tettek a szülők egy floridai iskolaigazgató ellen, miután megmutatta a Dávid-szobrot a hatodikos diákjainak

elmebaj
2023 március 24., 08:57

A floridai Tallahassee egyik magániskolájának igazgatója, Hope Carrasquilla azután kényszerült lemondani, hogy három hatodikos gyerek szülei panaszt tettek, miután „felzaklatta a gyerekeiket”, amikor a művészeti órán bemutatta nekik Michelangelótól a Dávid-szobrot és az Ádám teremtése című freskót, valamint Boticellitől a Vénusz születését.

photo_camera Fotó: Leemage via AFP

A három szülő közül kettő azt szerette volna, ha előzetesen értesítették volna őket a tanóráról, a másik szülő pedig arra panaszkodott, hogy a tanóra pornográf volt. A tantestület elfogadta, hogy a szülői jogok a legfontosabbak, ezért előzetesen értesíteni kell őket az „ellentmondásos” órák előtt.

Ugyanakkor az iskolaszék elnöke, Barney Bishop azt mondta a Slate-nek, hogy nem egyedül ez az ügy vezetett az igazgató lemondásához. Állítása szerint az alkotások bemutatása miatti panaszok fel sem merültek a rendkívüli testületi ülésen. Szerinte nem az a kérdés, hogy a gyerekek láthatják-e a klasszikus műveket. De Bishop azért azt is megemlítette, hogy a tanár azt kérte a gyerekektől, ne szóljanak erről a szüleiknek. A vezetőség ragaszkodik ahhoz, hogy a szülőket előzetesen értesíteni kell erről. „Nem fogjuk megmutatni a teljes Dávid-szobrot az óvodásoknak. Nem fogjuk megmutatni másodikosoknak. Dávid teljes szobrának megmutatása bizonyos életkorban megfelelő. Ki fogjuk találni, hogy ez mikor van. És nem kell az egész szobrot megmutatni! Talán az óvodásoknak csak a fejét mutatjuk meg. Meg lehet mutatni a kezeket, a karokat, az izmokat, azt a gyönyörű munkát, amit Michelangelo a márványban végzett, anélkül, hogy az egészet megmutatnánk” - mondta Bishop.