Ki az az orosz nő, akit Putyin mellett szintén köröz a hágai Nemzetközi Bíróság?

külföld
2023 március 24., 18:02

A hágai Nemzetközi Bíróság (ICC) március 17-én jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. A hágai bíróság közleménye szerint megalapozott a gyanú, hogy Putyin személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és Oroszországba szállításáért.

Az orosz elnök ellen kiadott elfogadóparancsról az elmúlt napokban rengeteget lehetett hallani, kezdve azzal, hogy hogyan fenyegették meg az oroszok az ICC-t, egészen odáig, hogy a magyar kormány sietett közölni, Magyarország nem tartóztatná le Putyint. Aarról kevesebb szó esett, hogy az ICC nemcsak Putyint körözteti: szintén elfogatóparancsot adta ki Marija Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal „gyermekjogi biztosa” ellen, azzal gyanúsítva őt, hogy jelentős szerepet töltött be a gyerekek kényszerdeportálásában.

Az elrabolt gyerekek

Az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdete óta hallani arról, hogy az orosz hatóságok gyerekeket ragadnak el a megtámadott országból, akiket aztán orosz családokhoz helyeznek el, és megpróbálják őket „átnevelni”. Az ICC főügyésze, Karim Khan szerint azért is kérték az elfogatóparancs kiadását, mert a hivataluk több száz gyerekről tud, akiket árvaházakból és gyerekotthonokból raboltak el.

Emellett tudni olyanokról, akik pár hetesnek ígért táborba érkeztek Oroszországba, de nem térhettek haza, és olyanokról is, akik a háború alatt váltak árvává. Oroszország a kezdetektől fogva humanitárius akcióként igyekszik keretezni a történteket, míg Ukrajna szerint népirtást követnek el.

Az orosz gyermekjogi biztos hivatala által közreadott képen Marija Lvova-Belova látható, amint gyerekeket hoz át Donyeckből Oroszországba tavaly szeptemberben
photo_camera Az orosz gyermekjogi biztos hivatala által közreadott képen Marija Lvova-Belova gyerekeket hoz át Doneckből Oroszországba tavaly szeptemberben

A gyerekek többsége a részben vagy egészében orosz ellenőrzés alatt álló keleti területekről, így a herszoni, a harkivi, a zaporizzsjai régiókból, illetve Doneckből és Luhanszkból került át Oroszországba. Az, hogy hány gyerekről van szó, nem egyértelmű: Moszkva korábban 1400 ukrán gyerek befogadását ismerte be, arra hivatkozva, hogy ők mind árvák voltak, míg más alkalommal azt közölték, hogy legalább kétezer kísérő nélküli fiatalkorú kelt át a határon a „különleges katonai művelet” kezdete óta. Emellett több száz olyan gyerek lehet még az országban, akik csak a pár hetes táborra érkeztek, de nem mehettek haza. Tudni esetekről, amikor evakuációs buszokra felkerülő gyerekek kerültek orosz állami gondozásba, illetve olyanokról is, amikor az oroszok által ostromlott városok köré felállított ellenőrző állomásokon szakítottak el gyereket a családtagjaitól.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.