MÚLTIDÉZŐ KÉPESLAPOK

Gyorsan távolodunk azoktól a papíralapú évektől, amikor a légitársaságok képeslapokon is reklámoztak egy-egy repülőgéptípust. Ebbe az albumba a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években, nyugati társaságok által kiadott, itt-ott kissé megviselt képeslapok közül válogattam, az újabbak talán majd később lesznek érdekesek. A felsorolt légitársaságok közül több megszűnt vagy már régen nem repüli azt a típust, amelyre egykor még ebben a formában hívta fel az utazók figyelmét.

card-b707-world.jpg

Az amerikai World Airways sok légitársasághoz hasonlóan a Boeing 707-essel lépett be a jetkorszakba. A képeslapon szereplő gép 1963-tól tíz évig repült a magát a világ legnagyobb charter légitársaságaként reklámozó cégnél. A végzete kolumbiai üzemeltetőjénél érte utol 1983 márciusában, egy három hajtóművel megkísérelt felszállás közben.

card-b747-twa.jpg

Twin Globes - két glóbuszban a TWA felirat. Sokak szerint ez az 1962 és 1975 között használt festésminta állt a legjobban a Trans World Airlines Boeing 747-eseinek.

card-b747-national.jpg

A floridai székhelyű National Airlines rövid púpos Boeing 747-100-asa. A napsütötte déli államban termesztett narancs és grapefruit ihlette az Instant Florida / Sun King elnevezésű festésmintát.

card-b747-united.jpg

A United Air Lines 1970. június 30-án vette át első 747-esét, egy 100-as változatot. A púpban lévő Red Carpet Room nevű szalonba akkor még csigalépcső vezetett fel.

card-b747-american.jpg

Boeing 747-es 1970-től repült az American Airlines színeiben. A cég két évvel korábban, 1968-ban vezette be ezt az arculati mintát, amely 2013-ig volt érvényben, a leghosszabb ideig a nagy légitársaságok között.

card-dc9-klm-2.jpg

A holland Koninklijke Luchtvaart Maatschappij (KLM) a Douglas valamennyi kereskedelmi típusát üzemeltette. 1966-tól kezdve 25 darabot rendszeresített és 1989-es kivonásáig 770 ezer órát repült az utazók körében népszerű DC-9-es típussal, amelyet hazai géppel, a 2017-ben szintén kivont Fokker 100-assal váltott le.  

card-dc9-klm-1.jpg

A PH-DNG lajstromjelű DC-9-32-es az 1961-ben bevezetett festésmintával, gyönyörű felhős háttér előtt. A City of Rotterdam nevű gép 1967-től húsz évig erősítette a holland nemzeti légitársaságot.

card-caravelle-sabena.jpg

Amikor a hatvanas években a Sabena kiadta ezt a mára meggyűrődött képeslapot, a Sud Aviation Caravelle még javában üzemelt a belga nemzeti légitársaság színeiben. Harminc évvel később a versenytársak „segítő” keze inkább belökte, mint kihúzta a bajból a gondokkal küzdő Sabenát és a társaság 2001-ben csődbe ment.

card-caravelle-sabena-2.jpg

A képeslapok hátoldalára legtöbbször csak a gépek főbb műszaki adatai kerültek, az amerikai légitársaságok pedig az adott repülőgép komfortfokozatát hangsúlyozták. Ezt a sárguló képeslapot előre címezték a budapesti Sabena iroda címére, amely a mai WestEnd City Center helyén volt. A feladó jegyvásárláshoz kérte az iroda közreműködését.   

card-b737-lufthansa-2.jpg

Az akkor még nyugatnémet Lufthansa City Jet-ként kategorizálta Boeing 737-eseit, például ezt a B 737-100-ast. A társaság legismertebb 737-ese a Landshut nevű, D-ABCE lajstromjelű gép lett, bár az olyan ismertségre aligha vágyott bárki is, mint ami a 181-es járatnak kijutott.

card-b727-lufthansa.jpg

Europa Jet - így szólt a Boeing 727 elnevezése a Lufthansánál. A 737-eshez hasonlóan ezt a típust is Pratt & Whitney JT8D hajtóművek tolták előre, csak egy másik változat, és három volt belőlük.

card-b707-lufthansa.jpg

A Lufthansa hosszú távú útvonalain használt és ennek megfelelően Intercontinental Jet kategóriába sorolt Boeing 707-300-asai közül erre a képeslapra a D-ABOS lajstromjelű, 1963-as gyártású gép került. A négy hajtóműves klasszikus megmenekült a szétbontástól, 1995-óta egy múzeumban látható Chilében.

card-a300-lufthansa.jpg

A Lufthansa a hetvenes évek közepén rendszeresítette az Airbus A300-ast, amelyek kivonásuk után Amerikába, Iránba és Törökországba kerültek. Az A300-as utolsó, 600-as változata ugyanúgy 280 utasférőhelyes volt a Lufthansánál, mint a  cég négy hajtóműves A340-esei.

card-b727-hapag.jpg

Patinás hajózási társaságok 1970-es egyesülésével létrejött a német Hapag-Lloyd, majd két évre rá megalakult a légiszállítással foglalkozó leányvállalatuk is azzal a céllal, hogy a hajóútra induló utasokat eljuttassa a kikötőkbe. Az akkor felfutó turizmusnak köszönhetően a repülőgépeket később közvetlen charter utakra is beállították, elsősorban a mediterrán térségben.

card-b737-olympic.jpg

Boeing 737-200-as a 2003-ban megszűnt görög Olympic Airways képeslapján. Ez a gép is helyet kapott az Olympic tárgyi emlékeiből és néhány repülőgépéből létrehozott múzeumban Athén régi nemzetközi repülőterén, de mivel a bezárt reptér helyén lakópark, hotel, kaszinó és yachtkikötő épül, a kiállításnak költözni kellett és ezzel a megőrzött 737-es jövője is kérdésessé vált.

card-b747-swiss.jpg

A Boeing 747-est 1971-től repülte a Swissair. A B 747-300-ason látható festésminta - amelyet a német Karl Gerstner tervezett az ötvenedik születésnapját ünneplő svájci légitársaságnak - 1980-1995 között volt használatban.

card-dc9-swissair.jpg

Ugyancsak a Gerstner-féle festésmintát viseli ez a DC-9-51-es. A HB-ISO 1975-ben került a Swissair-hez, majd ’88-ban, a típus kivonásakor a Scandinavian-nek (SAS) adták el. Utolsó üzemeltetője a Hawaiian lett, végül az amerikai repülőgépek temetőjébe, a Mojave sivatagba került, ahol szétbontották.  

card-iraqi-b737.jpg

A nyolcvanas években kiadott képeslapra az 1945-ben alapított Iraqi Airways egyik Boeing 737-200-asa került. A hosszú évekig szankcionált légitársaság ma is repüli a típust, de természetesen már nem a 200-as változatot. Éppen az elmúlt hetekben vették át első Max 8-asukat, amelyet több is követ majd a tavasz folyamán. 

card-b747-iraqi.jpg

A YI-AGN lajstromjelű Boeing 747-200-ast 1976-ban kapta meg az Iraqi Airways, de a fotó már a nyolcvanas években készült. Azokban az években az iraki Jumbók rendszeresen megfordultak például Londonban vagy Frankfurtban, összekötve Szaddam Huszein országát a nagy európai repterekkel.

* * *

Fotó: Air Base archív az American Airlines, a Hapag-Lloyd, az Iraqi Airways, a KLM, a Lufthansa, a National, az Olympic, a Sabena, a Swissair, a TWA, a United Airlines és a World Airlines által kiadott képeslapokból