médiaszereplés

A dollármédia nevében köszöntötte munkatársunk a köztévé nézőit – és egyéb kalandjaink a kormánymédiában

Gőzerővel dollármédiázik a Fidesz-érdekű és -lelkű média. Természetesen ennek során az Átlátszó is sorra került. Mit sorra került! Egyenesen az amerikai valuta honi nyilvánosságban való térnyerésének úttörőjeként került bemutatásra.

Történt ugyanis, hogy az „Origo” fedőnevű alegység kioknyomozta lapunk impresszumát, nyilvános beszámolóit és a rólunk készült Wikipédia-oldalt. A név nélküli, pontosabban „Origo” megjelölésű szerző ehhez hozzácsapta néhány politikus nevét, továbbá az elmúlt évekből – az Átlátszó összbüdzséjében nem túl meghatározó – egy 16, egy 5,5 és egy 15,2 milliós támogatást vagy pályázati pénzt, valamint egy 2014-es, a kormánypropagandára ironikusan reagáló, „Soros Army Budapest” feliratú pólót, amely merchandising termékként szolgált.

Az ördögi hálózat feltárásának lényege, hogy az Átlátszóhoz így-úgy kötődő személyek máskor és más alkalmakból kapcsolatba kerültek politikusokkal, illetőleg pályáztunk olyan szervezetekhez, amelyek más ügyekből kifolyólag más időpontokban együttműködtek külföldi állami intézményekkel vagy éppen Soros Györggyel.

„Cikk” az „Origón”

Az „Origo” közölte még az Átlátszó főszerkesztőjének közös fotóját Judith Sargentinivel. A kép amúgy Bodoky Tamás Facebook-oldaláról származik, és rögvest Balog Zoltánnal és Gulyás Gergellyel készült közös felvétel után található meg a fényképek között. Az „Origo” „„információi”” azután bejárták a kormánymédiát a Magyar Nemzettől a köztévén át a megyei lapokig. Azt azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy menet közben az Átlátszó főszerkesztője milyen változáson ment keresztül.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

S mint várható volt, beindultak a kormányinfluenszerek is, akik szponzorált videóikban leplezték le a dollármédiát. Nyilvánvalóan az Átlátszó ezúttal sem maradhatott ki, és sikerült magunknak megnyerni a „másodvonalas söprögető” titulust.

Úszunk a dollárban, de beállunk söprögetni

A kisfilmeket – nem meglepő módon – a Megafon központ hirdeti. Ezt a tényt a hirdetés alatt feltünteti a Facebook, de bővebbet is megtudhatunk, ha megnézzük a hirdetést – stílszerűen egy dollárjelre kattintva.

Dollár, jel, média

Persze, nem dollárban, hanem kemény magyar forintban fizettek a megjelenésekért. Kíváncsiak voltunk, mennyit. Nos, csak a dollármédiázásért (tehát nem az általában vett dollárbaloldalizásért vagy a politikai ellenfelek egyéb jellegű szapulásáért vagy más tartalomért) és csak az elmúlt két hétben már tízmilliót költöttek a megjelenésekre.

Drágaságok

Az eset különös szépsége, hogy azt a tényt, amelyből a dollármédiázásba forduló dollárbaloldalizás kiindult, az Átlátszó tárta föl. Tehát azt, hogy a 2010 előtti politikai élet jelentős figurái állnak amögött a cégcsoport mögött, amelyik az ellenzéki kampányok adatgyűjtéseit és adathasznosításait intézi, és amely cégcsoporthoz annak az összegnek a nagy része is megérkezett, amelyet Amerikából küldtek Márki-Zay Péter mozgalmának.

A levitézlett óbaloldal propagandagépezete nyelte el a hárommilliárdos amerikai demokráciasegély túlnyomó részét | atlatszo.hu

A titkosszolgálati, rendvédelmi és adóhatósági adatokat összegző NIK megállapításai szerint az AD által elutalt többmilliárdos összeg túlnyomó része annál a baloldali befolyásolási masinériánál kötött ki, aminek a működéséről közel három évvel ezelőtt, a 2019-es önkormányzati választások után az Átlátszón írtunk elsőként.

A volt miniszterelnök-jelölt erről nyilatkozott is portálunknak. Arról, hogy hárommilliárd forintnyi támogatás érkezett a tengerentúlról a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM), mely pénzt Korányi Dávid, a Főpolgármesteri Hivatal volt munkatársa által fémjelzett Action for Demokracy nevű szervezet gyűjtötte a magyar ellenzék érdekében.

A hódmezővásárhelyi polgármesterrel folytatott beszélgetésben szóba került, hogy miként értesült arról, hogy „pénz áll a házhoz”, mikor és hogyan találkozott Korányi Dáviddal, tudott-e Szigetvári Viktor korábbi vásárhelyi tevékenykedéséről, és ez mennyiben jelentett ajánlólevelet, illetve válaszolt a Datadat-os munkavégzést, a különféle szerződéskötési és utalási időpontokat firtató kérdéseinkre is.

Átlátszó Podcast, Ep.15 (2022.12.02) – Beszélgetés Márki-Zay Péterrel

Az Átlátszó tizenötödik podcast-epizódja. A beszélgetés vezetője Hont András Sarkadi Nagy Márton újságíróval és Márki-Zay Péterrel, az ellenzék idei miniszterelnök-jelöltjével beszélgetett az óbaloldali adatgyűjtő céghez fűződő viszonyáról, a „kultúraváltásról” és több más mellett Gyurcsány Ferenc pártjáról. Az adás felvétele 2022. november 29-én volt.

A műsorban elhangzott, hogy az Átlátszó által korábban bemutatott Bajnai-Szigetvári-féle Datadat már januárban dolgozott az MMM-nek, a szerződés aláírására viszont csak március végén került sor, de az első utalás pár nap múlva már meg is érkezett az április 3-án esedékes választás előtt. Arra, hogy itt nem „lepapírozásról” volt-e szó, Márki-Zay úgy felelt: „simán el tudja képzelni”.

És akkor egy újabb csavar a történetben: a beszélgetés Fidesz-berkekben is föltűnhetett, ugyanis a megafonos csatornákon a lepapírozásról szóló részt videóban kezdték terjeszteni, az Átlátszót, illetve annak munkatársát hiteles forrásként tekintve és a videóra szintén milliókat ráköltve.

Durva részletek

E kettős hozzáállás tetten érhető volt abban is, hogy a napokkal korábban a dollármédiás lejárató írásról szintén beszámoló közmédia vendégnek hívta az Átlátszó újságíróját az M1 beszélgetőműsorába.

Hont András a ziccert ki nem hagyva a dollármédia nevében köszöntötte a nézőket.

A beszélgetés során azután később is szóba került a téma. Munkatársunk kifejtette, hogy valóban nem lényegtelen, hogy kik a donorok, és ezzel kapcsolatban a legfontosabb feladat, hogy ez nyilvános legyen. De hogy egy lap „kit szolgál”, annak megállapításához – nincs mese – el kell olvasni, ami benne van.

Hont, Kiszelly, Megadja, Schiffer / 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás / #43

hiradohu #48perc #lánczitamás Ezen a héten Hont András, az Átlátszó újságírója, Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Megadja Gábor eszmetörténész és Schiffer András ügyvéd lesznek Lánczi Tamás vendégei a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor következő adásában. 00:00 Világok harca 28:09 Brüsszeli pofonok 43:52 Musk: Őrült, gazember vagy szabadságharcos?

Az Átlátszó elsősorban a közpénzfelhasználással és a közhatalom-gyakorlással foglalkozik, s mivel Magyarországon több mint 12 éve a Fidesz van hatalmon, anyagaink elsősorban a kormánypártot érintik. Ugyanakkor csupán az elmúlt évben vendégünk volt Demeter Szilárd, Pesti László vagy Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő, de kérésünkre írt elemzést a fent többször szóba kerülő Deák Dániel is.

Ezúton is köszönjük nekik, hogy rendelkezésünkre álltak, ahogy kollégáink is állnak rendelkezésre, ha munkánkról kell beszámolni. Mi ugyanis – dollárban úszás ide, dollárban úszás oda – nem tudunk milliókat elkölteni a Facebookon, amely felület – mivel az Átlátszó nem barátja a nagyvállalatoknak, a techóriásoknak sem – előszeretettel tünteti el tartalmainkat. Viszont minden olvasó, hallgató, néző fontos nekünk, rendelkezzék bármilyen pártállással.

A nyitókép egy megafonos videóból való – várjuk pénzembereink jelentkezését!

Megosztás