Ingyenes koncerteket ad gyerekeknek a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar

brown violin
Photo by Ylanite Koppens on Pexels.com

A 6-18 év közöttiek számára a következő évadban is díjmentesen váltható bérlet és belépőjegy a Pannon Filharmonikusok (PFZ) bérletes budapesti és pécsi koncertjeire, míg a baranyai vármegyeszékhelyen folytatódik a fiatalokat megcélzó Flört-sorozat is – tájékoztatta a pécsi zenekar az MTI-t.

A komolyzenei együttes csütörtöki közleményében emlékeztettek: a zenekar tavaly ősszel indította el kezdeményezését, amelynek keretében díjmentesen kínálja budapesti és pécsi koncertjeinek bérleteit és jegyeit a 6-18 éveseknek.

Közölték: a PFZ nem titkolt célja az, hogy bizonyítsa: a klasszikus zenei koncert az egész család számára élmény, így a szülők és a nagyszülők a gyerekekkel és az unokákkal közösen, azonban plusz anyagi teher nélkül élhetik át a kulturális kikapcsolódás örömét.

Kiemelték: a várandós kismamáknak szóló programjaik mellett az óvodásokat, kisiskolásokat, felsősöket és fiatal felnőtteket is megcélozzák a következő évadban is.

A Pécsen négy koncertet kínáló Flört-bérlethez a 6 és 18 év közöttiek 100, a 19-26 évesek 80, a 27-35 évesek pedig 60 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá – hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a sorozatban a legkiválóbb művészek előadásában és dirigensek vezényletével élvezhetik a fiatalok a klasszikusnak írt és klasszikussá vált darabokat.

Az évad egészéről, a koncertekről és a bérletekről, a fiataloknak szóló kedvezményekről a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Hangszeren szeretnél tanulni? Válaszd ki a kedvencedet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .