2023. február 11., szombat

Mariaorter Wöhrd

A Naab torkolata alatt fekvő Mariaorti-sziget mintha az ezer finn tó valamelyik fagyos szigete lenne. Ezt az érzetet keltette a januári hóesés, a sziget sziklás partja, a körülötte szinte álló víz és a tudat, hogy a Duna egyik legészakibb szigetéről van szó. 1977-ben majdnem elárasztotta a regensburgi duzzasztómű, pedig kialakulását tekintve valószínűleg az egyik legérdekesebb dunai szigetről van szó.

Kilátás a Mariaorti-szigetre a Naab torkolatától

Maraort külsőre úgy néz ki mint egy átlagos, nagyobbacska bajor tanyabokor. Ahhoz képest, hogy viszonylag közel fekszik Regensburghoz, mindössze 120 lakosa van. Regensburg-Prüfening tulajdonképpen a szemközti parton helyezkedik el, a 8-as nürnbergi út pedig szervesen kapcsolja be a város agglomerációjába. 

Tájékoztató jellegű támla a szigeten, ingyen elvihető ismertetővel. Ilyet se látni mindenhol.

Mariaort nevezetességét és névadóját a Duna első nagyobb mellékfolyója, a Naab választotta el a falutól, amíg fel nem épült a szépen ívelt kerékpáros híd fölötte. A XIV. században felépült Mariä Himmelfahrt zarándoktemplom 1774-1776 között épült át barokk stílusban, és uralkodik ebben a formában a Duna és a Naab összefolyása fölött. Míg a zarándoktemplom a Naab fölé magasodik, addig a hozzá tartozó Szent Kereszt kálváriatemplom a Duna mellett található. A két katolikus templomban tartott misék élvezhetőségéből bizonyára sokat levon a közvetlenül mellettük haladó kétvágányú vasútvonal. Alig fél óra alatt legalább nyolc tehervonat haladt át a großprüfeningi vasúti hídon. Mindenesetre a hídról remek kilátás nyílik a Mariaort melletti szigetre.

A Naab torkolata fölé emelkedő zarándoktemplom (jobbra) és a kálváriatemplom (balra).

Mivel a Mariaorti-sziget egy része szántóföldi művelés alatt áll, tehát valahol be kell jutniuk a földbirtokosoknak. Ezt a célt szolgálja a felső csúcs közelében megépített keresztgát, melyen kikövezett út vezet keresztül. Mivel nem áll rendelkezésemre korabeli légifotó sorozat, így nehéz megmondani, hogy ez a gát eredetileg folyószabályozási céllal készült-e, és ez tette később lehetővé a sziget felszántását, vagy már eredetileg is a gazdálkodók érdekében épült. Valószínűleg köze lehetett a regensburgi duzzasztómű felépítéséhez, mindenesetre 1945-ben még nem létezett a gát. 

Bejárat a szigetre, áteresszel.

A bevezetőben említett tó párhuzam különösen a szigetre vezető keresztgátnál szembeötlő. Ezen létezik egy áteresz, csakhogy ebben áll a víz, nem áramlik keresztül rajta. Valószínűleg egy másik áteresz is létezhet, mert a duzzasztás ellenére is van minimális esése a folyónak a duzzasztóműhöz képest felvízi szakaszán. Erre utalhat az a kisebb örvény, ami a keresztgát felett pörgeti az uszadékfát, de az alvízi felbukkanását nem lehetett megfigyelni. Ugyan ez egy dunai sziget, de mielőtt a keresztgát felépült volna a mellékágban gyakorlatilag a Naab vize folyt, ami ezen a rövid szakaszon még nem tudott teljesen elkeveredni a Dunáéval.

Mariaorter Wöhrd 1945.
A sziget a kép bal szélén látható, nagyobb kiterjedésű, mint manapság.

Több, egymástól független forrás is arról számol be, hogy a Naab vize nem csak a Mariaorti-sziget mellékágát töltötte ki egykor, hanem a torkolat is jóval lejjebb, Regensburg városánál volt. A Naab és a Duna hat kilométeren keresztül folyhatott egymás mellett, miközben mindössze egy vékony, legfeljebb pár tíz méter széles földnyelv (a Mariaorter Wöhrd, a XIX. századra lefűződött Winzer-sziget és a regensburgi Wöhrd-ök közös őse) földnyelv választotta el őket. A Regensburg római kori történetével foglalkozó "Regensburg zur Römerzeit c. kiadvány belső borítóján is ezt a hidrológiai szempontból rendkívül szokatlan helyzetet látni. Mivel a regensburgi Oberer Wöhrd parkban álló tábla is azt állítja, hogy a sziget egy XIV. századi árvízi katasztrófa (talán pont a Magdaléna-árvíz 1342-ben) következtében jött létre, ez az elmélet mindenképpen a német tudományos élet részét képezi. 

Fasor, kőszóráson.

A Mariaorti-sziget valójában három részből áll, ami a duzzasztás miatt van. A megemelt vízszint elárasztotta a sziget alacsonyabban fekvő részeit és ezáltal leszakított belőle darabokat. Egy ilyen vékony, íves darab található a Naab-torkolat felé eső csúcsnál. Ez gyakorlatilag egy kőszórás, ami kijelöli a sziget régi partvonalát, amit kihangsúlyoznak a rajta felnőtt égerfák. Száraz lábbal nem lehet rá átkelni. 

Már itt is megjelentek. Hódcsapás a belső meder mentén.

A művelés alatt álló szigeten a könnyű bejárás miatt is sok ember fordul meg. A gazdákon kívül találkozni itt futókkal, evezősökkel (a sziget külső oldalán kisebb kikötő is létesült), sőt természetvédőkkel is. A sziget egyes részein jelenleg "természet-visszavadítás" zajlik, miután a németek rájöttek, hogy a duzzasztómű felépülése helyrehozhatatlan károkat okozott a dunaparti élővilágban. A felszámolt ártér lehetővé tette, hogy az intenzív mezőgazdaság a kikövezett folyóparton vegetáló egy sornyi égerfáig tartson. Most néhány parcellán próbálják tagolni a folyópartot, a művelés alól kivont területeken pedig a természetes vegetáció visszahonosítása folyik. Télen ugyan ebből nem sok látszódik, de a kihelyezett tájékoztató táblák bizakodásra adhatnak okot. A BUND Naturschutz in Bayern a helyi lakosságot bevonva dolgozik a projekten, részben közösségi finanszírozásból

Szántóföld és dűlőút.

Az égerfasornyi szélességű parti sávot leszámítva természetközeli állapot csak a sziget két csúcsán található. Az alsó csúcs megközelítése a nehezebb, itt a hódok által keresztbe-kasul döntött fák igazi kalandpályát jelentenek mindazoknak, akik a helyi "Egyfás"-szigetre is kíváncsiak Regensburg felé tekintve. 

Az alsó szigetcsúcs és az "Egyfás" sziget.

A Mariaorti-szigetről leválasztott szigetecske igazából a helybéli hódok étvágyától függően egy vagy több fás. 2023. január 21-én éppen három égerfa és egy bokor állt a terméskövekből összehordott kupacon. Megközelítés kizárólag úszva, vagy evezve.

Felhasznált irodalom:

  • https://de.wikipedia.org/wiki/Mariaorter_W%C3%B6hrd
  • https://regensburg.bund-naturschutz.de/donauinsel-mariaort
  • https://regensburg.bund-naturschutz.de/fileadmin/kreisgruppen/regensburg/Bilder/Donauinsel_Mariaort/190331_Projektbeschreibung_Donauinsel_Mariaort_Internet.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...