DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Schumacher szerint politikai gondoktól szenved a Ferrari

Főként a korábbi vezetés hibáit és az olasz mentalitás okozhatja most a Ferrari szenvedését. Erről a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher beszélt, aki úgy véli, időbe telik majd, mire talpra állnak.

A 2022-ben életbe lépő új aerodinamikai szabályok egy jelentős lökést adtak a Ferrarinak, az olaszok ugyanis visszatértek az élre, a szezon elején pedig úgy tűnt, mindkét fronton jó esélyeik lehetnek a világbajnoki címre. A csapat rajongóinak végül csalódniuk kellett, hiszen a stratégiát és a megbízhatóságot illetően is hátrányba kerültek, valamint a pilóták egyéni hibái szintén közrejátszottak abban, hogy ismét alulmaradtak egy vb-harcban.

Ehhez persze kellett Max Verstappen és a Red Bull domináns teljesítménye is, ám az idény második felében a maranellóiak eléggé elmaradtak legfőbb riválisuktól, a problémákat pedig nem sikerült maguk mögött hagyniuk, 2023 elején látszólag még nagyobb hátrányban vannak, mint korábban. Noha idén már új csapatfőnök irányítja az alakulatot Frederic Vasseur személyében, Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy bőven időre lesz szüksége ahhoz, hogy rendet tegyen házon belül, noha meglátása szerint a szakember megfelelő tudással rendelkezik.

 



„A nulláról tanulta a motorsportot, és úgy tűnik, nagyszerű szociális készségekkel rendelkezik, aki megtalálja a megfelelő megközelítést ahhoz, hogy minden alkalmazottból kihozza a maximumot. Ennek ellenére nem hiszem, hogy esélyesek lesznek a világbajnoki címre, még akkor sem, ha az izgalmak miatt azt szeretném, hogy így legyen. Most Vasseurnek kell mindezzel megbékélnie. Ez időbe telik, de a probléma még mindig a politika.” – árult el az Auto Bildnek.

A korábbi döntések okozhatják a problémát

Az egykori F1-es versenyző elárulta, szerinte a dolgok még a 2018-ban elhunyt elnök, Sergio Marchionne vezetése alatt kezdtek el rossz irányt venni, aki akkor Schumacher emlékei szerint egy tisztán olasz csapatot hirdetett meg. Erről úgy véli, a tavaly még csapatfőnöki szerepet ellátó Mattia Binotto dolgát sem könnyítette meg.

„Vasseur elődje, Mattia Binotto fiatal kora óta a Ferrarinál dolgozott, még a bátyámmal is. Nála nem a technikai hozzáértés, hanem az elszántság hiányzott. Gyanítom, túl szoros kapcsolatban állt a Ferrarival ahhoz, hogy képes legyen meghozni a megfelelő döntéseket, ami néha kellemetlen lehet. Ami viszont lényeges, hogy nem a nemzetiség számít, hanem a minőség” – fejtette ki Schumacher.

„A bátyámmal való sikeres korszak nagy erőssége például a hátborzongató szakértelem volt. A testvérem Jean Todt, Ross Brawn vagy a tervező Rory Byrne, aki szintén részt vett a tavalyi nagyon jó autó elkészítésében. Fontos volt, hogy minden szabadságot megadjanak nekik, amire szükségük volt” – zárta gondolatait hatszoros futamgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: