szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem nyugszanak a kedélyek, miután Emmanuel Macron két évvel megemelte a nyugdíjkorhatárt.

Felgyújtották a Bordeaux-i városházát csütörtök este a nyugdíjreform ellen tüntetők Franciaországban, írja a BBC. A lángok a bejáratot nyaldosták, de a kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték azokat, így komolyabb kár nem keletkezett. Egyelőre nem tudni, ki volt a gyújtogató.

Csütörtökön több mint egymillió ember vonult utcára az országban, Párizsban 119 ezren tüntettek a nyugdíjreform miatt a francia belügyminisztérium közlése szerint. A rendőrség a fővárosban könnygázt is bevetett, és országszerte 80 demonstrálót tartóztattak le.

Mint ismert, Emmanuel Macron nemrég emelte meg 62-ről 64-re a nyugdíjkorhatárt. A lépése akkora ellenállást váltott ki, hogy csak rendeletileg tudta bevezetni. Azóta is forrong Franciaország. A szakszervezetek további, átfogó tiltakozásokra szólították fel a lakosságot jövő keddre. Ezen a napon látogat az országba III. Károly brit király - éppen Bordeauxban lenne jelenése.

Teljes káoszra készül Franciaország

Kilencedik alkalommal hirdettek meg általános mozgósítást csütörtökre a szakszervezetek, amelyek továbbra sem fogadják el, hogy Franciaországban immár 64 év a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 helyett. Macron csak rendeletileg tudta bevezetni a törvényt, mert a parlament többsége elvetette azt. „Ez a nyugdíjreform nem örömhír, nem népszerű, de szükséges Franciaország számára" - jelentette ki Emmanuel Macron elnök a televízióban.

Lengyel Miklós Gazdaság

Teljes káoszra készül Franciaország

Kilencedik alkalommal hirdettek meg általános mozgósítást csütörtökre a szakszervezetek, amelyek továbbra sem fogadják el, hogy Franciaországban immár 64 év a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 helyett. Macron csak rendeletileg tudta bevezetni a törvényt, mert a parlament többsége elvetette azt.