szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A müncheni csapat vezetésénél a vasárnapi, leverkuseni vereség miatt telt be a pohár.

Csütörtök késő este több sajtóértesülés szerint azonnali hatállyal menesztette a Bayern München Julian Nagelsmann vezetőedzőt, akinek helyét Thomas Tuchel veszi át.

Nagelsmannt a klub azt követően tette ki, hogy vasárnap a Bundesligában 2-1-es vereséget szenvedtek a Bayer Leverkusen otthonában, így a tabellán - egy pont lemaradással - a második helyre csúsztak vissza a nagy rivális Borussia Dortmund mögé. Abból a szempontból viszont meglepetés a menesztés, hogy a Bayern ebben a szezonban 37 tétmérkőzéséből mindössze hármat veszítette el, a BL-nyolcaddöntőben a Paris Saint-Germaint kettős győzelemmel búcsúztatta.

Az utódának kiszemelt Tuchelt tavaly szeptemberben rúgta ki a Chelsea-től a klubhoz érkező új, amerikai tulaj. Információk szerint Tuchel azonnal igent mondott a Bayern felkérésére, és a két fél mindenben megegyezett.

A szakember 2021. januárjában vette át a londoni klub irányítását, és rögtön a szezon végén meg is nyerte velük a Bajnokok Ligáját. A döntőben a Manchester Cityt verték meg - Tuchel első nemzetközi feladata a Bayernnél szintén a kék manchesteri klub legyőzése lesz, mert a bajorok Pep Guardiola csapatával találkoznak a torna negyeddöntőjében.

(Guardian)