szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két korábbi F1-es világbajnok is NASCAR karrierbe kezdett.

Az idén először a hétvégén nem oválpályás futam lesz a NASCAR-ban, amelyen rajthoz áll két negyven feletti, hajdani F1-es bajok is. Kimi Räikkönen már tavaly debütált a NASCAR-ban Watkins Glenben, akkor nyolcadik helyen is hajtott, de végül egy baleset miatt nem ért célba. Idén a finn pilóta a Project91 csapatnál versenyez, és egy kék-fekete Chevrolet Camarót vezet majd.

Räikkönen mellett a 2009-es F1-es bajnok és tizenötszörös futamgyőztes, Jenson Button is ott lesz a rajtrácson a Rick Ware Racing csapat Ford Mustangjával. (Button egyébként a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz áll majd egy NASCAR projektautóval.) A brit az idei szezonban egyelőre három futamot vállalt az amerikai versenysorozatban.

Az austini, Circuit of the Americas pályán rendezett hétvégi futamot egyébként Magyarországon is közvetítik a Match4 csatornán.

Lángoló balesettel ért véget az idei Daytona 500-as - de nem ettől a legamerikaibb a szeszcsempészek unokáinak versenye

Óriási karambollal ért véget az idei első NASCAR-verseny, ám ez csak azoknak lehet meglepő, akik nem követik a sportágat. Persze nemcsak a balesetekről híres a ma már megkopott népszerűségű versenysorozat, hanem egyéb showelemeiről is, így nem véletlenül fizetnek ki még ma is dollármilliárdokat a közvetítési jogokért a tévétársaságok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.