szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A floridai igazgató művészettörténet órán épp a reneszánsz kort tanította, ám néhány szülő szerint a Dávid szobor például túl pornográf alkotás. (Figyelem: a cikkünkben bemutatjuk az inkriminált alkotásokat, akik érzékenyek, ne nézzenek oda!)

A Firenzében található világhírű szobrot, valamint szintén Michelangelo – a vatikáni Sixtus-kápolnában látható –  Ádám teremtése című és Boticelli Vénusz születése című festményét (melyek a reneszánsz alapművei) a Tallahassee Classical School hatodik osztályos művészettörténet óráján mutatta meg a gyerekeknek a pedagógus – számolt be először az incidensről a Tallahassee Democrat.

Ezután három szülő panaszt tett, hogy az alkotások felzaklatták a gyerekeiket, azok „pornográf” tartalma miatt.

Hope Carrasquilla kevesebb mint egy éve vezette az iskolát, hétfőn egy rendkívüli testületi ülésen lemondott posztjáról. A hirtelen távozását akkor nem indokolták. Később Carrasquilla elmondta, hogy múlt héten az iskola igazgatótanácsának elnöke, Barney Bishop közölte vele, le kell mondania, különben kirúgják. Az ultimátumot a reneszánsz korszakról szóló művészeti órával kapcsolatos panaszok váltották ki szerinte.

Wikipédia / Közkincs

„Elszomorít, hogy az itt töltött időmnek így kellett véget érnie” – tette hozzá.

A lemondott igazgató azt nyilatkozta, hogy Bishop jobban aggódott egy pereskedés és a szülők egy kisebbségének megnyugtatása miatt, minthogy bízzon a több mint 25 éve pedagógusként szerzett szakértelmében.

Az iskolában a szülők most előzetes szavazást akarnak tartani minden olyan leckéről, amelyek a gyerekeiket rosszul érinthetik. Ez a hozzáállás egyébként része annak az országszerte növekvő tendenciának, amely az oktatás reformjára irányul Amerikában, és amelyet Florida saját oktatási bizottsága és maga a kormányzó is támogat.

Wikipedia

Florida tisztviselői könyvek százait tiltották be, szigorú LMBTQ-ellenes törvényeket fogadtak el, és szabályozták a faji és rasszizmusról szóló vitákat az állami iskolákban, miközben a helyi kormányzó ideológiai szövetségeseket helyezett az oktatási tanácsokba szerte az államban.

Már a könyvtárosokat is fenyegetik: rengeteg könyv eltávolítását kérték az Egyesült Államokban

A szakemberek aggasztónak és dühítőnek nevezik a jelenséget. Rekordszámú könyv eltávolítását kérték panaszosok tavaly az amerikai könyvtárakból és iskolákból. Az Amerikai Könyvtári Szövetség (ALA) 2022-ben több mint 1200 ezzel kapcsolatos panaszt gyűjtött össze, ami csaknem kétszerese az előző évinek. Deborah Caldwell-Stone, az ALA szellemi szabadsággal foglalkozó irodájának vezetője hangsúlyozta, hogy ez a növekedés példátlan.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: