szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fekete Vonat alapítótagja az együttes kudarccal végződött visszatérése után komoly anyagi nehézségekkel küzd, egy barátjának köszönheti, hogy van most hol aludnia. A zenélés a számára háttérbe szorult, jelenleg szobafestőként dolgozik.

A Fókusz stábja járt utána, hogy mi lett a Fekete Vonat együttes tagjaival, miután a januári, nagy visszatérő koncertjük után a formáció hirtelen újra feloszlott, és lefújták a soron következő fellépésüket is. Ugyan teltházas volt az Aréna-koncert az év elején, a sikeres műsor után az együttes tagjai elszámolási vitába keveredtek egymással, és ez vezetett a szakításhoz.

A tavaly október óta immár nem RTL Klub, csak RTL műsorában elhangzik, hogy a Fekete Vonat női tagját, Fatimát annyira megviselték a történtek, hogy a koncert után kórházba került, majd pedig váratlanul új együttest alakított. L.L. Junior Dominikán kezdett új zenei karrierbe, a műsor információi szerint egy hajón ad minikoncerteket ott nyaraló magyaroknak.

A három tag közül a dalszerző-rapper Beat lába alól csúszhatott ki a leginkább a talaj január óta, ő a Fókusznak azt mondta, hogy sosem volt még olyan mélyen egzisztenciális értelemben, mint most. Tavaly ősszel, 23 év után egy bőrönddel a kezében elköltözött a családjától, majd anyagilag mindent az Aréna-koncertre tett fel, és az abból remélt gázsiból akarta újrakezdeni az életét (a tervek szerint 10 millió forint körüli összeg járt volna a zenekar tagjainak), ám Beat szerint nem újrakezdés, hanem anyagi csőd lett a Fekete Vonat összeállásának a vége. Év eleje óta barátoknál húzza meg magát, jelenleg szobafestőként dolgozik.

„Az egyik muszlim barátomnak köszönhetem, hogy van hol aludnom; a másik muszlim barátomnak pedig azt, hogy van mit ennem. Ha ezek a barátaim nem segítenének ilyen önzetlenül nekem, akkor tulajdonképpen jelenleg az anyagi helyzetemből kifolyólag hajléktalan lennék, mert nem lenne hol aludnom, mert most nincs annyi bevételem, és nincs annyi cash a zsebemben, hogy ezeket tudnám finanszírozni” – fogalmaz a műsorban.

Elmondása szerint „nem emberhez méltó körülmények között” él most.

Elismeri, hogy a koncert előtt kapott 3 millió 700 ezer forint előleget, de az végül elment a korábbi tartozásokra, a fellépésekre való felkészülésre és arra, hogy egyedülállóként ellássa magát.

A rosszul végződő koncertről annyit mond csak el, hogy pórul járt vele. „Ennek nem így kellett volna lennie, mert mind a hármunknak egyformán kellett volna ebből részesednie, úgy mint érvényileg, úgy mint anyagilag. És ha nem úgy jött ki, akkor pedig ezt a kudarcot együtt kellett volna viselni úgy, mint egy csapat.”

A Fekete Vonat három tagjával még az Aréna-koncert előtt interjúzhattunk, akkor még látszólag teljes volt összhang közöttük:

Fekete Vonat: Mi tudjuk, mi történt október 23-án, de a többségi társadalomnak fogalma sincs a mi kultúránkról

Énekeltek a szerelemről, de arról is, hogy tanulni kell, és nem ciki, ha bűnöző voltál, az a szégyen, ha az is maradsz. Már kamaszként is missziójuk volt a hiphopon keresztül elfogadtatni és megszerettetni a roma nyelvet és kultúrát a többségi társadalommal, de akár a sajátjaikkal is.