szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Akár már 2027-ben üzembe állhat a Westinghouse nevű cég első, kisméretű, AP300-as atomreaktora, ami a passzív hűtőrendszerével és a viszonylag olcsó építési költségekkel hívja fel magára a figyelmet.

Az atomerőművekre a legtöbben bonyolult, költséges energiaforrásként tekintenek, melyeket ráadásul rendkívül komplex dolog megépíteni. Egy amerikai vállalat, a Westinghouse most bemutatott egy kisméretű atomreaktort, az AP300-at, ami a zászlóshajó AP1000 kisebb testvére – és teljesítmény tekintetében is körülbelül a harmadát, 300 megawattot tud termelni. Ez nagyjából 300 ezer otthonnak lehet elegendő, de a karbonsemlegesség jegyében jól lehetne használni az iparban is.

Az ilyen kisebb, moduláris atomreaktorokat a hagyományos reaktorokhoz képest olcsóbban meg lehet építeni, ami rendkívül népszerűvé teheti őket – írja a CNBC. A jelenlegi becslések szerint egy AP300-as reaktor körülbelül 1 milliárd dollárból, vagyis nagyjából 346 milliárd forintból alakítható ki.

A kisebb reaktorokat a hálózatra is könnyebb lenne csatlakoztatni, ugyanis nagyjából annyi energiát termelnek, mint amennyit egy szénerőmű. Ebből következik, hogy egy ilyen erőmű kiváltására is tökéletes alternatíva lehet.

A Westinghouse várakozásai szerint már 2027-ben megvásárolható lesz az AP300, de ehhez még meg kell szerezniük a szükséges hatósági jóváhagyásokat – ők azonban optimisták ezzel kapcsolatban.

Először indítanának újra egy üzemen kívül helyezett atomerőművet Amerikában

Eredetileg bontásra vásárolta meg, most azonban újból üzembe helyezne egy leállított atomerőművet egy amerikai vállalat - az elgondolás azonban nem lenne egyszerű, pláne nem olcsó, és a korábban leállításért lobbizó aktivisták sem örülnek éppen az ötletnek.

Az atomreaktorok esetében kiemelt fontosságú a biztonság kérdése. A cég állítja, az AP300-at – hasonlóan a nagyobb változatához – passzív hűtőrendszerrel szereli fel, azaz nincs szükség például külső energiaforrásra akkor sem, ha a reaktor leáll, és hűteni kell az üzemanyagot.

A passzív hűtőrendszerben a reaktor felett egy nagy vizes medence helyezkedik el. Ha a reaktort le kell állítani, a víz egyszerűen az üzemanyagrudakra esik. A felmelegedésével gőz keletkezik, ami lecsapódik (kondenzálódik), fenntartva egy állandó körforgást, ami 3 napig is tarthat bárminemű beavatkozás nélkül. Ha esetleg még ennyi idő után sem üzemel a reaktor, akkor a medencét csak újból meg kell tölteni vízzel.

Véget ér a 60 éves korszak: lekapcsolják az utolsó németországi atomerőműveket

A fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Company (TEPCO) ismét víz alatti robotokat küldött a fukusimai atomerőmű megrongálódott blokkja alá, hogy felmérjék a romok állapotát.

Ezek a reaktorok a környezetszennyező erőművek alternatívái lehetnek, bár sok esetben még mindig inkább a nagyobb atomreaktorokat keresik. Ukrajnában összesen kilenc darab, egyenként 1200 megawatt teljesítményű reaktor megépítésére van megállapodása a Westinghouse-nak, de rájuk esett a választása Lengyelországnak is: ott három ilyen egység épülhet meg.

A nagyobb reaktorok drágábbak, ám olcsóbb energiát kínálnak – ezzel szemben a kisebbeket olcsóbban lehet megépíteni, ám valamivel drágább az általuk megtermelt energia.

Mindkettőnek meglehet a maga helye a jövőben, miközben a világ igyekszik környezetbarátabb energiaforrásokra átállni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.