8850 métert úszott egy parasportoló Suhajda Szilárd tiszteletére

2023.05.28. 15:12

A különleges edzésről maga a győri úszó számolt be közösségi oldalán.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi-tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasságtávját, a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sportbaráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!” – írta Patkás Tamás, aki 1994-ben egy üzemi baleset következtében a MÁV győri rendező pályaudvarán vesztette el mindkét lábát, ám a rehabilitációt követően megtanult autót vezetni és művégtagokkal járni.

Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált, elmondása szerint inspirálni szeretné az embereket és a társadalmat, hogy súlyos baleset után sincs vége az életnek.

Suhajda Szilárdról szombat délután érkezett a hír, hogy mentőcsapata nem találta meg, és feladták a keresését. A magyar hegymászó utoljára szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot.

A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan pozíciója még érzékelhető volt.

Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, hogy egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben).

Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére.