A húszas éveinkben megrág és kiköp az élet, de ha hagyjuk neki, a javunkra válik

Az első önállóságra nevelő évtized az életünkben a 20–30 éves korunk közötti időszak. Annak ellenére, hogy a felmenőink legtöbbször úgy utalnak erre a tíz évre, mint a legszebb, legmeghatározóbb, de közben a legszórakoztatóbb esztendőkre, ezt nem szabad teljesen komolyan vennünk. Ez az időszak kipróbál, megsanyargat és formál, méghozzá úgy, hogy néha azt hihetjük, szinte belehalunk. Ezt a tényt támasztja alá Meg Jay pszichológus, aki egy könyvet is írt a témában The Defining Decade címmel. Merthogy tulajdonképpen ez a húszas éveink egyszerű definíciója: egy meghatározó évtized. Amennyiben jól csináljuk, ebben a tíz évben megtaláljuk életünk szerelmét, belekezdünk karrierünkbe, és stabilizáljuk emberi kapcsolatainkat, legyen szó a családunkról vagy a barátainkról. Persze ez csak a társadalmilag elfogadott forgatókönyv, nem ezzel egyenlőek a jól megélt húszas évek, hiszen egy bizonytalan időszakról beszélhetünk.

2022-ben kiadtak egy tanulmányt, amely a húszévesektől a nyolcvanévesekig vizsgálta a résztvevők általános jóllétét. Kiderült, hogy a legfiatalabbak vannak a legrosszabbul, ám évtizedről évtizedre boldogabbak az emberek, és egyre nagyobb biztonságban érzik magukat. Ebben nagy szerepet játszik az emocionális és pénzügyi stabilitás, valamint hogy az illetőnek van-e családja, stabil munkahelye. Meg Jay is azt mondja, életünk legmeghatározóbb döntései 35 éves korunk előtt születnek, hiszen ebben az időszakban vannak a nők a legtermékenyebb korban, a férfiak pedig erejük teljében, mi több, mindkét nem agya rendkívül fontos fejlődésen megy keresztül ebben a korban. Mindemellett hangsúlyozza, mindez nem egyenlő azzal, hogy a huszonévesek élvezkednek az újdonságokban, pláne manapság, ugyanis sokkal nagyobb stresszel és szorongással járnak ezek az évek, mint az a közhiedelemben ismert.

A J-görbe

Életünkben sorozatosan váltakoznak a fentek és a lentek, vannak jobb és rosszabb időszakaink, hiszen így vagyunk egyensúlyban mentálisan, érzelmileg és fizikailag egyaránt. A húszas évek azért rendkívül depresszívek, mert ebben az évtizedben ez az egyensúly felborul, és teljesen egyedül kell visszaállítanunk, kérhetünk ugyan segítséget, de tekintve, hogy a saját életünket jobb, ha mi alakítjuk, a végső és legfontosabb döntéseket nekünk kell meghoznunk.

A pszichológus egy J alakú görbéhez hasonlítja a mentális egészség állapotát az életünk folyamán, amely gyermekkorban jobb esetben fentről indul, majd fiatal felnőtt korunkra eléri a legmélyebb pontot, aztán szépen az idő előrehaladtával egyre csak javul, míg el nem éri a csúcsot. Hangsúlyozta, ebben az évtizedben jönnek elő a legkomolyabb mentális problémák, a huszonévesek körében találkozhatunk a legtöbb olyan emberrel, akiknek komoly terápiás kezelésre lenne szükségük. Számokban kifejezve ez a következőképpen néz ki:

• szorongással küzdők aránya: 50 százalék;
• depressziósok aránya: 40 százalék;
• öngyilkosságot fontolgatók aránya: 30 százalék;
• szerhasználók, függők aránya: 20 százalék.

Meg Jay ezekből az adatokból arra következtet, hogy életük legmeghatározóbb időszakában a társadalom egyszerűen magára hagyja a fiatalokat, akik így kénytelenek feltalálni magukat, vagy pedig beállni a sorba, vagyis megfelelni a társadalmi elvárásoknak. A szakember kiemelte, ez az az időszak, amikor egy embernek a legtöbb lelki és érzelmi támogatásra van szüksége, mert ha megkapja, akkor teljes, egészséges és sikeres felnőtt életet tud élni, önállóan. Megjegyezte, tapasztalatai azt mutatják, sokan érzik úgy, hogy nyomás nehezedik rájuk a társadalom, a közösségi média és a család részéről, hogy ezek az évek jelentsék életük legjobb időszakát, azonban a valóság gyakran eltér ettől az idealizált képtől.

Békében a kudarcainkkal

Nem árulunk zsákbamacskát, és senkit nem lepünk meg azzal, ha kijelentjük: sok buktatóval kell szembenéznie egy huszonévesnek, és a kudarc számos formájával találkozik élete legmeghatározóbb évtizedében. Meg Jay ezeket a nehézségeket természetesnek nevezi, amelyeket nem kell végleges kudarcként megélni, inkább arra buzdít, kérjünk segítséget, amennyiben már túl sok és túl nehéz ez a sok újfajta teher. Azt javasolja, tanuljuk meg kezelni és hordozni úgy, hogy reális elvárásokat támasztunk magunk elé.

Livi Redden írónő TED-előadásában elmondta, ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy megtanuljunk autentikusak lenni saját magunkhoz, és békéljünk meg a kudarcainkkal. Azt hangsúlyozta, hogy míg valóban lényeges egy bizonyos pontig követni a társadalmi normákat, az is elengedhetetlen, hogy megformáljuk alapvető értékrendünket, amelyhez vissza tudunk nyúlni, és ami által kiteljesedhetünk. Ennek kialakításában segíthetnek az olyan önfejlesztő módszerek, mint a terápia, a naplózás, a meditáció, és hasonlók, amelyek segítségével akár új perspektívát alakíthatunk ki, szabályozhatjuk érzelmeinket, de ami a legfontosabb, önmagunk középpontjába kerülhetünk. Arra is kitért, hogy ebben az időszakban rendkívül jellemformáló hatással van az emberre, ha képes merésznek lenni. Mint mondta: „Az, hogy felmondjunk munkahelyünkön, coming outoljunk vagy kilépjünk egy kapcsolatból, először ijesztő gondolat lehet, de gyakran nagyobb békéhez és az alapvető lényünkkel való összhanghoz vezet, ami végső soron egy hitelesebb életet segít elő.”

Ahogy a húszas évei legelejével küzdő Zara is mondja:

Csupán annyit csinálok, hogy megpróbálok mindent megtenni, amit tudok és akarok, mielőtt megbánom. Más nézőpontot vagy perspektívát kutatok, egészségesebben és hálásabban élek, megkeresem a saját pénzem, gyönyörű helyekre látogatok el, emlékeket szerzek a szeretteimmel, és teljes egészében értelmet adok az életemnek.

Összességében tehát leszögezhetjük, húszas éveink kilátástalansága tagadhatatlan, de valahol mégiscsak szükségünk van erre az elveszettségre ahhoz, hogy rátaláljunk saját magunkra, és képesek legyünk a társadalom elvárásaitól mentesen, önálló, teljes és boldog életet élni.

(Borítókép: Részlet a Godd will hunting című filmből. Fotó: Miramax Films / Northfoto)