Spiró György: Ahhoz vagyunk szokva, hogy a forradalmárok vért ontanak

Margócsy István hatalmas opusnak nevezte Spiró György Padmaly című, legújabb regényét. Az irodalomtörténész és irodalomkritikus a Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötetéről a szerzővel a FUGA-ban megrendezett könyvbemutatón beszélgetett. A terem zsúfolásig megtelt, sokan a földön ülve vagy éppen állva hallgatták őket.

Táncsics Mihály nem volt vérszomjas

Margócsy elemében volt: egyetlen levegővel, szinte kritikai igénnyel ismertette, mit érdemes tudni a könyvről. Kiemelte, hogy a Padmaly sok szempontból érdekes, és számos kérdést vet fel. Elsősorban történelmi regény, amely mintegy egy évszázadot ölel fel az 1830-as évektől. „Sokféle aspektusból mutatja be ezt a hatalmas korszakot, de Spiró bölcsen tagolta az anyagot, és erős vezérfonalra fűzte fel.”

Spiró a történelmi regény műfajához a XIX. századi hagyomány szerint közelít, vagyis nem uralkodókról és főnemesekről ír, hanem olyan hősökről, akik jelen vannak a történelem sodrában, de nem alakítói annak – ugyanakkor nem is kívülálló szemlélők. Ilyen volt például a Fogság főhőse, Gaius Theodorus (Uri), a római zsidó fiú, aki Rómától Alexandriáig több világban is otthonosan mozog.

„A Padmalyban Spiró dupla csavarral él: kiválaszt egy történelmi hőst, akiről jószerével semmit sem tudunk. Csak annyi biztos, hogy különös figura lehetett, akinek életét és működését soha nem tanulmányoztuk igazán, művei pedig egy könyvespolcot megtöltenének” – mondta Margócsy, aki szerint Táncsics Mihály a XIX. századi magyar történelem szenzációs középponti figurája: jelen van az események sűrűjében, mégsem kap döntő szerepet, mégis rajta keresztül válik láthatóvá a történelem nagyszabású mivolta és esendősége is. Spiró így reagált:

Köszönöm a felvezetést, ezek után én is el fogom olvasni a regényt.

Majd hozzátette, azért választotta Táncsicsot, mert ő volt az a forradalmár, aki nem volt vérszomjas.

Ahhoz vagyunk szokva, hogy a forradalmárok – akár győznek, akár nem – vért ontanak. Táncsics nem ilyen volt. Mintha irtózott volna a vértől.

Bár első pillantásra apolitikusnak tűnhetett, Táncsics valójában határozott és következetes véleményeket vallott. Reálpolitikus is volt, kivéve, amikor elragadta a hév. „Sok ostobaságot elkövetett, és szegény családja megszenvedte forradalmiságát. De nem lett alávaló ember.”

Nem is tudják, mennyire

A könyvbemutatón szóba került a XIX. század eszmetörténeti kettőssége is. Spiró szerint ez a század egyszerre volt a nacionalizmusé és a kommunizmusé, és Táncsics mindkettőt megtestesítette. Ez a kombináció ritka volt, legközelebb csak száz évvel később, az 1960-70-es évek Kelet-Európájában tért vissza. „Annyira nacionalista volt, hogy a mai nácik nem is tudják, mennyire” – tette hozzá ironikusan.

A jobbágyfelszabadítás és a kárpótlás kérdéséről is ment a diskurzus. Kossuth Lajosék próbáltak kompromisszumot találni a földesurakkal, de 1848–49-ben ez nem járt sikerrel. Az író szerint a magyar történelemben a kárpótlás állandóan visszatérő kérdés.

A gazdagok nem szívesen mondanak le a vagyonukról. 1990-ben sem zárult le a folyamat, előttünk vannak még a következő kárpótlási körök is.

Táncsicsék szerint a jobbágyok már régen kifizették, ami járt – ez a forradalmi nézet ütközött Kossuthék politikai kompromisszumával.

Margócsy hangsúlyozta, hogy a regény szorosan követi Táncsics életrajzát. A feldolgozott anyag mennyisége óriási. Spiró megjegyezte: ha előre tudja, mennyi munka lesz vele, talán bele sem kezd. „Szerencsére ott az internet, így nem kellett külföldi könyvtárakba mennem, mint máskor. A magyar levéltárakban viszont sok minden még mindig nehezen hozzáférhető.”

A regény kerettörténete Táncsics feleségére, Zedel Terézre épül – vele indul és ér véget a mű, még ha a cselekmény időközben el is nyomja őt. Spiró szerint a nő eltartotta férjét és családját, miközben Táncsicsot üldözték, nem volt bevétele, a cenzúra betiltotta a műveit.

Zedel Terézről kevés forrás maradt fenn, Spiró azonban próbált minden információt összegyűjteni róla. Buza Péter történész segítségével még Táncsics leszármazottjának elérhetőségéhez is hozzájutott, de végül nem kereste meg. Így is elegendő anyagot talált, még ha sokat el is kellett hagynia. „Az ember regényt ír, nem kortörténeti esszét. A fellelt adatoknak örültem, de a hiányokat ki kellett találni – és nem is akárhogyan, hanem úgy, hogy ne legyen unalmas.”

Spiró elmondta, hogy Zedel Teréz okos, talpraesett, intelligens nő volt. „Kiváló menedzser lehetett volna. Táncsics is írja: fantasztikusan irányított húsz-harminc varrólányt.” A mellékszereplők sorsait is szorosan átszövi a regény. Zedel Teréz sok szabadságharcos ismerőse történetét ismeri, ám az írói figyelem nem terjedhet ki mindenkire. „Ha mindenkit beleírok, elveszítem a fókuszt. Maradt egy földhözragadt nézőpont, egy értelmes ember perspektívája, aki beleszorul a világába.”

A címről Spiró elmondta, mindig nehéz címet találni. Olyan kell, ami általános, nem túl konkrét, de mégis jelentéssel telített. A Padmaly szláv eredetű szó, jelentése: föld alatti üreg. A regénybeli Táncsics a saját háza alatt, a padmalyban „raboskodik” – onnan kap levegőt. „Szimbolikus és konkrét egyszerre. Ilyen címet kerestem.”

(Borítókép: Margócsy István és Spiró György. Fotó: Hornyák Adrienn / Magvető)