Teljesen újjászületett az OM Digital Solutions – mik a kilátások?

Pár év eltelt már azóta, hogy az Olympus eladta képalkotó üzletágát, s mára mindenhol ismert márkává vált az azt felvásárló OM Digital Solutions (OMDS). A CP+ 2023 szakkiállításon a dpreview.com stábja interjút készített a márka egyik vezetőjével, Shigemi Sugimotóval, illetve a nyereségességért felelős Eiji Shirotával. A kérdezz-felelek tartalma elsősorban az átmenetről, a piacról, illetve a m4/3 rendszerről szólt – íme, egy kis összefoglaló.

Az Olympus E-M1 három generációja

Az OMDS képviselői szerint a világjárvány és az azt övező korlátozások lecsengése, megszűnése után az emberek ismét szabadon utazhatnak, így az igény is újra megnőtt a fotótechnikai eszközök iránt, szóval a fotóipar „egészsége” sokat javult. Persze, ne felejtsük el az új kihívásokat, illetve azok hatását (világgazdasági válság, háború stb.), de ezek ellenére felemelkedés tapasztalható, ami az újszülött márkának is jó.

A váltás Olympus és OMDS között érthető okokból kifolyólag igen munkaigényes volt, de mindenképp jót tett az üzletnek, hiszen az Olympus figyelmét elsősorban az orvosi, egészségügyi eszközök kötötték le. Az OMDS teljesen független fényképezőgép gyártóként a teljes figyelmét ezeknek a termékeknek tudja szentelni. A két termékvonal teljesen eltérő üzleti modellt igényel.

Az OMDS szakembereinek az üzletág átvételekor egy teljes piaci felmérést kellett végezniük, illetve a vállalkozást le kellett redukálni egy olyan kompakt méretűre, ami gazdaságosan fenntartható.

Nem volt könnyű elnyerni az emberek, a piac bizalmát sem, hiszen az Olympus márkanév hosszú évtizedekre visszanyúló múlttal rendelkezett. Az OMDS tehát első két évében ezeknek a kihívásoknak kellett, hogy megfeleljen. A jövőben viszont nem csak a bizalomépítésre, s új termékekre, hanem új értékek megteremtése is sor fog kerülni, hogy egy igazán egyedi márkanév lehessen az OM System.

Az OM System első nagy dobása az OM-1 csúcsgép volt, amit a piac nagyon jól fogadott. Ennek következtében megugrott az objektívek iránti kereslet is – főleg a telefotó lencserendszerek iránti érdeklődés serkent nagyot.

Napjainkban egyre többféle és egyre több területen alkalmazható full frame szenzoros gépek jelennek meg, így nyilván felmerül a kérdés, hogy van-e még igény kisebb lapkás masinákra. Az OMDS szakemberei szerint van, hiszen több olyan bevetési terület létezik, ahol a kisebb szenzor előnyt jelent. A m4/3 ráadásul kisebb, könnyebb rendszer építését teszi lehetővé, ami főleg a sokat utazóknak nyújt óriási előnyt. Kisebb telefotó és makró objektívek gyárthatók, az AF és a képstabilizáció is hatékonyabb, mint a full frame gépeknél.

Sokan kifogásolják, hogy a m4/3 fényképezőgépeknek alacsony a felbontása, s hogy az immár sok-sok éve nem változott. Az OMDS szakemberei szerint fontosabb a képminőség, az elkészíthető képek száma (sebesség és tárhely szempontjából), mint a felbontás. Akinek viszont szüksége van a nagy MP számra, annak ott van a Hires mód, ami több képből készít egy kompozitot.

Azt hiszem, ezt a párost is bárki szívesen elfogadná

A közelmúltban nagy divat lett a mesterséges intelligencia alkalmazása, ez nem kerülte el a fotóipart sem. Az OM System gépeiben 2019 óta alkalmazzák a MI-ben rejlő lehetőségeket, s ez a jövőben csak nőni fog (AF, témafelismerés, RAW fájlok hívása stb.). Persze, a rendszer a jövőben nem csak a MI-ra fog hagyatkozni, hanem „hardverre” is. Jelenleg az OM-1 és a 150-400 mm-es szuper telefotó páros jelenti a csúcsok csúcsát, de más területeken is várható hasonló fejlesztés, párosítás.

A teljes és igen érdekes interjú elolvasható a dpreview.com oldalon, ajánlom minden angolul tudónak!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...