oktatás;tanárok;összefogás;kirúgások;Karinthy Frigyes Gimnázium;

2022-12-04 13:40:00

Kiálltak a Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai, a kirúgott kollégák előtt tisztelegnek

„Közösségünk minden tagja egyedi és pótolhatatlan.”

Minden téren kiállnak a budapesti XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai azután, hogy szerdán kiderült: hat kollégájukat elbocsátották polgári engedetlenség, vagyis a részvétel miatt a magyarországi pedagógusok hónapok óta tartó tiltakozó akcióiban. A hét utolsó két munkanapján a tanítás is elmaradt, mert a kirúgások miatt csütörtökre és péntekre rendkívüli szünetet rendeltek el.

„Közösségünk minden tagja egyedi és pótolhatatlan” – olvasható a tanári kar egységét és kiállását bizonyítandó fotót szombat éjjel közzétevő Facebook-posztban. Majd külön-külön bejegyzésekben kirúgott társaik pedagógusi pályáját, szakmai és emberi hozzáállását mutatják be.

Elsőként Horváth Brigittát, aki 2018 óta a gimnázium tanára, teljes állású magyartanár, gyermek- és ifjúságvédelemhez is értő szakember, egy tizenegyedikes osztály főnöke, az iskolai ünnepélyek és rendezvények fontos segítője.

A következő a sorban Nemes Mária angol-földrajz szakos tanár, azon kevesek egyike az országban, aki földrajzot angol nyelven tud tanítani, akire kilencedikes diákok osztályfőnökeként eddig bármilyen program szervezésénél, a részvételnél, segítségnyújtásnál számolhattak.

Ősi Judit 2009, több mint 13 éve a Karinthy tanára, egyetlen francia szakosként, akinek célja nem csupán egy idegen nyelv megtanítása, hanem egy kultúra megismertetése.

Pfeiffer Norbert is a kirúgottak között van, a 2011 óta tanít a XVIII. kerületi intézményben – egyedülállóan német nyelven – biológiát, s rá akár helyettesítő pedagógusként is bármikor számíthatott az intézmény.

Rábai János hét éve oktatja a diákokat karinthysként magyar nyelv és irodalomra, mozgóképkultúrára és médiaismeretre. Diákok szavazatai alapján ő lett a 2021–2022-es év tanára. Egy tizenkettedikes osztály főnöke, akinek szervezőkészségét kollégái maximálisan elismerik. 

Velényi Dóra a hatodik elcsapott pedagógus. Kirúgóinál az sem nyomott a latban semmit, hogy pályája kezdete óta, immár 22 éve volt a Karinthy Frigyes Gimnázium spanyol-német nyelvszakos tanára. A pedagógustársak dicsérete szerint nem csak az iskolában lyukasórák idején,  délután a folyosókon ülve, de akár este a saját otthonából tartott online alkalmakon is folyamatosan azon dolgozik, hogy nyelvvizsgára és tanulmányi versenyekre készítse fel a diákjait.