MSZP;Pintér Sándor;Komjáthi Imre;akkumulátorgyár;

2023-03-24 11:27:00

Magyarázatot vár Pintér Sándortól az MSZP, miért rúgta ki a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét

Komjáthi Imre szerint egyértelmű indoklás nélkül nehéz másra gondolni, mint hogy a tárcavezetőnek nem tetszett Kincses Dániel szakvéleménye a kínai akkumulátorgyár ügyében.

Szokott módon hallgatásba burkolózik a fideszes belügyminiszter, amikor meg kellene magyaráznia, miért meneszti a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét. Amíg nincs hivatalos, egyértelmű indoklás, nem lehet más magyarázatra gondolni, mint hogy a kormánynak nem tetszett az a szakvélemény, amely a kormánypropagandával ellentétes módon a tervezett debreceni akkumulátorgyár környezetvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet - írja szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke.

A politikus idézi a jelzett tanulmányt, mely szerint „Debrecennek az újonnan megjelenő ipari vízigények miatt koncepcionálisan át kell alakítania a teljes városi ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatot, mert az eddigi rendszer néhány év múlva már nem fogja bírni a terhelést.” Komjáthi Imre egyben kifejezte felháborodását amiatt, hogy a kormány szerinte nem foglalkozott megfelelően a lehetséges balesetek hatáselemzésével, továbbá a korábbi állításokhoz képest nagyobb lesz a gyár várható vízfogyasztása, és a gyársor hűtésére is több víz kell majd.

A szocialista politikus szerint a szakvéleményből egyértelműen kiderül, hogy a kínai akkumulátorgyár veszélyezteti a környezetet és az ott élőket, emellett balesetveszélyes is. Akkumulátorgyár helyett a mezőgazdasági termelés fejlesztését szorgalmazta, hozzátéve, az igazságot kommunikáló szakembereket nem kirúgni, hanem megbecsülni kell.

„Pintér Sándor haladéktalanul adjon magyarázatot mind Kincses Dániel kirúgására, mind arra, miért helyezik a kínai érdekeket előbbre a magyar emberek és a magyar környezet védelme helyett!” - zárul a közlemény.

Korábban a Népszava is megírta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter menesztette a debreceni akkumulátorgyárról kritikus szakvéleményt író Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) vezetőjét. Kincses Dánielt váratlanul érte a hír, az ügyről elsőként beszámoló 24.hu pedig azóta sem kapott választ a miértekre.