nlc.hu
Aktuális

Feljelentést tettek, mert élő disznót perzseltek a böllérfesztiválon

„Észlelték, hogy életben van, mégis folytatták a disznó perzselését” – Ez történt a böllérfesztiválon egy szemtanú szerint

A nyilvános disznóvágás nem bűn, de komoly szabályokhoz kötött, amit a résztvevőknek a videók szerint nem sikerült betartaniuk. A szervezők szerint minden szabályosan történt.

Csütörtökön nyolc állatvédő szervezet szólalt fel annak kapcsán, hogy a március 4-én megrendezett V. Nyírségi Böllérfesztiválon élve perzseltek meg egy disznót. Amellett, hogy ez teljes körűen kimeríti az állatkínzás fogalmát, szintén érthetetlen, hogyan történhetett az, hogy a jelenlévő rengeteg emberből egyetlen sem vette a fáradtságot, és nem vetett véget a kegyetlenkedésnek

Herke Vivien, a Vegán Aktivisták Magyarország alelnöke személyesen is részt vett a Nyíregyháza melletti Sóstói Múzeumfaluban megrendezett eseményen, ők egy bejelentett demonstrációra érkeztek, de még előtte bementek a rendezvényre, és felvételeket készítettek a vágásokról. Herke Vivien az nlc-nek elmondta, mit tapasztalt a helyszínen. 

Külön helyen voltak a vágások, és utána minden csapat a saját helyére vitte a disznót a feldolgozáshoz. Amikor a felvétel készült, akkor már a csapat kijelölt helyén volt az állat, és egyértelműen életben volt. Először sokkolták, aztán jött a kivéreztetés, de arról is van felvételünk, hogy ezután még megpróbált lábra állni a disznó. Utána elvitték, és ők is egyértelműen észlelték, hogy életben van – ez hallatszik is a felvételen – ekkor egy taglópisztollyal még sokkolták az agyát, de ez sem segített rajta, nem tudta érzéketlenné tenni az állatot. A perzselést azonban ennek ellenére is folytatták.  

Vivien arról is beszélt, hogy a malac pislogott, röfögött, tátogott, a hidegben még a lehelete is látszódott, egy laikus számára is egyértelmű volt, hogy életben van. Így felmerül a kérdés, hogy egy böllérnek, akinek ez a szakmája, hogyhogy nem tűnt fel a dolog? A helyszínen hatósági állatorvos is volt, illetve akik sokkolták a disznót, szintén ezzel foglalkoznak, mégsem tettek semmit az állat érdekében. (Az esetről készült felkavaró videót ezen a linken lehet megnézni.)

A disznóvágás szabályai 

Vivien rámutat, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán egyértelműen le van írva, mi a módja a haszonállatok sokkolásának, és többek között az is pontosan kiderül innen, hogy mennyi időt kell várni, amíg a kivéreztetés megkezdődhet, ez pedig nyilvánvalóan ahhoz kötött, hogy az állatnak már nem lehetnek életjelei.  

Disznót perzselnek a Hajdú-Bihar megyei Derecskén rendezett disznótoron 2017. február 4-én

Perzselés egy disznótoron. A kép illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az a legborzasztóbb, hogy az ember nem tud közbeavatkozni. De nem is volt egy általános felhördülés, hogy él a disznó. Az a baj – főleg vegánként –, hogy az egész fesztivál hangulata, hogy emberek videózzák saját szórakozásukra, hogy gyerekek vannak, hogy nevetgélnek, viccelődnek, iszogatnak – ez borzasztó. Egy-két helyről elhangzott ugyan, hogy a malac életben van, de nem változott meg a közhangulat.

Az eset azonban nem maradt következmény nélkül, nyolc állatvédő szervezet tegnap bejelentette, hogy feljelentést tesznek az ügyben, azt üzenve, hogy ennek a disznónak a szenvedése nem marad megtorlatlanul

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője lapunknak elmondta, hogy a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették meg, innentől a hatóság feladata, hogy kiderítse, ki volt ezért a felelős. 

A nyilvánossággal nincs gond – mondta. – Azonban a disznó leölése jogszabályhoz kötött, hogy milyen módon kell véghezvinni, és ebben nyilván benne van az, hogy a legkisebb szenvedéssel, és a leggyorsabb kábítással és halállal járó módozatot kell használni. Az nem fér bele, hogy még életben lévő állatot fájdalomnak vagy stressznek tegyenek ki.

És hogy pontosan mire is kell ügyelni a haszonállat leölésénél? Az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős Államtitkárság ide vonatkozó irányelvei szerint a következőkre:

  • A vállalkozóknak vagy az állatok leölésében érintett személyeknek meg kell hozniuk a levágási vagy leölési folyamat során az állatok fájdalmának elkerüléséhez, valamint a szorongásuk és szenvedésük minimálisra csökkentéséhez szükséges intézkedéseket, figyelembe véve a területen alkalmazott legjobb gyakorlatokat és az e rendelet által engedélyezett módszereket. Ennélfogva a fájdalmat, a szorongást és a szenvedést elkerülhetőnek kell tekinteni, amennyiben a vállalkozók vagy az állatok leölésében érintett személyek megsértik e rendelet valamely rendelkezését vagy a legkorszerűbb megoldások figyelmen kívül hagyásával alkalmaznak megengedett gyakorlatokat, ezáltal hanyagságból vagy szándékosan fájdalmat, szorongást vagy szenvedést okoznak az állatoknak. 
  • A kábítás hatékonyságának megfigyelése főként az állatok eszméletének és érzékelő képességének az értékelésén alapul. Az állat eszmélete lényegében az érzelmekre és akaratlagos mozgásának ellenőrzésére való képessége. Néhány kivétel – mint az elektromos sokkolás vagy más előidézett bénulás – ellenére akkor feltételezhető, hogy az állat elveszítette az eszméletét, ha a természetes álló helyzetét elveszíti, nincs ébren és nem mutat olyan pozitív vagy negatív érzelmeket, mint amilyen a félelem vagy az izgatottság. Az állat érzékelése lényegében a fájdalom érzékelésének a képessége. Általánosságban egy állat feltételezhetően érzéketlen, ha nem reagál olyan ingerekre, mint a hang, a szag, a fény vagy a fizikai érintés.

Akit érdekel az Európai Unió ide vonatkozó rendelete, az ide kattintva tudja a jogszabályokat végig böngészni.

Próbáltuk keresni a fesztivál szervezőit azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett, egy böllér szakember hogyan nem vette észre azt, hogy az állat még életben van, de a szervezők oldalán semmilyen elérhetőség nincs megadva, üzenni nem lehet nekik.

A szervezők szerint minden szabályos volt

Támba Miklós főszervező szerint minden az állatvédelmi jogszabályok betartásával történt, minden más félrevezető álhír, illetve aggodalmat keltő információ, erről a 444 számolt be. 

2023. március 4-én a húsfeldolgozás teljes folyamata (beleértve a szúrást is) az állategészségügyi és állatvédelmi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történt. Mind a jelenlévő 17 csapat követte a főszervező Napkorona Hagyományőrző Lovas és Lövész Egyesület versenykiírását. A rendezvény kezdetétől a helyszínen hivatalból tartózkodó Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály ellenőre semmilyen kifogással nem élt – kiemelt figyelmet fordított a kábítás, s kivéreztetés folyamatára-, mindent a jogszabályokban leírtaknak megfelelőnek talált” – áll a Napkorona Hagyományőrző Lovas és Lövész Egyesület egyesület közleményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top