nlc.hu
Család
21 éves kor alatt tilos bevásárlóközpontba menni

Ebbe a plázába tilos lesz 21 éves kor alatt bemenni

Úgy tűnik, hogy ebben a plázában megelégelték a lófláró fiatalokat, úgyhogy ezentúl kizárólag felnőtt kísérővel léphetnek az üzlet területére.
pláza

A törökországi Optimum Bevásárlóközpont úgy döntött, hogy 21 év alatti látogatók csak kísérővel léphetnek be az üzletközpont területére. A beléptetésnél kötelező lesz személyi igazolványt felmutatni.

A sokakat érintő szabályozást a pláza vezetése biztonsági problémákra hivatkozva vezette be, hogy ezalatt pontosan mit értenek, az nem derült ki. Kizárólag annyit közöltek, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megszaporodtak a biztonsági incidensek az áruházban. (Vélhetően akadt pár enyves kezű, aki új topot vagy cipőt akart ingyen magának.)

Ez is érdekelhet pláza, fotó: Getty Images Megnézem

Korábban a szabály csak a 18 év alattiakra vonatkozott, azonban a most életbe lépett rendelet ezt 21 éves korig kitolta. És hogy mégis hogyan tervezik ezt betartatni?

A látogatóknak a bejáratnál kötelező lesz igazolniuk életkorukat, és a 21 évnél fiatalabbak csak nagykorú kísérettel léphetnek be. A kor ellenőrzését biztonsági őrök végzik majd a bejáratoknál.

via

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top